A Karról

A Karról

Karunkról

Az ELTE 1635-ben, Pázmány Péter, Esztergom bíboros érseke által alapított Bölcsészettudományi Kara, mint Magyarország legrégebbi folyamatosan működő egyetemi kara, a XXI. században is őrzi és ápolja nemes hagyományait, több évszázados tapasztalatait ötvözi a modern kor tudásával, vívmányaival.

Az ELTE BTK célja, hogy kinevelje Magyarország véleményformáló értelmiségének színe-javát, kutatói, oktatói és hallgatói révén pedig Magyarország hírét vigye a világba. Sikerünk és kimagasló teljesítményünk egyik legfontosabb záloga, oktatóink és hallgatóink kölcsönös megbecsülésen és tiszteleten alapuló kapcsolata.

Fontos célkitűzésünk, hogy Karunk képzési szerkezetében kiemelt szerepet kapjon a magas színvonalú mester- és doktori képzés, bővüljön az inter- és multidiszciplináris programok, az idegen nyelven is hozzáférhető képzések és az élvonalbeli külföldi felsőoktatási intézményekkel kialakított közös képzések kínálata.

Mint a magyar felsőoktatás elsőszámú egyetemi kara és a tudományos kutatás egyik fellegvára, kitűzött célunk kiemelt módon támogatni az intézeteinkben folyó tudományos műhelyek munkáját, a legkülönbözőbb szakterületeken folyó elmélyült kutatásokat.

Korszerű kutatóegyetemi karként igyekszünk Karunkra csábítani a legtehetségesebb, leginkább motivált fiatalokat az országhatárokon belülről és túlról. Értékalapú, ésszerű és hatékony kapcsolatot akarunk kialakítani a szűkebb és a tágabb régióval, Közép-Kelet-Európával és Európa, valamint a világ minden olyan kultúrájával, amelyekkel intézeteink, tanszékeink révén kapcsolatban állunk. Ösztönözzük a két- és többoldalú nemzetközi oktatási és kutatási együttműködéseket a régió és a világ vezető felsőoktatási és kutatási intézményeivel. A közép-európai régió egyik vezető központjává kívánunk válni, a bölcsészettudományi területen belül.