A sokhangú Aeneis

A sokhangú Aeneis
12/05

2024. december 05. 17:00 - 19:00

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1.)

12/05

2024. december 05. 17:00 - 19:00

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1.)


A Reciti Kiadó gondozásában jelent meg „A sokhangú Aeneis. Tanulmányok Vergilius eposzáról és recepciójáról” című kötetet, melyet az Ókortudományi Társaság eseményén mutatnak be.

A Kozák Dániel és Tamás Ábel szerkesztésében megjelent kötet tizenhárom tanulmánya Vergilius főművének és recepciótörténetének ma talán legaktuálisabb összefüggéseit tárgyalja. A kötet tematikus egységei az eposz egyes kiemelt részleteivel, a görög-római irodalmi hagyománnyal folytatott sokrétű párbeszédével, korai befogadástörténetével, a 19–20. századi magyar művelődéstörténetben betöltött különleges szerepével, valamint a kortárs magyar és világirodalmi recepció által kínált újraértelmezési lehetőségeivel foglalkoznak. 

Az írások fényében úgy tűnik, az Aeneis mint a görög-római irodalmi hagyományt újraalkotó költői mű, mint a hatalom kérdésére a társadalmi nemek, a történelmi narratívák, illetve a gyarmatosítás kérdései felől reflektáló irodalmi szöveg, vagy éppen mint sajátos ókori menekülttörténet messzemenően aktuális kérdésfeltevésekre nyújt lehetőséget a 21. század harmadik évtizedében.

A kötetet bemutatja, valamint a szerkesztőkkel és Ferenczi Attilával Ács Pál beszélget. Ezután Bartók Imrével a tanulmánykötetben is elemzett Majmom, Vergilius című könyvéről beszélget Ferenczi Attila beszélget.

A tanulmánykötet ingyenesen letölthető a Reciti Kiadó honlapjáról.