Felvételizőknek

Felvételizőknek

 

Tudás, élmény, kapcsolatok – az ELTE-vel egy életre szólnak

SORRENDMÓDOSÍTÁSI KISOKOS

A 2022 szeptemberében induló képzésekre jelentkezve július 7-ig módosíthatjátok a korábban megjelölt szakok sorrendjét. Érdemes azonban alaposan átgondolnotok ezt a döntést, mielőtt kattintanátok az E-felvételiben: sorrendet módosítani ugyanis csak egyetlen alkalommal lehet az eljárás során. Vagyis aki megtette, később már nem módosíthat újra, hiába gondolja meg magát közben. Összeszedtük a legfontosabb teendőket és szempontokat is azzal kapcsolatban, hogy mikor és hogyan érdemes élni a sorrendmódosítás lehetőségével, és mikor nem érdemes kihasználni ezt az egyszeri lehetőséget.

Fontos leszögezni, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni. Nem lehet új képzést megjelölni, vagy meglévő jelentkezési helynél intézményt, szakot módosítani, azaz új egyetemet vagy új képzést már nem tudtok felvenni a listába. Abban az esetben, ha egy már meglévő jelentkezési hely finanszírozási párját szeretnétek felvenni – azaz, ha a jelentkezéskor csak az állami ösztöndíjas formát jelöltétek meg, akkor lehetőségetek van a költségtérítéses párját is hozzáadni.

Törölni viszont szabadon lehet még a listáról, aminek sok esetben jelentős szerepe lehet. Van ugyanis még egy augusztusi pótfelvételi kör is, amelynél előre ismertek lesznek a felvételi ponthatárok (mert ezek az általános kör július 21-én kihirdetett ponthatáraival azonosak), és ekkor már nem csak a mostani jelentkezési listátokról választhattok. A pótfelvételin az önköltséges képzési formák még szinte mindenhol nyitottak lesznek, néha pedig még állami finanszírozású helyek is akadnak. Aki viszont az általános körben bejut valahova, a pótfelvételin nem vehet részt, és a 30 kredit megszerzéséig máshova átjelentkezni sem tud majd.

Ha tehát valahova biztosan nem szeretnétek járni, inkább vegyétek le a listáról, és várjátok ki a pótfelvételit! Amennyiben ott nem lesz állami hely, de amúgy 400 pont feletti pontszámmal rendelkezel, akkor az ELTE-n pl. ösztöndíjra lennél jogosult, amivel félévenként 175 ezer forintra mérséklődne az önköltségi díjad. Egy év után pedig egy újabb jelentkezést leadva már megszerezheted az állami ösztöndíjat.

MIKOR ÉRDEMES VÁLTOZTATNI?

Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha nem azok a képzések szerepelnek a listátokban elsőként, ahová leginkább be szeretnétek kerülni, megváltozott az a preferenciasorrend, ami alapján jelentkezéskor rangsoroltátok a választott képzéseket. Ha például megjelölted az ELTE-n a pszichológia és a közösségszervezés alapszakot is, de megváltozott a véleményed, hogy melyiket tanulnád szívesebben, akkor ezek sorrendjén módosíthatsz.

Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet felcserélnetek a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. Ugyanis minden jelentkező a listájában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

MIKOR NEM ÉRDEMES VÁLTOZTATNI?

Nem érdemes a megjelölt sorrenden változtatnia annak, aki az érettségi eredményei ismeretében latolgatja az esélyeit, például összehasonlítva az előző években megállapított ponthatárokkal. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, a ponthatárok alakulását ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja: az adott szakra jelentkezők száma, az intézmények által oda felvehető létszám (kapacitás), a többi jelentkező pontszáma, de még az is, hogy ők hányadik helyre sorolták ugyanezt a képzést. 

Nem érdemes változtatni a sorrenden akkor sem, ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt az alkalmassági vizsgátok („nem felelt meg" vagy „nem jelent meg" eredményt kaptatok). Alkalmassági vizsga hiányában semmilyen esetben sem nyerhetünk felvételt arra a képzésre. Ilyenkor a ponthatárok megállapításakor ezt a jelentkezési helyet nem is veszik figyelembe, az összes többit azonban igen.

