Almási Miklós 80 éves-Bacsó Béla írása
Ez a szám csak félreértésből fakadhat, hiszen Miklóson ma is áttűnik az a fiatal ember, aki mindig el- és kitakarta a tudóst. A tudóst megelőzi az ember, s mivel ember, lehet tudós. Almási Miklós ama kevesek közé tartozik, aki képes állandóan a világ szeizmikus változásait érzékelni és ezt rögzíteni, ha kell esszében, ha kell valami máson keresztül utánarajzolni, s mindvégig megőrizni a kor emberét érintő kérdések iránti nyitottságát.
Először a Magyar Színházi Intézetben találkoztam vele, egy zárt szemináriumon a kihűlt hetvenes évek közepén. Hegel, Szondi, drámaelmélet: Miklós kedves témái; úgy vett körül minket velük, hogy nem tudtunk és nem is akartunk szabadulni belőle. De Miklós továbbállt és megteremtette az ELTE Esztétika tanszékén azokat a feltételeket, amelyek által az egy máig erős kutatói és oktatói műhellyé vált – azokkal, akik ma már távol vannak tőlünk (Balassa, Fodor, Zoltai).
Mi lehet az alkatában, ami folytán Miklós nem változik, azaz a fenti szám ellenére őrzi szinte páratlan nyitottságát, hogy az át nem látható és monolit világ mélyben zajló rengéseit felmérje. Ha szabad ezt ebben a laudációban megfogalmazni, akkor ez a kis dolgok iránti feszült figyelem és tisztelet. Ez talán az első meghatározó tájékozódásból is fakad, ami a fenomenológia, de inkább úgy vélem, hogy tényleg alkati kérdés az a képesség, amivel őrzi fiatalsága fundamentumát. A növekvő különbségek társadalmi univerzumában a lehető legkisebb különbséget éreztetni.
Cicero írta a De senectute lapjain: Sed in omni oratione mementote eam me senectutem laudare, quae fundamentis adulescentiae constituta sit. Vagyis, az ami volt és az ami ma ő, nem különül el; nem a fiatalos embert és elmét ünnepeljük, hanem az embert, aki ma is fiatal ember és elméje gazdag. Az így felépült élet hív elő tekintélyt, s nem a puszta kor - s miként erre Cicero utalt - az így magát megőrző ember az élet finom változásait érzékeli, mert tudja, hogy a látszólag lényegtelen és szokványos dolgok is méltóak a tiszteletre.
Ha azt mondtam, Miklósban ma is jelen van ez a szeizmikus érzék, akkor azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az apró dolgok tiszteletében találja meg az életnek azokat a szinte alig érzékelhető elemeit, amelyeket maga és mások kedvére szemlél és szemléltet. Melyikünk lett volna képes arra, hogy egy jóval korábbi válság idején filozófusként tőzsdeindexeket olvasson, hogy megtanulja ezeknek az apró és egyben óriási számoknak a jelentését kiolvasni. Soha nem felejtem el, hogy a Financial Times rózsaszínű lapjait olvasva egész régiók pénzügyi geográfiáját rögzítette. Egy alkalommal úgy fogalmazott értetlenségemet korrigálva, ezekben a számsorokban ott van a jövőnk – és igaza volt.
A másik rendkívüli képessége, az általam belátható kezdetektől fogva, hogy ennek a gazdag életnek semmi sem volt ellenére, ami része az életnek, ami boldogságot eredményez, és ami megtehető jó. Cicero előbbi írása szerint: Omnia autem, quae secundum naturam fiunt, sunt habenda in bonis – semmi sem idegen tőle, ami természet szerint való, hiszen ebben a saját és másokkal osztható jót látja.
