Minden kincs Palmyra sorsára jut?

Minden kincs Palmyra sorsára jut?
02/24

2016. február 24.

Fuga, Budapesti Építészeti Központ

02/24

2016. február 24. -

Fuga, Budapesti Építészeti Központ


A Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Conflict Zone c. kihelyezett programjának "A" hetek sorozatának - A közel-keleti konfliktus Budapesten - második előadására kerül sor február 24-én.


Az előadás a közel-keleti konfliktuszóna mibenlétével és az ott folyó régészet és kutatások fenntarthatóságának kérdésével foglalkozik.

ELŐADÓK: 

Az ELTE BTK Assziriológia és Hebraisztika tanszékének egykori hallgatója, jelenlegi intézetigazgató-helyettese, valamint az ELTE BTK most leköszönt dékánja. Régész–assziriológusként 2015-ben megjárta az Iszlám Állammal határos kurd frontvonalat. Akadémiai fókusza az újasszír kor.

  • DR. MAJOR BALÁZS

Budapesten az ELTE BTK-án végzett arab–régészet és történelem szakokon. Doktori fokozatát a Cardiffi Egyetemen szerezte. Kutatási területe többek között a Közel-Kelet késő-antik és középkori hadiépítészete és régészeti topográfiája. Másfél évtizede vezet magyar régészeti missziókat a térségben, elsősorban Szíriában, Libanonban és Iraki Kurdisztánban. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszékének vezetője.

Az ELTE BTK Sémi Filológiai és Arab Tanszékének egykori hallgatója, az Orientalisztika Intézet és a Tanszék jelenlegi vezetője. Akadémikus tanulmányait Tuniszban és Oxfordban folytatta. Kutatási témája többek között az arab világ antropológiája, valamint a középkori arab irodalom.


Facebook

Időpont: 2016. február 24. 18:00

Helyszín: FUGA, Budapest Építészeti Központ