Castiglione-Varga ösztöndíj

2023.09.07.
Castiglione-Varga ösztöndíj
A Varga Edith végrendeletének értelmében 2023-ban létrejött Castiglione László Ókori Alapítvány ugyanabban az évben ösztöndíjat hozott létre Varga Edith (1931–2020) egyiptológus és Castiglione László (1927–1984) klasszika archaeológus emlékére.

Az ösztöndíj célja egy egyiptológia és egy klasszika archaeológia szakos hallgató, illetve fiatal kutató ásatáson való részvételének, valamint tudományos kutatómunkájának anyagi támogatása.

A pályázhaton az érintett tudományok valamelyikén legalább alapszakos (BA) diplomát szerzett fiatal kutatók, mesterszakos és doktori hallgatók, valamint doktori fokozattal rendelkező fiatal kutatók indulhatnak. Korhatár: 40 év.


Ösztöndíjban részesülhet: évente legfeljebb 1 egyiptológiával és 1 klasszika archaeológiával foglalkozó hallgató vagy fiatal kutató.

Az ösztöndíj összege: bruttó 300.000 Ft/év/fő

A pályázat nyelve: magyar vagy angol

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentáció:

  1. Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és mellékletei;
  2. A pályázó szakmai önéletrajza, esetleges publikációs jegyzéke;
  3. Motivációs levél;
  4. Ösztöndíj idejére tervezett kutatás leírása (részletes munkaterv);
  5. A legjobbnak ítélt publikáció vagy dolgozat másolata.

Letölthető pályázati adatlap

A dokumentációt elektronikus úton, csatolt fájlként (pdf vagy doc formátumban) kell benyújtani. E-mail: info@castiglione-varga.org

Pályázati időszak: 2023. szeptember 1. – 2024. augusztus 31.

A pályázat beadásának határideje: 2023. október 7.

Az elbírálás határideje: 2023. október 20.

Folyósítás: 2023. október 31.

A pályázat menete

Az ösztöndíjat elnyerők az ELTE régészeti ásatásaihoz (Hungarian Archaeological Mission in Thebes; Bibracte) kapcsolódva végzik kutatásaikat. Tárgydokumentációt, valamint egyéb tudományos kutatómunkát végezve lehetőségük nyílik bekapcsolódni az egyes missziók munkájába.

A nyertes pályázók az ösztöndíj végén írásbeli beszámolót készítenek munkájukról, amelyet az ásatásról való hazaérkezésüket követő egy hónapon belül elektronikusan elküldenek az alapítvány fent jelzett e-mail címére a pénzügyi elszámolással együtt, amelyet postai úton elküldött eredeti számlákkal igazolnak. Az ásatás vezetője szintén írásban értékeli teljesítményüket, amely értékelés a beszámoló mellé csatolandó.

Hiánypótlás: A pályázat kiírója lehetőséget nyújt a hiánypótlásra az abban megjelölt feltételek szerint.

A pályázat elbírálása:

A benyújtott pályázatot a Castiglione László Ókori Alapítvány kuratóriuma bírálja el az ELTE rektorának és az érintett tanszékek vezetőinek javaslata alapján.

A kuratórium adott esetben kooptálással egészül ki.

Szerződéskötés: A nyertes pályázókkal a Castiglione László Ókori Alapítvány szerződést köt.


A pályázatbeadással kapcsolatos további információ az alábbi elérhetőségen kérhető:
Dr. Jasper Kata
jasper.kata@btk.elte.hu
+36703805673