II. Bölcsész Ideathon
ii-bolcsesz-ideathon-thumbnail-704-456-px-.png
ÁPR21
-
ELTE BTK Doktori Védések terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4., alagsor –150)
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara és az ELTE Innovációs Központja második alkalommal rendezi meg hallgatóknak szóló ötletversenyét.

A verseny során a résztvevők csapatot alakítva, mentorok segítségével dolgoznak ki egy ötletre vonatkozó megvalósítási tervet. Az esemény végén a csapatok szakmailag elismert zsűri előtt mutathatják be a munkájuk eredményét, akik értékes díjakkal jutalmazzák a legígéretesebb ötleteket. 

A verseny idei témája a kultúra és kreativitás alapú innovációk lesznek, a jelentkezés a bölcsészhallgatók mellett nyitott az ELTE egyéb, bölcsészet- és társadalomtudománnyal foglalkozó hallgatói előtt is.

A versenyre egyénileg és csapatban is lehet jelentkezni, a szervezők pedig a konkrét tervvel előálló indulók mellett olyan érdeklődő hallgatókat is várnak, akik a helyszínen egy csapathoz becsatlakozva szívesen közreműködnének egy ötlet kidolgozásában.

A rendezvényen pénzjutalom és értékes ajándékok kerülnek kiosztásra.

Jelentkezni a lenti regisztrációs űrlapon keresztül 2023. április 17-ig lehet.


Ilyen volt az első Bölcsész Ideathon
Podcastben mesél a győztes csapat

Kapcsolat, információkérés: horvath.zsolt@btk.elte.hu

Az eseményen történő részvétel díjtalan – forrását az „Az ELTE Innovációs Ökoszisztémájának fejlesztése az ipari elvárásokkal összhangban.” című, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00004 számú NKFIH pályázat biztosítja.