Egyetemkezdés

Egyetemkezdés

Mely honlapok segítik a tájékozódást, ügyintézést a tanulmányok során?

Javasoljuk, hogy az alábbi honlapokat látogassa rendszeresen:

·         A BTK honlapjának Oktatás menüpontja, ahol többek között elérhetők a tanegységlisták/mintatantervek, a záróvizsga-követelmények, a rendszeresen frissülő kiemelt hírek, a térítési és szolgáltatási díjak, a szakok, a Tanulmányi Hivatal munkatársainak elérhetősége és ügyfélfogadási ideje, a határidős jegyzék, a nyomtatványok és űrlapok, illetve a jogszabályok.

·         A BTK honlapjának egy másik fontos része a Felvettek! menüpont, ahol rengeteg hasznos információ található többek között a beiratkozásról, gólyatáborról, kollégiumokról stb.

·         A Quaestura Hallgatói Ügyfélszolgálati Iroda honlapja, ahol különösen érdemes figyelni a Neptun használatával kapcsolatos tudnivalókra, beleértve a pénzügyekkel vagy a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek intézési módját, valamint a Dokumentumok/Tanügyi időrend menüpontban kerül meghirdetésre félévente a regisztrációs időszak és a kurzusfelvétel pontos menetrendje és határidői.

·         A Neptun honlapját a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos ügyek miatt rendszeresen látogatni szükséges! A tanulmányi rendszeren keresztül küldött személyes üzenetekből kap tájékoztatást az Önre vonatkozó információkról, például az ügyeiben született döntésekről. Félévente a Neptunban kell megtegye a tanulmányainak folytatásáról vagy szüneteltetéséről szóló bejelentést, itt veszi fel tárgyait, jelentkezik vizsgákra.

·         A BTK Hallgatói Önkormányzatának honlapja és Facebook-oldala is számos olyan információt, hasznos dokumentumot tartalmaz, ami miatt érdemes látogatni azokat. A honlapon többek között a szakos Facebook-csoportokat is meg lehet találni és azt, hogy kihez, melyik hallgatói érdekképviselethez vagy érdekképviselőhöz lehet fordulni felmerülő probléma vagy kérdés esetén. Ezenfelül aktuális BTK-s hallgatói pályázatok, hirdetmények is itt érhetők el.


Hogyan jön létre a hallgatói jogviszony?

A hallgató a sikeres felvételivel még nem áll hallgatói jogviszonyban a felsőoktatási intézménnyel. A hallgatói jogviszony kizárólag a beiratkozással jön létre.

Nftv. 39. § (3)


Hol lehet hallgatói jogviszony-igazolást kérni?

Hallgatói jogviszony-igazolást több módon lehet igényelni:

·         Személyesen a Tanulmányi Hivatalban, közvetlenül a szakos tanulmányi előadótól ügyfélfogadási időben vagy a Quaestura Irodában – az Egyetem tér 5. (Budapest, Egyetem tér 5., 1053) alatt vagy a Lágymányosi Campuson (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, Északi tömb I. emeleti galériája, az Eötvös Kiadó mellett).

·         Elektronikus úton a Quaestura felületén keresztül, valamint szorgalmi időszak alatt a Neptunban az Általános nyomtatványok felületen, Igazolás egyetemi tanulmányok folytatásáról címmel.

·         Postai úton – szolgáltatási díj ellenében – szintén a Q-téren keresztül.


Mi az a Q-tér?

A Quaestura online ügyintézési felülete, ahol az egyetemre való felvételt követően (vagy a félév során bármikor, ha bármilyen adat megváltozott) adategyeztetés során feltölthetők a személyes adatok (személyiigazolvány száma, útlevélszám, TAJ-szám, adószám, lakcímkártya), amik így bekerülnek a Neptunba. Gyűjtőszámlával vagy pénzügyi problémával kapcsolatban is itt folyik az ügyintézés.


Milyen személyes adatokat lehet a Q-téren keresztül módosítani?

