Búcsú Alföldy Gézától
Alföldy Gézától, az ELTE egy héttel ezelőtt, tragikumában is elgondolkodtató körülmények között váratlanul elhunyt díszdoktorától és tiszteletbeli professzorától, a Heidelbergi Egyetem professor emeritusától, az ókortudomány világhírű kutatójától lehetetlen kizárólag pályafutásának, tudományos érdemeinek, elismeréseinek és műveinek felsorolásával búcsúzni.
Nem lehet, mert amint az 1980-as évek vége óta egyre több lehetősége nyílt arra, hogy magyar egyetemistákat, kutatókat, vendégprofesszorokat hívjon meg és lásson vendégül a Heidelbergi Egyetem Ókortörténeti Intézetében, úgy lett egyre többet velünk is, itthon, Magyarországon, úgy gyarapodott hazai tanítványainak, fiatal kollégáinak és új barátainak száma, és ismerték meg őt közelről, egyre többen. Az elmúlt húsz évben Alföldy Géza, aki az ELTE BTK történelem és régészet szakának elvégzése (1958) után, rövid budapesti múzeumi (Budapesti Történeti Múzeum, 1957-1960) majd egyetemi (ELTE BTK Ókortörténeti Tanszék, 1960-1965) pályafutást követően Németországba emigrált, hogy ott kezdetben múzeumi (Bonn, Rheinisches Landesmuseum, 1965-1968), majd egyetemi (Bochumi Egyetem, 1968-1976; Heidelbergi Egyetem, 1976-2002) pályára lépjen, amikor csak tehette, hazajött. Hazajött tanítani, hiszen 1991 óta – egyéb feladatait, és egyéb vendégprofesszori meghívásait félretéve néha hónapokon át – tanított önzetlenül Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen, és egykori alma materében, az ELTÉ-n egyaránt: tartott előadásokat, szemináriumokat, kurzusokat, vezetett nekünk, akik úgy gondoltuk, ismerjük Pannoniát, kirándulásokat. Az ókortörténet, ezen belül a római történelem, ezen belül főként a római császárkor, ezen belül is leginkább a római társadalomtörténet kutatója volt, aki amellett, hogy teljes rálátással bírt az „egészre”, a több mint 1000 éves római történelemre, annak struktúráira és folyamataira, vezető egyéniségeire, nem mulasztotta el, hogy ugyanezzel az alapossággal tartsa rajta tekintetét a római történelem formálóira, a tömeget alkotó egyénekre. Szenvedélyesen szerette és kutatta a latin feliratokat, szinte személyesen ismerte úgy Róma városának, mint az egyes provinciális városok egyes lakosainak nevét, gyűjtötte, elemezte és szintézisbe foglalta főként latin, részint pedig görög nyelvű feliratos hagyatékukat. Egyetemi órái, a híres heidelbergi „Epigraphisches Seminar”-ok és a „Doktorandenkolloquium”-ok igazi tudományos műhelyek voltak, ahol saját német tanítványai egy padban ültek és együtt gondolkodtak a heidelbergi Ókortörténeti Intézetben hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó vendégekkel, a világ különböző pontjairól, Dél-Afrikától az amerikai Oregonon át Albániáig, vagy akár Svédországig bezárólag érkező hallgatókkal, doktoranduszokkal, DAAD-, Erasmus- vagy Humboldt-ösztöndíjasokkal, egyetemi oktatókkal, köztük neves professzorokkal. Mellette érlelődött, alakult ki a heidelbergi szeminárium cohors amicoruma, amelynek tagjai saját egyetemükre visszatérve próbálták és próbálják közvetíteni tanítványaiknak, képviselni saját hazájuk tudományos életében az ókortörténet, Róma és a latin feliratok, források, régészeti emlékek kutatását és mindezek szeretetét. Aktív és szerteágazó kapcsolatrendszerének, ismertségének, tekintélyének köszönhetően szinte hetente érkeztek Heidelbergbe neves vendégelőadók, akik az „Althistorisches Forschungskolloquium” keretében számoltak be az őket foglalkoztató aktuális ókortörténeti, epigraphiai vagy régészeti problémákról. Heidelbergi intézetében máig tartó évtizedes szakmai kapcsolatok, barátságok szövődtek, és ezek hátterében Alföldy Géza professzor állt. A szemináriumokon kipattanó szikrákból órai referátumok, majd cikkek, később könyvek születtek. Az együttgondolkodás gyümölcseként Alföldy Géza mintegy 30 könyvet, és közel 500 tanulmányt hagyott maga után. Közülük nem egy az ókori Pannoniával foglalkozik, és közülük nem egy beépült a hazai egyetemi oktatásba, az ókortörténeti, ókori régészeti és latin epigraphiai képzésbe. Alföldy Géza a német újraegyesítés óta 2005-ig vezette a német tudomány csaknem 160 éve folyamatosan működő, Theodor Mommsen által életre hívott monumentális tudományos vállalkozását, a Római Birodalom teljes területéről ismert mintegy 400.000 latin nyelvű felirat szövegének a Berlin-Brandenburgische Akademie-n történő kiadását. Pannonián is rajta tartotta tekintetét, és ennek érdekében egy magyar, osztrák, szlovén és horvát kutatókból álló tudóscsoportot irányított. Ennek a munkának a keretében adta ki a Corpus Inscriptionum Latinarum Róma-városi feliratköteteit, és jelentette meg a nyár folyamán egyik fő művét, az általa őszinte szívvel szeretett és majd fél évszázadon át kutatott katalóniai Tarragona városa latin feliratainak első kötetét, amelyet nyomdában előkészítve, de már halála után követ majd jövő év elején a második, harmadik.