Tehát sorrendmódosításkor is érdemes szem előtt tartani, hogy azok a képzések és intézmények szerepeljenek elöl a listában, ahová a leginkább szeretnétek bekerülni. Még ha úgy is gondoljátok, hogy a pontjaitokkal nincs esélyetek bejutni, nem érdemes hátrébb sorolni az amúgy nagyon vágyott intézmény/szakot. A fentiek miatt ugyanis előfordulhat, hogy a pontjaitok mégis elegendőek lennének, ám mivel időközben hátrébb rangsoroltátok, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendben előrébb szereplő intézménybe juttok be.

Olyankor, ha mégsem szeretnétek egy képzésre bekerülni, előnyösebb inkább annak visszavonását (kizárását) választani. A jelentkezési helyek visszavonása nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség, a törölt szakok azonban nem befolyásolják az eljárási díj összegét. Visszavonni jelentkezési helyet tetszőleges alkalommal lehet, de ilyenkor is körültekintően kell eljárni: a visszavonás sem visszavonható, egy visszavont jelentkezési helyet nem lehet újból aktiválni. (És értelemszerűen nem lehet helyette új képzést sem megjelölni.)

TEENDŐK:

Az E-felvételi oldalára minél előbb fel kell töltened a középiskolai bizonyítványodat csatolt fájlként. Erről értesítést is kaptál az Oktatási Hivataltól.

Azok is kaptak levelet, akik idén érettségizőként a korábbi évfolyamo(ka)t már feltöltötték, viszont az utolsó év végi bizonyítványuk még hiányzik, mert még nem kapták meg azt. Rájuk a 2022. július 7-i határidő vonatkozik – legkésőbb eddig kell pótolni a hiányzó dokumentumokat, adatokat –, viszont javasolt a kézhezvétel után minél hamarabb feltölteni a bizonyítványt, a feldolgozást segítendő.

A végzésben szereplő, jogszabály által előírt ötnapos határidő azokra vonatkozik, akik már rendelkeznek a dokumentummal (és annak minden év végi oldalával), azonban eddig elmulasztották azt benyújtani. 

Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kérelem rögzítését, vegyétek figyelembe a feldolgozási időt is! Erre különösen azoknak kell figyelniük, akik sorrendet is szeretnének módosítani, és finanszírozási párt is felvennének. Ezeket ugyanis csak egymás után tudják megtenni. Az elküldött kérelem nem vonható vissza. Ezért a kérelem elküldésekor ajánlott körültekintően eljárni, és mentés előtt ellenőrizni, hogy valóban úgy állítottad-e be az új sorrendet, ahogy szeretted volna.

MIT KELL FELTÖLTENI?

  1. A tanulmányi pontok számításához szükséges oldalakat: ezek jellemzően az utolsó két évfolyam eredményeit tartalmazó lapok.
  2. Ugyanakkor, ha valaki olyan idegen nyelvből vagy természettudományos tárgyból szeretné a pontjait számíttatni, amit nem az utolsó két évben tanult, akkor azokat a korábbi éveket is töltse fel, amelyeken ezek az eredmények szerepelnek.
  3. Nyelvvizsgák: Javasoljuk, hogy a már kezedben lévő államilag elismert nyelvvizsgáidat is jelentsd be az E-felvételi oldaladon. (Az E-felvételi Közhiteles nyilvántartásokból származó információk menüpontjában.) Ha 2003. január 1-je után szerezted meg a nyelvvizsgádat, akkor elegendő a bizonyítványon lévő anyakönyvi számot és sorszámot megadnod. Ezt is most tedd meg. Magát a bizonyítványt nem kell feltöltened. Ha bejelentetted a nyelvvizsgádat az E-felvételi oldalon, néhány nap múlva nézz rá, hogy megkaptad-e a hitelesített státuszt. Csak akkor számítják be a nyelvvizsgapontjaidat, ha ez megtörtént.

Most, hogy kezedben az érettségi és a középiskolai bizonyítványod, véglegesednek a felvételi pontjaid, kiszámolhatod a végleges pontjaidat a felvi.hu pontszámító kalkulátorával.

MIÉRT IS JÁRHAT PLUSZPONT A FELVÉTELIN?

