Kutatásaim homlokterében a klasszikus orosz irodalom prózapoétikai teljesítménye áll. Kiemelt területet jelentenek Puskin, Lermontov, Turgenyev, Dosztojevszkij (l. a kutatások eredményeit 6 monográfiában), valamint Gogol, Csehov és Tolsztoj alkotásai. A művek megközelítését elméleti orientáció jellemzi, két fontos elágazásban. Ezek az irodalomszemiotika konceptualizálásához, valamint az intertextuális olvasásmód olyan kidolgozásához kapcsolódnak, mely ötvözi a poétikai szöveginterpretációt az egyes alkotások irodalomtörténeti perspektívájú meghatározásával. Az utóbbihoz produktívnak bizonyul a komparatisztikai szemlélet (világirodalmi kapcsolódások). Az intertextuális olvasásmódon belül külön kutatási irányt képez a lírai intertextus prózai beépítettsége és ennek folyományaként a lirizált próza létrejötte. Kitüntetett figyelem övezi az idő szemantikai modelljét és a szövegfolytonosság problémáját.

Irodalomszemiotikai kutatásaim három megközelítésből igyekeznek hozzájárulni az adott terület diszciplináris meghatározásához: 1) elméleti és szövegvizsgálati fókuszpontok kijelölésével, melyek lehetővé teszik az irodalomszemiotikának egyfelől a kultúraszemiotikán belüli elhelyezhetőségét, másfelől az általános irodalomtudományhoz való viszonyának meghatározását; 2) diszciplínatörténeti nézőpontból (az orosz formalistáktól az irodalomszemiotikáig haladó út számbavétele); 3) irodalomszemiotikai műolvasatok létrehozásával. Ezek döntő többségükben az orosz irodalom alkotóihoz kötődnek, és perspektivikusan elvezethetnek szerzői szemiotika-poétikák számbavételéhez. Az útkeresés társul a szemiotika oktatásmódszertanának kutatásával. Kiemelt témák: szövegkoherencia; szövegkapcsolódási formák (inter- és transzmedialitás); önleíró, öntükröző alakzatok, metapoétikai konstrukciók.