Oktatói Digitális Képzések

Az ELTE BTK méltán büszke oktatásának magas színvonalára, igényes és kimagasló oktatóira. A hallgatók igényeinek változása azonban szükségessé teszi, hogy a Kar megkülönböztetett figyelmet fordítson arra, hogy hogyan tanítunk, hogyan segítjük azt, hogy jelenlegi hallgatóink elsajátítsák azt a tudást, amelyre szükségük van vagy lesz. Ennek érdekében a Kar olyan támogató rendszert alakít ki az oktatók számára, amelynek segítségével a tanítás és a tanulás mindkét fél számára hasznos és örömöt adó tevekénység lehet.

A támogató rendszer főbb elemei: a rendszeres oktatói képzések, például a digitális eszközök, tanulásmenedzsment rendszerek (pl. a Canvas) felsőoktatási kurzusokon való használatáról, a tananyag könnyebb elérhetőségéről, a digitális szövegek feldolgozásáról, illetve az interaktívabb oktatási formák lehetőségeiről. Emellett olyan oktatói közösségek kialakítására törekszünk a Karon, ahol az oktatók megoszthatják tanítással kapcsolatos tapasztalataikat, és egymástól, illetve szakemberektől kérhetnek egyéni tanácsokat arról, hogy hogyan tehetik kurzusaikat elérhetőbbé, átláthatóbbá és élvezhetőbbé. A kiváló oktatói és tananyagfejlesztői munkát ösztöndíjakkal kívánjuk segíteni.

A Szakmódszertani Központ szakmai koordinálása mellett működő EFOP-3.4.3-16-2016-00011 számú projekt lehetőséget ad arra, hogy a következő tanévben több ciklusban is indítsunk képzéseket. A képzéseket elsősorban a BTK oktatói, illetve a Digitális Bölcsészet Központ munkatársai tartják majd.

Emellett szíves figyelmükbe ajánljuk az Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztály által meghirdetett e-learning és módszertani képzéseit, amelyek itt találhatók.

TERVEZETT KÉPZÉSEK: 2019. OKTÓBER-NOVEMBER

  • Digitális szövegfeldolgozási technikák és alkalmazások bővebben
  • Kooperatív és interaktív tanulás az előadásokon bővebben
  • Kooperatív és interaktív tanulás a szemináriumokon bővebben
  • Digitális filológia workshop bővebben
  • Adatvizualizáció és szövegbányászat bővebben

JELENTKEZÉSI ŰRLAP
További információért írjon a metodika@btk.elte.hu címre.

Az október-novemberi képzések időpontjai:

A képzés helyszínének változása esetén értesítést küldünk a résztvevőknek. A kurzusokat a most meghirdetett dátumokon kívül az érdeklődésnek megfelelően többször is indítjuk majd januárban, illetve tavasszal.

  Időpont Helyszín Oktató

! BETELT !

Digitális szövegfeldolgozási technikák és alkalmazások

november 15. péntek, 10:30-14:30 BTK Szakmódszertani Központ (Ifjúsági épület) III/1. terem Baditzné Dr. Pálvölgyi Katalin
Digitális szövegfeldolgozási technikák és alkalmazások november 25. hétfő, 9:00-13:00 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Baditzné Dr. Pálvölgyi Katalin

MEGTARTOTT KURZUS

Kooperatív és interaktív tanulás a szemináriumokon

október 17. csütörtök, 14:30-18:30 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Dr. Major Éva

! BETELT !

Kooperatív és interaktív tanulás a szemináriumokon

november 25. hétfő, 13:30-17:30 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Dr. Major Éva

! BETELT !

Kooperatív és interaktív tanulás az előadásokon

november 4. hétfő, 14:00-18:00 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Dr. Szabó Éva

! BETELT !

Kooperatív és interaktív tanulás az előadásokon

november 22. péntek, 12:00-16:00 BTK Szakmódszertani Központ (Ifjúsági épület) III/1. terem

Dr. Szabó Éva

Digitális filológia workshop november 14. csütörtök, 14:00-18:00 ELTE IIG Oktatóterem 5. em. (Kecskeméti u.) Dr. Palkó Gábor, Vétek Bence
Digitális filológia workshop november 15. péntek, 14:00-18:00 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Dr. Palkó Gábor, Vétek Bence

! BETELT !

Adatvizualizáció és szövegbányászat

november 7. csütörtök, 14:00-18:00 ELTE IIG Oktatóterem 5. em. (Kecskeméti u.) Kocsis Ágnes, Szabó Veronika

! BETELT !

Adatvizualizáció és szövegbányászat

november 8. péntek, 14:00-18:00 ELTE Oktatástechnológiai Labor (BTK D ép. -114/A) Kocsis Ágnes, Szabó Veronika

JELENTKEZÉSI ŰRLAP

2019.10.07.