A Q-tér honlapon az Elektronikus ügyintézés menüpont alatt az alábbi módosítások igényelhetőek: név, születési név, születési hely, születési idő, állampolgárság, édesanyja születési neve, nem, személyi igazolvány száma, állandó lakcím, adóazonosító jel, TAJ-szám, útlevélszám, tartózkodási engedély. A módosult adatokat kérjük, jelezzék a szakos tanulmányi előadójuknak is!


Hányszor kell beiratkozni és regisztrálni? Mi a különbség a beiratkozás és a regisztráció között?

A hallgatónak a felvételét vagy átvételét követően egyszer kell beiratkoznia az ELTE Bölcsészettudományi Karára. A hallgatói jogviszony fennállása alatt az adott képzésen újabb beiratkozásra nincs szükség, azonban új képzésre való jelentkezés és felvétel esetén a beiratkozáson újból meg kell jelennie, hiszen a beiratkozási lap aláírásával jön létre képzési jogviszony az új képzésen. A beiratkozást nem helyettesíti a Neptunon történő bejelentés!

A hallgatói jogviszony ugyan a beiratkozással létrejön, de a hallgatónak minden félév elején nyilatkoznia kell arról, hogy az adott félévben kíván-e tanulmányokat folytatni (azaz aktív lesz-e a féléve, regisztrál a félévre); vagy ellenkezőleg, kihagyja a félévet (azaz passzív lesz a féléve és halaszt), tehát szünetelteti a hallgatói jogviszonyát. Ez a nyilatkozattétel a bejelentés vagy másképpen regisztráció, amit a Neptunban, az Ügyintézés/Beiratkozás, bejelentkezés menüpont alatt tud elvégezni az erre kijelölt időszakban.

Fontos, hogy nem tehet bejelentést az a hallgató, aki a fizetési kötelezettségeknek nem tett eleget!

A bejelentést egy alkalommal módosítani lehet, további módosítási szándék esetén a hallgatónak a szakos tanulmányi előadóját kell felkeresnie. A jogviszony szüneteltetése, a félév kihagyása (passziválás) rögtön az első félévben is választható (a beiratkozás elvégzése után), de egybefüggően legfeljebb két féléven át van lehetőség rá – szülés, baleset, betegség kivételével.

A bejelentkezés ideje az előzetes kurzusfelvétel kezdetétől a regisztrációs hét végéig tart.

Nftv. 39. § (3)

HKR 35. § (1) (2) (3) (4); 36. § (1) (2) (3) (4)


Mi az a hallgatói nyilatkozat?

Amennyiben a hallgató állami (rész)ösztöndíjas képzésben kezdi meg tanulmányait, vagy állami ösztöndíjas képzésre sorolják vissza, alá kell írnia a hallgatói nyilatkozatot. Az a hallgató, aki a beiratkozáskor nem tesz nyilatkozatot, csak önköltséges képzésen létesíthet jogviszonyt, állami ösztöndíjas képzésre nem iratkozhat be.

A dokumentumban a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint arról kell nyilatkozni, hogy a hallgató a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő legfeljebb másfélszerese alatt megszerzi az oklevelet (oklevélszerzési kötelezettség), valamint hogy az oklevél megszerzésétől számított húsz éven belül a magyar állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamú hazai munkaviszonyt fog fenntartani (hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség).

Kizárólag az aktív félévek számítanak bele a képzési időbe.

Nftv. 48/A. §a) b) c) d)


Mikor lesz a beiratkozás?

Az aktuális beiratkozási időpontok a kari honlapon tekinthetők meg, a Felvettek menüpont, Beiratkozás füle alatt.


Osztatlan tanárképzésre felvételt nyerteknek melyik karon kell beiratkozniuk?