Alföldy Géza, míg szörnyű betegsége néhány évre meg nem akadályozta benne, rendszeresen jött hozzánk, ahogy ő mondta, „Magyarországra”, de belül, szíve és lelke legmélyén, „haza”. Várták, amíg voltak, hajdani tanárai, de várták egykori kollégái, régi és új barátai, magyar tanítványai. Várták, hogy első kézből értesüljenek az őt foglalkoztató tudományos problémákról, amelyekről mindig lelkesen beszélt, várták, hogy meghallgassák magával ragadó stílusban megtartott előadását, hogy találkozhassanak vele kedvenc és megszokott helyein akár egy ebéd, akár egy kávé – és a hozzájuk kapcsolódó tartalmas beszélgetés – erejéig.
Most is vártuk. Meghirdettük előadásait novemberre és december elejére az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékén és az Ókori Régészeti Tanszéken, várták barátai, kollégái és tanítványai a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemre. De jöttek volna előadásaira a Debreceni és a Szombathelyi Egyetemről egyaránt. Mint mindig, életében, magyarországi utazása előtt most is beiktatott egy másik utazást: november 9-én Görögországban, a Korfui Egyetemen avatták volna díszdoktorrá. Elutazása előtti éjszaka még elküldte az ünnepségen tartandó beszédét, akkor még nem tudtuk, utolsó művét, amelynek mondatai most különös hangsúlyt nyernek.
Alföldy Géza 2011. november 6-án, egy verőfényes athéni vasárnap délután, elindult felfelé, az Akropolisra. Ekkor Atropos úgy gondolta, hogy ekkor, és itt, ezen a hozzá méltó helyen vágja el élete fonalát.
Borhy László
egykori heidelbergi egyetemi tanársegéd
(Seminar für Alte Geschichte und Epigraphik,
Ruprecht-Karls-Universität, Heidelberg, 1993-1994)
Nem lehet, mert amint az 1980-as évek vége óta egyre több lehetősége nyílt arra, hogy magyar egyetemistákat, kutatókat, vendégprofesszorokat hívjon meg és lásson vendégül a Heidelbergi Egyetem Ókortörténeti Intézetében, úgy lett egyre többet velünk is, itthon, Magyarországon, úgy gyarapodott hazai tanítványainak, fiatal kollégáinak és új barátainak száma, és ismerték meg őt közelről, egyre többen. Az elmúlt húsz évben Alföldy Géza, aki az ELTE BTK történelem és régészet szakának elvégzése (1958) után, rövid budapesti múzeumi (Budapesti Történeti Múzeum, 1957-1960) majd egyetemi (ELTE BTK Ókortörténeti Tanszék, 1960-1965) pályafutást követően Németországba emigrált, hogy ott kezdetben múzeumi (Bonn, Rheinisches Landesmuseum, 1965-1968), majd egyetemi (Bochumi Egyetem, 1968-1976; Heidelbergi Egyetem, 1976-2002) pályára lépjen, amikor csak tehette, hazajött. Hazajött tanítani, hiszen 1991 óta – egyéb feladatait, és egyéb vendégprofesszori meghívásait félretéve néha hónapokon át – tanított önzetlenül Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen, és egykori alma materében, az ELTÉ-n egyaránt: tartott előadásokat, szemináriumokat, kurzusokat, vezetett nekünk, akik úgy gondoltuk, ismerjük Pannoniát, kirándulásokat. Az ókortörténet, ezen belül a római történelem, ezen belül főként a római császárkor, ezen belül is leginkább a római társadalomtörténet kutatója volt, aki amellett, hogy teljes rálátással bírt az „egészre”, a több mint 1000 éves római történelemre, annak struktúráira és folyamataira, vezető egyéniségeire, nem mulasztotta el, hogy ugyanezzel az alapossággal tartsa rajta tekintetét a római történelem formálóira, a tömeget alkotó egyénekre. Szenvedélyesen szerette és kutatta a latin feliratokat, szinte személyesen ismerte úgy Róma városának, mint az egyes provinciális városok egyes lakosainak nevét, gyűjtötte, elemezte és szintézisbe foglalta főként latin, részint pedig görög nyelvű feliratos hagyatékukat. Egyetemi órái, a híres heidelbergi „Epigraphisches Seminar”-ok és a „Doktorandenkolloquium”-ok igazi tudományos műhelyek voltak, ahol saját német tanítványai egy padban ültek és együtt gondolkodtak a heidelbergi Ókortörténeti Intézetben hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó vendégekkel, a