Erők, képességek és lehetséges világok

Mit jelent az, hogy valami objektíven lehetséges? Ha azt mondjuk, „Lehet, hogy a Marson van élet”, arra gondolunk, hogy nem kizárható a szóban forgó feltevés; talán igaz, talán nem. A lehetőségeknek azonban van egy kevésbé szubjektív, nem a tudásunkkal vagy feltevéseinkkel, hanem a világ szerkezetével összefüggő formája. Ha azt mondjuk, hogy Ancsa tud zongorázni vagy hogy a só vízben oldható, akkor olyan lehetőségekre utalunk, melyek objektíven jelen vannak a világban, függetlenül attól, hogy mi mit gondolunk. Ancsa akkor is tud zongorázni, ha ennek nem vagyok tudatában és a só már akkor is oldható volt, amikor egyetlen kémikus sem létezett. A dolgok mélyén lehetőségek lappanganak, a megfelelő alkalomra várva, hogy megnyilvánuljanak.

A filozófiát több évtizede foglalkoztatják az ilyen objektív lehetőségek.

A filozófusok az „oksági erők”, „diszpozíciók” (hajlamok) vagy „képességek” fogalmával próbálják megragadni őket, és sokuk amellett érvel, hogy az oksági erőkben kódolt objektív lehetőség – a „diszpozíciós modalitás” – világunk egyik legfontosabb jelensége, a természet- és társadalomtudományok fogalomrendszerének alapja, legalábbis ha utóbbit a legáltalánosabb kategóriákra csupaszítjuk le.

A lehetőségek filozófiájának egy másik markáns vonulata a matematikai logikához kötődik.

Az 1960-as évek táján létrejött egy olyan paradigma, a lehetséges világokra épülő szemantika (possible worlds semantics), ami remekül használható a lehetőséggel és lehetetlenséggel kapcsolatos beszéd logikai szerkezetének modellezésére. Ez a szemantika a „Lehetséges, hogy X” alakú mondatokat annak az állításnak felelteti meg, hogy van olyan lehetséges világ, ahol X igaz. A lehetséges világok formális elmélete nemcsak a filozófiára gyakorolt nagy hatást, hanem a nyelvészet és a matematika számára is hasznosnak bizonyult.

Kodaj Dániel cikke e két kutatási program – a lehetséges világokra épülő logika és az oksági erők/képességek elmélete – közti konfliktussal foglalkozik.

Az erők hívei általában elutasítják a világalapú logikát, mert azt gondolják, hogy az objektív lehetőségeket nem a világ lehetséges totális állapotaira, hanem a partikuláris létezők (Ancsa, a só stb.) belső tulajdonságaira alapozva kell definiálnunk. A szerző amellett érvel, hogy a két irányzat nemcsak kibékíthető, hanem az oksági erők pártfogói valójában maguk is hisznek a lehetséges világokban, mert a saját logikai apparátusuk – konkrétan a „ha/akkor” állítások kezelésére kifejlesztett ún. kontrafaktuális szemantikájuk – feltételezi a világok létét. Emiatt az oksági erők elmélete, önképével ellentétben, nem szakít a lehetőség mainstream, világalapú felfogásával, hanem bizonyos értelemben azt folytatja vagy egészíti ki. Az oksági erők híve nem a lehetőség korábbi felfogását helyezi új alapokra, hanem konzisztens és empirikusan megalapozott hipotézist vázol fel arról, honnan származnak és voltaképpen mik a lehetséges világok: a valóságban található erők és képességek összjátékának lehetséges globális mintázatai.

Kodaj Dániel: „From dispositions to possible worlds” Erkenntnis 2024