Az osztatlan tanárképzés szakmai felügyeletét az ELTE Tanárképző Központ látja el. Ugyanakkor az osztatlan tanárszakos hallgatók tanulmányi ügyintézése, így a beiratkozása is a hallgató alapkarán zajlik. A hallgatók alapkar szerinti besorolása a HKR. 5. sz. mellékletében foglaltak alapján történik:

·         2 bölcsész szak esetén a hallgató alapkara:

Bölcsészettudományi Kar

·         nyelvtanári szak (beleértve a magyart is) −természettudományi szakpáros hallgatók alapkara:

Bölcsészettudományi Kar

·         bölcsész szak (nem nyelvtanári) −természettudományi szakpáros hallgatók alapkara: Természettudományi Kar

·         informatika −bölcsész/nyelvszakos hallgatók alapkara:

Informatikai kar

·         informatika − matematika szakpáros hallgatók alapkara:

Informatikai Kar

·         testnevelő tanár − bármilyen másik tanári szakpáros hallgatók alapkara:

Pedagógiai és Pszichológiai Kar

·         rajz- és vizuáliskultúra − bármilyen másik tanári szakpáros hallgatók alapkara:

Tanító- és Óvóképző Kar

·         természettudományi − informatika szakpáros hallgatók alapkara:

Természettudományi Kar


Mi történik akkor, ha valaki nem tud személyesen megjelenni a beiratkozáson?

Amennyiben valaki a kijelölt időpontban nem tud részt venni a beiratkozáson, úgy meghatalmazással más is elintézheti azt helyette. Az ehhez szükséges formanyomtatvány az alábbi linken érhető el: https://btk.elte.hu/th/urlapok.


Milyen dokumentumokra van szükség a beiratkozáshoz?

Magyar állampolgárok esetében:

  • beiratkozási lap (adategyeztetést követően a Neptun Információ – Általános nyomtatványok menüpontja alól kinyomtatott hallgatói és intézményi példány)
  • Alumni nyilatkozat (része a Beiratkozási csomagnak),
  • személyi igazolvány
  • lakcímkártya
  • adóazonosító kártya
  • TAJ-kártya
  • igazolás saját névre szóló lakossági folyószámláról (bankszámlaszám)
  • 1 db igazolványkép
  • megítélt többletpontot igazoló dokumentumok * jó minőségű, olvasható fénymásolt példányban
  • eredeti nyelvvizsga-bizonyítvány(ok)* jó minőségű, olvasható fénymásolt példányban
  • a speciális szükségletű hallgatóktól a speciális szükségletet igazoló eredeti szakorvosi igazolásaik és azok olvasható fénymásolata,
  • alapképzésre és osztatlan tanárképzésre felvetteknek érettségi bizonyítvány és középiskolai bizonyítvány (ez utóbbit abban az esetben, amennyiben felvételi pontszámában tanulmányi pontokat is számítottak.) * jó minőségű, olvasható fénymásolt példányban
  • mesterképzésre felvetteknek felsőfokú oklevél * jó minőségű, olvasható fénymásolt példányban

* -gal jelölt esetekben az eredeti dokumentumok bemutatása nem kötelező, ellenben kérjük, hogy a másolaton minden adat jól látható legyen a további adminisztrációs teendők elkerülése érdekében.

Külföldi, kettős állampolgárságú és a határon túli magyar hallgatók esetében:

  • beiratkozási lap (adategyeztetést követően a Neptunból kinyomtatott hallgatói és intézményi példány),
  • Alumni nyilatkozat (része a Beiratkozási csomagnak),
  • személyazonosító igazolvány (bemutatása az EGT tagállamok állampolgárainak kötelező),
  • útlevél (bemutatása a nem EGT tagállamok állampolgárainak kötelező),
  • tartózkodási engedély (bemutatása a külföldi állampolgárságú – kivéve EGT állampolgárok, vagy magyar állampolgársággal is rendelkező – hallgatóknak kötelező; amennyiben a beiratkozás pillanatában nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, akkor szeptember 30-ig kell megszerezni és bemutatni a Tanulmányi Hivatalban),
  • honosítási okirat (bemutatása a magyar állampolgársággal is rendelkező kettős állampolgárságú hallgatóknak kötelező),
  • lakcímkártya (bemutatása a magyarországi lakcímmel rendelkező hallgatóknak kötelező)
  • 1 db igazolványkép,
  • adóazonosító kártya,
  • igazolás a saját névre szóló lakossági folyószámlaszámról,
  • TAJ-kártya, EGT állampolgárok esetén Európai Egészségbiztosítása Kártya,
  • megítélt többletpontot igazoló dokumentumok,
  • eredeti nyelvvizsga-bizonyítvány(ok), nyelvvizsgával egyenértékű dokumentumok, vagy annak közjegyző által hitelesített másolata(i), valamint ezek olvasható fénymásolata,
  • alapképzésen és osztatlan tanárképzésen: érettségi bizonyítvány és középiskolai bizonyítvány (ez utóbbit abban az esetben, amennyiben felvételi pontszámában tanulmányi pontokat is számítottak) és ezek olvasható fénymásolata,
  • mesterképzésen: felsőfokú oklevél és ennek olvasható fénymásolata,
  • a speciális szükségletű hallgatóktól a speciális szükségletet igazoló eredeti szakorvosi igazolásaikat és azok olvasható fénymásolata.

