Vécsey Virág (Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) Kari Publikációs Kiválósági Díjban részesült tanulmánya azt vizsgálja, hogyan válik a kortárs magyar – különösen a történelmi animációs – film az illiberális emlékezetpolitika és ideológia közvetítőjévé, és milyen formai-esztétikai eszközökkel szolgálja a nemzeti identitás politikailag irányított újrakonstruálását.

A domináns ideológiáért vívott küzdelem nemcsak a politika színterein zajlik, hanem megnyilvánul a hétköznapi társadalmi gyakorlatokban, meggyőződésekben és attitűdökben, valamint a tömegkultúra mediatizált reprezentációs rendszereiben is, mely utóbbinak vizsgálata képezi e tanulmány tárgyát is.

2010 óta jelentősen nőtt a magyar filmipar termelékenysége, ami részben a szervíz produkcióknak köszönhető, részben azoknak a —gyakran jelentős állami támogatásban részesült— magyar filmeknek, amelyek narratívája a jelenlegi kormányzat nemzeti filmkultúráról alkotott elképzeléseivel összhangban áll. Ezek közül sok a történelmi film pl.: Pozsonyi csata (Baltavári, 2020), Aranybulla (Kriskó 2022), Hadik (Szikora 2023), Tündérkert (Madarász 2023).

A narratíva szintjén az élőszereplős alkotások és az animációk is gyakran táplálkoznak a  19. századi romantika nemzetépítő törekvéseivel átitatott korszakából pl.: Toldi (Jankovics, 2022), Most vagy soha! (Lóth 2024), Csongor és Tünde (Máli és Pálfi, 2024). Az illiberális rezsimek identitás, erkölcs és történelmi emlékezet formálás terepén vívott kultúrharcában a filmek fontos közvetítők. A tanulmány azt vizsgálja, hogy az animációs filmnek milyen szerep jut ebben, illetve mik azok a formai-esztétikai jegyek, amelyek az ideológia közvetítésben jelentésformáló erővel bírnak. Az élőszereplős filmekhez hasonlóan a történelmi animációs filmekben is kulcsfontosságú elem az illiberális emlékezet konstrukciója, amely a múltat a kurrens illiberális, populista ideológiához igazítja. 

A magasztos karakterek ábrázolásához a történelmi animációs filmek gyakran használnak ún. felfüggesztett animációt, amelynek statikussága fokozza a pátoszt, míg az antihős karakterek túlanimáltak, izgága, gyors mozdulatokkal és eltúlzott arckifejezésekkel.

A realisztikus ábrázolási stílus földhözragadtsága szembetűnő, ugyanakkor az animációk vizuális konstruáltságát felhasználják népmesék, legendák és mítoszok szimbolikus és csodás motívumainak ábrázolására, például a cseh vitéz sisakjának sárkánya a Toldiban, vagy a mágikus patkó a Székelyföldi Legendárium (Fazekas és Tóth, 2019-) című, szintén magyar állami támogatásból megvalósított sorozatban. 

A Toldi példáján keresztül az elemzés rámutat arra, hogy az animáció edukációs és ideológiai célú megközelítése és alkalmazása a szöveghűségnek és képi realizmusnak rendeli alá a formát megfosztva azt annak plazmatikus és stiláris szabadságától, ami a rendező korábbi munkásságára jellemző volt. 

A Pozsonyi csata esetében az a szándék, hogy a múltbeli eseményeket kurrens emlékezetpolitikai irányvonalakhoz igazítsák az alkotók, nemcsak a történelmi hűséget lehetetlenítette el, hanem az animációs forma gazdag eszközkészletét is kiaknázatlanul hagyta. Az által, hogy a kultúrpolitika oktatási célra használható ideológiai közvetítőeszközként igyekszik kezelni, megfosztja az animációt a művészi értékeitől és egyszersmind infantilizálja is, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek a törekvések egyelőre nem tudtak áttörést elérni ebben a filmes kategóriában.

Vécsey, V. (2025). Illiberalism Animated. Eastern European Screen Studies, 1–20.