X. "Közel, s Távol" Konferencia
2020. március 05. - 2020. március 08.
ELTE Eötvös Collegium (1118 Budapest, Ménesi út 11–13.)
2020. március 05. - 2020. március 08.
ELTE Eötvös Collegium (1118 Budapest, Ménesi út 11–13.)
A konferencia célja, hogy az orientalisztikával elhivatottan foglalkozó hallgatóknak lehetőséget biztosítson az érdeklődésük középpontjában álló témában folytatott kutatás eredményeinek bemutatására. Az esemény egyedülálló abban az értelemben, hogy az előadókat a téma megválasztása szempontjából semmilyen megkötés nem korlátozza: a résztvevők szabadon adhatnak elő a keletkutatás bármely területéhez kapcsolódóan (arabisztika, assziriológia, egyiptológia, indológia, iranisztika, japanológia, koreanisztika, mongolisztika és belső-ázsiai tanulmányok, sinológia, turkológia).
A konferencia természetesen nyitott azon hallgatók számára is, akik nem a keletkutatáshoz kötődő tanszékeken folytatnak tanulmányokat, amennyiben munkájuk a témához kötődik, így például ha történészként vizsgálják valamely keleti kultúra történelmét. A konferenciára idén nem csak az ország különböző felsősoktatási intézményeiről, hanem külföldről is várják a hallgatókat.