Mítoszteremtések – fikció és történelem egybemosása (Judy Chicago: The Dinner Party)

Judy Chicago Dinner Partyja (Vacsoraest, 1973-79) a művész talán legnagyobb hatású műve, egy nagyszabású installáció, amely mitikus, fiktív és valós nőalakok nyugati kultúrában betöltött szerepét, és egy alternatív történelem legitimitását ünnepli. A huszadik század egyik legfontosabb műalkotása 1979-es bemutatója után csaknem azonnal a feminista művészet ikonjává lett, ezzel együtt további párbeszéd és viták gyújtópontjává vált.

A mű maga egy rendkívül aprólékosan kivitelezett, háromszög alakú bankettasztal, amelyen 39 mitikus és történelmi nőalak személyre szabott terítékét helyezték el. Minden szereplőnek külön-külön egy bonyolult technikájú és szimbolikájú, hímzett futó „ágyaz meg”, amelyen egy festett, porcelánnal szeméremtest-motívummal díszített tányér foglal helyet. Az asztal ugyancsak egy porcelán padozaton áll, amely további 999 nőnek állít emléket. Judy Chicago műve egyben egy kutatási projekt is,  mely jellegzetesen a „herstory” köreit járja, s eközben a hagyományosnak tekintett női médiumok (hímzés,  porcelánfestés) mélységeit emeli fel – nem minden előzmény nélkül. A források és ösztönzések egyike, hogy Judy Chicago 1973-ben a tervezőgrafikus, Sheila Levrant de Brettville-lel és a művészettörténész Arlene Raven-nel együtt megalapítják Los Angelesben a Feminist Studio Workshopot (később Womans Building), ami az első, független, nők számára létrehozott művészeti iskola volt, ahol az elmélet és gyakorlat személyre szabott, alternatív módszereit alkalmazták. A Dinner Party Chicago történelmi revíziójának és  víziójának, – a 60-as 70-es évek mainstream feminizmusának idején –, a domináns kulturális narratívákból kimaradt nők hiányának jelképe, mondhatni, mitikus műve lett. Ennél fogva az előadás a mű mitologikus gyökereiről, valós figurák mitologizálásáról és az alternatív történelmek korszak-mítoszairól kíván szólni.

A Művészettörténeti Szabadegyetem előadásai egy-egy nagyobb témakör, műfaj, képi törekvés képzőművészeti megjelenését vizsgálják az antikvitástól napjainkig. A háború témájának képzőművészeti feldolgozása után a második évad mítosz és művészet kapcsolatával foglalkozik. Az előadók az intézet oktatói, doktoranduszai, valamint külső szakemberek.

A mítosz – világmagyarázat, történeteiben és hőseiben minden kor magára ismer, megteremtve a maga értelmezését. A hangsúlyok és olvasatok ugyan időről-időre változnak, de archetipikus formuláik korokon átívelő állandó, melyek egyetemes emberi kérdésekre nyújtanak választ. E szövevényes, cselekményes történetek interpretációjának képzőművészeti alakváltozataival foglalkozik előadássorozatunk, a közép kortól a jelenig gombolyítva fel a visszatérő motívumok és változó interpretációk „Ariadné fonalát”.