Előadások az 5. Cseh Névtani Konferencián

Oktató neve: Slíz Mariann, Farkas Tamás
Oktató intézete, tanszéke: Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék
Konferencia címe: 5. Cseh Névtani Konferencia
Időpontja: 2025. április 7-10.
Helyszíne: Prága, Csehország
Az 5. Cseh Névtani Konferencián az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének két oktatója és három doktorandusza mutatta be kutatócsoportban végzett és egyéni kutatásait. Az április 7–10. között megrendezett nemzetközi konferenciának a Cseh Tudományos Akadémia adott helyet, az előadások angolul vagy nyugati szláv nyelveken hangzottak el. Az ELTE oktatói és doktoranduszai az angol nyelvű szekciókban adtak elő, s munkatársaink szekcióelnöki feladatokat is vállaltak.
Farkas Tamás egyetemi docens névtani tudásunknak a helyesírási szabályozások során való felhasználásáról tartott előadást, Slíz Mariann egyetemi tanár pedig a tulajdonnévi kategóriák névfordításban játszott szerepével kapcsolatos módszertani kérdéseket tárgyalt. A két kutató Žaneta Dvořákovával (ÚJČ, Prága) és Justyna Walkowiakkal (AMU, Poznań) közös előadást is tartott, melyben a visegrádi országok népnévi alapú családneveinek állományát összevető vizsgálataikat mutatták be. Ez utóbbi előadás az intézet által vezetett Visegrad Grant kutatócsoport keretében, csehországi, szlovákiai és lengyel kollégákkal együttműködésben létrehozott ötnyelvű online családnévszótár anyagára épült.
Hauber Kitti, a Nyelvtudományi Doktori Iskola Magyar nyelvészet programjának doktorjelöltje a magyar és német történeti családnévanyagot elemezte tipológiai szempontból, HUN-REN NYTK-beli kollégáival közös előadásában pedig a személynevekre vonatkozó jogi szabályozással foglalkozott. Kovács-Sipos Bíbor Klára, az említett doktori program másodéves doktorandusza a 18–19. századi történeti epika női személyneveinek keletkezésmódjait tekintette át. Jakab Dorottya, az Alkalmazott nyelvészet doktori program doktorandusza a magyar tulajdonnevek morfológiai varianciájának egyes kérdéseit bemutató előadás társszerzőjeként vett részt a rendezvényen.
A konferencián 10 közép- és kelet-európai ország (Ausztria, Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) névkutatói vettek részt. Az előadások írott változatának megjelentetésére az Acta onomastica című, Q2-es cseh névtudományi szakfolyóirat biztosít lehetőséget.