Hol kerül sor a beiratkozásra?

A beiratkozás helyszíne az ELTE BTK „A” épületében van (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A). Itt sorszámot kell húzni az érkezés sorrendjében, melyre általában délelőtt: 8:00-tól 10:00-ig, délután: 13:00-tól 15:00-ig van lehetőség a bejáratnál kihelyezett automatánál. Ezután egy előzetes tájékoztatásra kerül sor a Gombocz Zoltán teremben (A épület fszt. 47.), ahol eligazítást kapnak a beiratkozók a további teendőkről.


Hányszor kell beiratkozni és regisztrálni? Mi a különbség a beiratkozás és a regisztráció között?

A hallgatónak a felvételét vagy átvételét követően egyszer kell beiratkoznia az ELTE Bölcsészettudományi Karára. A hallgatói jogviszony fennállása alatt az adott képzésen újabb beiratkozásra nincs szükség, azonban új képzésre való jelentkezés és felvétel esetén a beiratkozáson újból meg kell jelennie, hiszen a beiratkozási lap aláírásával jön létre képzési jogviszony az új képzésen. Fontos, hogy a beiratkozást nem helyettesíti a Neptunos bejelentés!

A hallgatói jogviszony létrejön ugyan a beiratkozással, de a hallgatónak minden félév elején nyilatkoznia kell arról, hogy az adott félévben kíván-e tanulmányokat folytatni (azaz aktív lesz-e a féléve, regisztrál a félévre), vagy ellenkezőleg, kihagyja a félévet (azaz passzív lesz a féléve és halaszt), tehát szünetelteti a hallgatói jogviszonyát. Ez a nyilatkozattétel a bejelentés vagy másképpen regisztráció, amit a Neptunban, az Ügyintézés/Beiratkozás, bejelentkezés menüpont alatt tud elvégezni az erre kijelölt időszakban.

Nem tehet bejelentést az a hallgató, akinek a Neptunban kiírt pénzbeli tartozása van!

A bejelentést egy alkalommal módosítani lehet, további módosítási szándék esetén a hallgatónak a szakos tanulmányi előadóját kell felkeresnie. A jogviszony szüneteltetése, a félév kihagyása (passziválás)rögtön az első félévben is választható (a beiratkozás elvégzése után), de egybefüggően legfeljebb két féléven át van lehetőség rá – szülés, baleset, betegség kivételével.

A bejelentkezés ideje az előzetes kurzusfelvétel kezdetétől a regisztrációs hét végéig tart.

Nftv. 39. § (3); 42. § (5); 45. § (1) (2)

Vhr1. 51. §

HKR 35. § (1) (2) (3) (4); 36. § (1) (2) (3) (4)


Mi történik, ha valaki elfelejtett regisztrálni a félévre?

A Neptun automatikusan halasztó (passzív) státuszra jegyzi be azokat, akik a regisztrációs időszak végéig – őszi félévben október 1., tavaszi félévben március 1. – nem tettek bejelentést státuszukra vonatkozóan. A probléma észlelését követően haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a szakos tanulmányi előadóval. A hallgató a Tanulmányi Hivatal segítsége nélkül nem fog tudni ugyanis regisztrálni.

Nftv. 45. § (1)


Mi a teendő, ha valaki módosítani szeretné a szemeszter kezdete előtt a regisztrációját?

