Nem az a kérdés, hogy eljön-e a guillotine-pillanat az életünkben, hanem, ha bekövetkezik, akkor tudjuk, mit kell, lehet, vagy épp érdemes tennünk. Az az ELTE Közösségépítő Iroda előadás-sorozatának következő részében erről beszél Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus.
Az előadás felütése elkerüli a hurráoptimista szemléletet, hogy biztosan mindig mindannyian jól leszünk. A statisztikai bizonyosság szerint a melankólia, olykor depresszív hangulat bizony utolérhet bármelyikünket már az egyetemi évek alatt is.
Olyan praktikus pszichológiai tudást szedünk össze ez alkalommal, amivel a saját mentálhigiénénk fölött a kontroll végre meg- vagy visszaszerezhető.
Limpár Imre szakmájában azon kevesek közé tartozik, akiket sokkal inkább a jövő, mintsem a múlt érdekel. Elsősorban a hogyanok foglalkoztatják, és a változás mikéntjei. Szakterületei: időgazdálkodás, karriermenedzsment, konfliktus- és stresszkezelés, az önbizalom pszichológiája. Könyvei: „A siker tervezhető” (2018), „100 mondat, amely megváltoztatta az életemet” (2020), „A lélek igazságai” (2022).