Alumni közösségünk

A BTK Alumni közössége

A BTK Alumni közössége
Az alapdiplomát, mesterfokozatot, doktori címet vagy szakirányú végzettséget szerző volt hallgatókat is visszavárja az ELTE BTK alumni közössége. A regisztrált tagok Alumni Kártyát kapnak, melynek használatával számos, az ELTE és partnerei által kínált szolgáltatást kedvezményesen vehetnek igénybe. Online jelenlétünkkel és a különböző alumni programok szervezésével lehetőséget biztosítsunk végzett hallgatóinknak, hogy az egyetemi tanulmányok befejezésével is a dinamikus Kari közösség tagjai maradhassanak, és tarthassák a kapcsolatot a Karral és korábbi szaktársaikkal.

A diploma megszerzésével csak a hallgatói státusz szűnik meg, a karral, a volt hallgatótársakkal, az oktatókkal való kapcsolattartás azonban fontosabb lehet, mint valaha. Az egyetem befejezése után a további tanulmányokkal vagy a pályakezdéssel kapcsolatos információk megszerzése, a legjobb döntések meghozatala elképzelhetetlen az egyetemi kapcsolatrendszer nélkül. Tanácsért, ajánlásért vagy épp kutatási projektek indításakor is vissza-visszatérünk az egyetemen kialakított szakmai kapcsolati hálónkhoz, akár évekkel, évtizedekkel a diploma megszerzése után is. A kapcsolatok ápolásának egyik fontos terepe az ELTE BTK alumni közössége, amelyhez a regisztráció kitöltésével minden végzős hallgató szabadon csatlakozhat.

MIÉRT ÉRDEMES CSATLAKOZNI A BTK ALUMNI KÖZÖSSÉGÉHEZ?

Az ELTE BTK Alumni Tagozat az erre szolgáló webes felületen keresztül lehetővé teszi a volt szaktársakkal, évfolyamtársakkal való kapcsolattartást, és hírekkel, kifejezetten a volt diákok számára szervezett eseményekkel, alumni találkozókkal is várja a volt hallgatókat.

Az online platform az öregdiákok önszerveződését is lehetővé teszi: működnek kollégiumi csoportok, de létrehozhatók érdeklődési kör vagy akár közös hobbi alapján szerveződő alumnicsoportok is, amelyek tudományterületeken átívelő módon szolgálhatják a kapcsolatépítést. Volt diákjainak nyomon követése a kar számára is fontos, hiszen a pályautakról kapott információk, visszajelzések segítik a képzési portfólió kialakítását.

  • Közösségi teret biztosítunk a jelenlegi és volt hallgatóinkkal való kapcsolattartásra, kapcsolatépítésre.
  • Támogatjuk a szakmai kapcsolatok megőrzését, ápolását.
  • Végzett hallgatóinknak lehetőséget biztosítunk a kapcsolattartásra azokkal, akikkel együtt végezték a tanulmányaikat, akikkel egy közösséghez tartoztak.
  • Segítséget nyújtunk szakmai és közösségi programok, évfolyam- és csoporttalálkozók szervezéséhez.
  • Lehetőséget teremtünk a Karon folyó oktatási, tudományos és szakmai munkáról való tájékozódásra, a BTK mindekori életébe való betekintésre.
  • A regisztrált tagok ELTE Alumni tagsági kártyát kapnak, amelynek birtokában különféle kedvezményeket vehetnek igénybe.

HOGYAN TUDOK CSATLAKOZNI AZ ALUMNIHOZ?

Regisztráció itt! A sikeres regisztrációt követően lehet a BTK Alumni tagozathoz csatlakozni. Segédlet a regisztrációhoz.

HOGYAN JUTHATOK HOZZÁ AZ ELTE ALUMNI KÁRTYÁHOZ?

Az ELTE Alumi Kártya birtokosai például jelentős árkedvezménnyel vehetik igénybe az ELTE Karrierközpont egyes szolgáltatásait és képzéseit, nyáron 50%-os kedvezménnyel foglalhatnak szállást az ELTE kollégiumaiban, kedvezményes, ELTE-s árakon vehetnek részt a BEAC edzésein, 15%-os kedvezménnyel vásárolhatnak az ELTE Shopban, illetve 10-40%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet egyes kulturális intézmények, színházak programjaira, előadásaira. A kártyát minden regisztrált tag postán megkapja. Információ a kedvezményekről.


KI ÉS HOGYAN IGÉNYELHET ELTE ALUMNI KÁRTYÁT?

Az ELTE BTK Alumni Tagozata szertettel vár mindenkit, aki a BTK-n végzett vagy tanári végzettséggel szeretne kapcsolatban maradni a karral.

A regisztráció az ELTE Alumni Portálján kezdeményezhető néhány adat megadásával. Az ELTE BTK K Alumni Tagozathoz való csatlakozás lépéseit itt mutatjuk. A regisztráció jóváhagyása után a kedvezményekre jogosító tagsági kártyát az ELTE Alumni Központ postázza az új tagoknak.