Amennyiben a hallgató a szemeszter kezdete előtt meggondolta magát a bejelentésével kapcsolatban, egy alkalommal módosítani tudja azt. További módosítási szándék esetén a hallgatónak fel kell keresnie a szakos tanulmányi előadóját, ugyanis a Tanulmányi Hivatal segítsége nélkül nem fogja tudni módosítani a státuszát.


Mi a teendő, ha a Neptun nem enged regisztrálni a következő félévre?

A probléma észlelését követően haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a szakos tanulmányi előadóval. A hallgató a Tanulmányi Hivatal segítsége nélkül ugyanis nem fog tudni regisztrálni.

A regisztráció tiltásának leggyakoribb okai: a hallgatónak tartozása van, személyes adataiban hiba van, tárgyfelvétellel kapcsolatos problémák jelentkeznek. Tartozás esetén a hátralék mielőbbi rendezése szükséges Neptun gyűjtőszámlán keresztül.


Mikor és hogyan lehet félévet halasztani (hallgatói jogviszonyt szüneteltetni)/passziváltatni?

A beiratkozás után közvetlenül, tehát az első félévben is lehet félévet halasztani (passziválni). Beiratkozni a tanulmányok során csupán egyszer kell, ezt követően félévente kell bejelenteni a Neptun Ügyintézés – Beiratkozás/Bejelentkezés menüpontján keresztül, hogy folytatni kívánja-e a következő félévben a tanulmányokat (aktív, regisztrál), vagy nem, azaz halasztja-e a következő félévet (passzív félév, szüneteltet).

Ha valakinek rendkívüli esetben, ösztöndíjas tanulmányok, baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt vissza kell vonnia az aktív regisztrációját, akkor a Neptunban kérvény útján az ok bekövetkeztét vagy az akadály elhárulását követő 8 napon belül kérelmezheti a váratlan ok igazolására szolgáló eredeti dokumentum bemutatásával a bejelentésének visszavonását. A regisztráció visszavonásáról ilyen esetben a kari tanulmányi bizottság dönt.

Nftv. 42. § (5); 45. § (1) (2)

Vhr1. 51. §

HKR 36. § (1) (3); 38. § (1)


Hányszor lehet félévet halasztani/passziváltatni (hallgató jogviszonyt szüneteltetni)?

A hallgatónak a tanulmányai során több alkalommal van lehetősége halasztani (passziválni), de egybefüggően legfeljebb két félévet lehet, ezt követően legalább egy félévre aktív szemeszterre kell regisztrálnia. Amennyiben ez nem történik meg, a hallgatót el kell bocsátani az adott képzésről. Azonban súlyos baleset vagy megbetegedés, illetve szülés esetén lehet hosszabbítást kérni a kari Tanulmányi Bizottság felé benyújtott kérelemmel (Kérelem a Tanulmányi Bizottság részére) a megadott határidőig.

Nftv. 42. § (5); 45. § (1) (2)

HKR 36. § (1); 39. § (1) (2) (3) (4)


Milyen következményei vannak a félévhalasztásnak/passziváltatásnakaz egyes szolgáltatások tekintetében?

A halasztás (passziválás) idején a hallgató a géptermet és a könyvtárakat továbbra is látogathatja, bár könyvet nem kölcsönözhet onnan.

Fontos, hogy a passzív félévekben nem jár diákigazolvány-matrica, valamint a különböző hallgatói juttatások (pl.: rendszeres szociális ösztöndíj, tanulmányi ösztöndíj stb.) nem illetik meg a passzív státuszú hallgatót. Ugyanakkor a passzív félév nem vonódik le az államilag támogatott félévekből.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szabályozása szerint a hallgató jogviszonya kezdetétől a diákigazolványra való jogosultságának megszűnéséig – a hallgatói jogviszony szünetelése alatt is – jogosult a társadalombiztosításra, így az passzív félév alatt is biztosított számára. A jogviszony szünetelése alatt tehát Társadalom Biztosításra jogosult a hallgató, de diákigazolványra nem.

Tbj. 6. § (1) i) (6)

HKR 38. § (2) (3); 322. §ad 38. § (3)