  1. Az emelt szinten teljesített legalább 45%-os eredményű érettségi vizsgáért maximum 100 többletpont jár, az emelt szintű érettségi vizsgáért vizsgatárgyanként 50 többletpont kapható. (További részletek a többletpontokról itt olvasható.)
  2. Államilag elismert, komplex középfokú (B2) nyelvvizsgáért 28 pontot, felsőfokú (C1) nyelvvizsgáért pedig 40 többletpontot kaphattok. Fontos, hogy a nyelvtudásért 40 pont a maximum, ha idegen nyelvből egyidejűleg nyelvvizsga és emelt szintű érettségi vizsga alapján is jogosultak lennétek többletpontra, akkor azt csak egyszer, a számotokra kedvezőbb pontszámot biztosító jogcímen fogjátok megkapni.
  3. Szintén 40 pontot kaphattok esélyegyenlőség jogcímen. A felvételin többletpontra jogosult a hátrányos helyzetű, a fogyatékkal élő, illetve a gyermeket gondozó jelentkező. 
  4. A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél után 32 többletpont jár.
  5. Szakképesítésre 32 többletpont jár. Legfeljebb egy, a szakképesítést igazoló bizonyítvány vagy a középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél alapján kaphattok 32 többletpontot.
  6. A különböző tanulmányi, művészeti és szakmai versenyeken szerzett eredményekért (például OKTV, TUDOK) eredményektől és versenyektől függően egészen eltérő pontokat kaphattok.
  7. A NOB által elismert sporteredményekért 10-50 pontot is kaphattok az eredményetektől függően, de legfeljebb egyet számítanak be.

Válaszd az ELTE Bölcsészettudományi Karát

Ismerd meg alapképzési szakjainkat!
Olvasd el felvételizőknek szóló kiadványunkat!

Központi tájékoztatók (alapképzési rendszer, felvételi rendszer) – Megnézem
Tájékoztató a nemzetközi lehetőségekről – Megnézem
Tájékoztató a hallgatói szolgáltatásokról  – Megnézem
Tájékoztató a bölcsésztanárképzésről – Megnézem

Az alábbi lejátszási listában alapszakos képzéseinkbe nyújtunk betekintést:

Ismerd meg a lehetőségeidet!

Egyetemi éveid alatt érdemes kihasználnod az külföldre szóló ösztöndíjakat. A különböző időtartamú programok keretében rövid tanulmányutakon vagy szakmai gyakorlaton vehetsz részt, de eltölthetsz 1 vagy 2 félévet külföldi partneregyetemeink cserehallgatójaként is. A lehetőségekről Gaál Tekla, a BTK Nemzetközi Kapcsolatok Irodájának vezetője tartott tájékoztatót, melyet itt tudsz megnézni.

A HELP, azaz a Hallgató eredményességet elősegítő program a beiratkozás pillanatától a hallgatók rendelkezésére áll tanácsadással, segítségnyújtással. Akár tanulmányi ügyekben van szükséged segítségre, akár a coachingot, vagy a pszichológiai tanácsadást vennéd igénybe, fordulj bátran kollégáinkhoz! A HELP téjékoztatóját ide kattintva tudod megnézni.

Őket is érdemes követned:

Eötvös József Collegium  – Szakmai műhelyek, kis csoportos órák, ingyenes nyelvtanulás, konferenciák, összetartó közösség. Ez vár Magyaroroszág legrégebbi szakkollégiumában. Számos karról, szakról, szakterületről nagyon sok ember – jelenleg több, mint 200 – gyűlik össze itt a Collegiumban, hogy kivételesen hasznos és színvonalas munkát folytasson. Ismerj meg minket!

Karrierközpont – Karriertanácsadás, állásközvetítés, szakmai tréningek. Azért dolgozunk, hogy minden segítséget megadjunk az ELTE hallgatóinak, hogy karriertervezés és társadalmi felelősségvállalás terén tudatosan gondolkodó emberként hagyják el az egyetemet. Ismerj meg minket!

BEAC – Az ELTE sportegyesülete, a BEAC számos sportolási lehetőségről gondoskodik az egyetemi éveid alatt, mindezt pénztárcabarát áron! Legyen szó csapatsportokról, aerobik vagy erőnléti edzésekről, vagy akár cheerleadingről, a BEAC-ban szinte minden sportágat megtalálsz. Ismerj meg minket!

