Kutatók Éjszakája 2024: elindult a programregisztráció

2024.07.02.
Kutatók Éjszakája 2024: elindult a programregisztráció
Az ELTE idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozathoz, amelyre ebben az évben szeptember 27-én (pénteken) kerül sor.

Az esemény mind tudománykommunikációs, mind toborzási szempontból kiváló fórum, ahol lehetőség van az érdeklődő nagyközönség számára is láthatóvá tenni, milyen izgalmas témákkal foglalkozik és milyen sokszínű a bölcsészettudomány.

Néhány támpont a programok kitalálásához:

  • A rendezvény célcsoportja a tudományok iránt érdeklődő nagyközönség, ideértve a diákokat.  Ezért mindenkit bátorítunk, hogy a hagyományos előadásokon túl „közönségbarát” programokban – interaktív programok, játékok, bemutatók, előadóművészeti programok – is gondolkodjanak.
  • Amennyiben előadásokkal terveznek részt venni, javasoljuk, hogy az előadás maximum egy órás legyen, és lehetőleg 16 óra után kezdődjön, hogy a munkába járó érdeklődők is részt tudjanak venni.
  • A zavartalan lebonyolítás érdekében kérjük, technikai igényeiket minél előbb egyeztessék a Kommunikációs csoporttal és az IIG munkatársaival.
  • A teremfoglalást a terem@btk.elte.hu címen tudják kezdeményezni.
  • Ha van programtervük, de még nincsenek meg a program részletei (pl.: helyszín), kérjük, ez esetben is töltsék ki az űrlapot a már meglévő adatokkal, a hiányzó adatokat pedig legkésőbb augusztus 1-ig küldjék meg.
  • Kérjük a programokhoz minden esetben írjanak rövid, kedvcsináló, a nagyközönség érdeklődését felkeltő szöveget.
Jelentkezni augusztus 1-ig lehet az alábbi űrlap kitöltésével és kép csatolásával, melyet Mózs Barbarának kell elküldeni a mozs.barbara@btk.elte.hu címre.

Egységes arculati elemek
Programregisztráció