világ különböző pontjairól, Dél-Afrikától az amerikai Oregonon át Albániáig, vagy akár Svédországig bezárólag érkező hallgatókkal, doktoranduszokkal, DAAD-, Erasmus- vagy Humboldt-ösztöndíjasokkal, egyetemi oktatókkal, köztük neves professzorokkal. Mellette érlelődött, alakult ki a heidelbergi szeminárium cohors amicoruma, amelynek tagjai saját egyetemükre visszatérve próbálták és próbálják közvetíteni tanítványaiknak, képviselni saját hazájuk tudományos életében az ókortörténet, Róma és a latin feliratok, források, régészeti emlékek kutatását és mindezek szeretetét. Aktív és szerteágazó kapcsolatrendszerének, ismertségének, tekintélyének köszönhetően szinte hetente érkeztek Heidelbergbe neves vendégelőadók, akik az „Althistorisches Forschungskolloquium” keretében számoltak be az őket foglalkoztató aktuális ókortörténeti, epigraphiai vagy régészeti problémákról. Heidelbergi intézetében máig tartó évtizedes szakmai kapcsolatok, barátságok szövődtek, és ezek hátterében Alföldy Géza professzor állt. A szemináriumokon kipattanó szikrákból órai referátumok, majd cikkek, később könyvek születtek. Az együttgondolkodás gyümölcseként Alföldy Géza mintegy 30 könyvet, és közel 500 tanulmányt hagyott maga után. Közülük nem egy az ókori Pannoniával foglalkozik, és közülük nem egy beépült a hazai egyetemi oktatásba, az ókortörténeti, ókori régészeti és latin epigraphiai képzésbe. Alföldy Géza a német újraegyesítés óta 2005-ig vezette a német tudomány csaknem 160 éve folyamatosan működő, Theodor Mommsen által életre hívott monumentális tudományos vállalkozását, a Római Birodalom teljes területéről ismert mintegy 400.000 latin nyelvű felirat szövegének a Berlin-Brandenburgische Akademie-n történő kiadását. Pannonián is rajta tartotta tekintetét, és ennek érdekében egy magyar, osztrák, szlovén és horvát kutatókból álló tudóscsoportot irányított. Ennek a munkának a keretében adta ki a Corpus Inscriptionum Latinarum Róma-városi feliratköteteit, és jelentette meg a nyár folyamán egyik fő művét, az általa őszinte szívvel szeretett és majd fél évszázadon át kutatott katalóniai Tarragona városa latin feliratainak első kötetét, amelyet nyomdában előkészítve, de már halála után követ majd jövő év elején a második, harmadik.
Alföldy Géza, míg szörnyű betegsége néhány évre meg nem akadályozta benne, rendszeresen jött hozzánk, ahogy ő mondta, „Magyarországra”, de belül, szíve és lelke legmélyén, „haza”. Várták, amíg voltak, hajdani tanárai, de várták egykori kollégái, régi és új barátai, magyar tanítványai. Várták, hogy első kézből értesüljenek az őt foglalkoztató tudományos problémákról, amelyekről mindig lelkesen beszélt, várták, hogy meghallgassák magával ragadó stílusban megtartott előadását, hogy találkozhassanak vele kedvenc és megszokott helyein akár egy ebéd, akár egy kávé – és a hozzájuk kapcsolódó tartalmas beszélgetés – erejéig.
Most is vártuk. Meghirdettük előadásait novemberre és december elejére az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékén és az Ókori Régészeti Tanszéken, várták barátai, kollégái és tanítványai a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemre. De jöttek volna előadásaira a Debreceni és a Szombathelyi Egyetemről egyaránt. Mint mindig, életében, magyarországi utazása előtt most is beiktatott egy másik utazást: november 9-én Görögországban, a Korfui Egyetemen avatták volna díszdoktorrá. Elutazása előtti éjszaka még elküldte az ünnepségen tartandó beszédét, akkor még nem tudtuk, utolsó művét, amelynek mondatai most különös hangsúlyt nyernek.
Alföldy Géza 2011. november 6-án, egy verőfényes athéni vasárnap délután, elindult felfelé, az Akropolisra. Ekkor Atropos úgy gondolta, hogy ekkor, és itt, ezen a hozzá méltó helyen vágja el élete fonalát.
Borhy László
egykori heidelbergi egyetemi tanársegéd
(Seminar für Alte Geschichte und Epigraphik,
Ruprecht-Karls-Universität, Heidelberg, 1993-1994)
2011.11.15.