ELTE Shop – Öltözz ELTE-be! A Shop kínálatából Te is beszerezheted a legújabb egyetemi dizájnnal készült ruházati és használati tárgyakat. Ismerj meg minket!

Miért válaszd az ELTE BTK-t?

A legszélesebb humántudományi oktatási és kutatási lehetőségek

Lehet, hogy nem is gondolnád, mennyi mindent tanulhatsz az itt eltöltött élveid alatt. Karunkon közel 70 nyelvet és kultúrát oktatunk, az olyan tradicionális bölcsész szakok mellett pedig, mint a magyar, a történelem vagy a nyelvszakok, tanulhatsz távoli kultúrákról és elsajátíthatsz különleges nyelveket, vagy részt vehetsz olyan képzésekben is, mint a régészet, a filmtudomány, vagy az újságírás.

Ne állj meg az alapképzésnél!

Az alapszak elvégzése után lehetőséged van tovább folytatni a tanulmányaidat 2-4 féléves mesterképzési szakjaink egyikén. A rugalmas képzési rendszerben 2 év alatt megszerezheted az egyetemi szintű diplomádat, amit mindenképpen ajánlunk, ha szeretnéd elmélyíteni a tudásodat egy adott témában. Bizonyos szakjaink között átjárást biztosítunk, így az alapszak után egy másik intézet mesterszakján is tanulhatsz, például a magyar alapszak után választhatod a kommunikáció-és médiatudomány mesterszakot. 

Életre szóló barátságok és szakmai kapcsolatok

A Bölcsészettudományi Kar ugyan hatalmas szervezet, mégis egy családias és összetartó közeg, ahol Te is megtalálod majd a helyedet. A bölcsészbulik hangulatát már a beiratkozás előtt megtapasztalhatod a Gólyatáborban, ahol leendő hallgatótársaiddal is összekovácsolódhatsz. A szemeszterek során részt vehetsz a szakodhoz kapcsolódó programokon és kirándulásokon, de összegyetemi bulikkal és kulturális programokkal is várunk. 

A kislétszámú szemináriumok keretében oktatóidat is jobban megismerheted, akik nem csak a szakdolgozatodban tudnak segíteni, a jövődet is egyengetik. A szakmai gyakorlatok keretében megteheted karriered első lépéseit, tehetséggondozási lehetőségeinket kihasználva bekapcsolódhatsz egy-egy intézet mindennap életébe, de „tanársegédi” jellegű feladatokat is elláthatsz.

„Azért szeretek a BTK-ra járni, mert itt ezerféle háttérrel rendelkező és ezerféle világlátású ember gyűlik össze nap mint nap. Itt mindenki megtalálja a társaságát, nem rekeszt ki senkit a közösség. Barátokon túl rengeteg értékes tudásra is szert lehet tenni, de ezért teljesíteni is kell." (K.Z. történelem alapszak)

Tudás, mellyel bárhol megállod a helyedet

Amellett, hogy egy-egy szakterületben elmélyülsz, elsajátítod majd az olyan „bölcsész skilleket" is, mint a nagy mennyiségű szövegek hatékony feldolgozása, a jó tárgyalási képességek, a kreatív gondolatok megvalósítása, vagy a változó világhoz való alkalmazkodás és a rugalmasság, melyekkel számtalan területen érvényesülhetsz. A nálunk végzett hallgatók karrierútjai nagyon sokszínűek, az itt megszerezett tudás pedig jól hasznosítható akár a kulturális szféra, a nagy cégek világa, vagy a kreatív ipar szakmái vonzanak. Nemzetközi ösztöndíjainkat kihasználva pedig a világ különböző tájaira is eljuthatsz, és a magabiztos nyelvtudás elsajátítása mellett szakmai ismereteidet is bővítheted.

„A BTK az a közösség, ahova bárki betér, mindenki szívesen látja. Ezért is imádok ide járni, mert olyan, mintha haza érkeznék. Mind a diákokra, mind a tanárokra bármikor lehet számítani. Mindenhol büszkén hangoztatom, hogy én BTK-s vagyok.” (K.A. angol-média mesterszak)

Csatlakozz közösségünkhoz, hiszen ELTE-s bölcsésznek lenni nem csak büszkeség, de egy életre szóló kaland is!