Talán ezzel függ össze az is, hogy egy ponton olyan témákat keresett, aminek mesterséges életközegét, burjánzó és mindent benövő természet-imitációját mint valami új vegetációt mutathatta be. Mindez nem jelentette azt, hogy a kérdések ne lettek volna komolyak – de már egészen másként kellett feltenni, hiszen a tenyésztett és tenyésző világ csodái csak látszólag adtak egy új természeti mintát. Nem adta fel a tudományos kérdezés igényét, csak a tárgynak megfelelően más eljárást választott – s talán így jutott még közelebb azokhoz a kövületekhez, amelyeket a mélyben zajló mozgás lökött a felszínre. Másként fogalmazva Miklós – akinek irodalomértését sem szabad figyelmen kívül hagyni – Kafka földmérőjével tudja, a létezés a kastély alatti/előtti térben zajlik, s aligha érdemes arról álmodozni, hogy fent a kastélyban megvalósult az ideális élet.
Ahhoz kell bölcsesség, hogy a kastély alatti térben megtaláljuk a jót és a boldogságot. Képes voltál rá.
Születésnapodon
Szeretettel köszönt mindannyiunk nevében
Bacsó Béla
(Megjelent az Élet és irodalom 2012/38. számában)
Először a Magyar Színházi Intézetben találkoztam vele, egy zárt szemináriumon a kihűlt hetvenes évek közepén. Hegel, Szondi, drámaelmélet: Miklós kedves témái; úgy vett körül minket velük, hogy nem tudtunk és nem is akartunk szabadulni belőle. De Miklós továbbállt és megteremtette az ELTE Esztétika tanszékén azokat a feltételeket, amelyek által az egy máig erős kutatói és oktatói műhellyé vált – azokkal, akik ma már távol vannak tőlünk (Balassa, Fodor, Zoltai).
Mi lehet az alkatában, ami folytán Miklós nem változik, azaz a fenti szám ellenére őrzi szinte páratlan nyitottságát, hogy az át nem látható és monolit világ mélyben zajló rengéseit felmérje. Ha szabad ezt ebben a laudációban megfogalmazni, akkor ez a kis dolgok iránti feszült figyelem és tisztelet. Ez talán az első meghatározó tájékozódásból is fakad, ami a fenomenológia, de inkább úgy vélem, hogy tényleg alkati kérdés az a képesség, amivel őrzi fiatalsága fundamentumát. A növekvő különbségek társadalmi univerzumában a lehető legkisebb különbséget éreztetni.
Cicero írta a De senectute lapjain: Sed in omni oratione mementote eam me senectutem laudare, quae fundamentis adulescentiae constituta sit. Vagyis, az ami volt és az ami ma ő, nem különül el; nem a fiatalos embert és elmét ünnepeljük, hanem az embert, aki ma is fiatal ember és elméje gazdag. Az így felépült élet hív elő tekintélyt, s nem a puszta kor - s miként erre Cicero utalt - az így magát megőrző ember az élet finom változásait érzékeli, mert tudja, hogy a látszólag lényegtelen és szokványos dolgok is méltóak a tiszteletre.
Ha azt mondtam, Miklósban ma is jelen van ez a szeizmikus érzék, akkor azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az apró dolgok tiszteletében találja meg az életnek azokat a szinte alig érzékelhető elemeit, amelyeket maga és mások kedvére szemlél és szemléltet. Melyikünk lett volna képes arra, hogy egy jóval korábbi válság idején filozófusként tőzsdeindexeket olvasson, hogy megtanulja ezeknek az apró és egyben óriási számoknak a jelentését kiolvasni. Soha nem felejtem el, hogy a Financial Times rózsaszínű lapjait olvasva egész régiók pénzügyi geográfiáját rögzítette. Egy alkalommal úgy fogalmazott értetlenségemet korrigálva, ezekben a számsorokban ott van a jövőnk – és igaza volt.
A másik rendkívüli képessége, az általam belátható kezdetektől fogva, hogy ennek a gazdag életnek semmi sem volt ellenére, ami része az életnek, ami boldogságot eredményez, és ami megtehető jó. Cicero előbbi írása szerint: Omnia autem, quae secundum naturam fiunt, sunt habenda in bonis – semmi sem idegen tőle, ami természet szerint való, hiszen ebben a saját és másokkal osztható jót látja.
Talán ezzel függ össze az is, hogy egy ponton olyan témákat keresett, aminek mesterséges életközegét, burjánzó és mindent benövő természet-imitációját mint valami új vegetációt mutathatta be. Mindez nem jelentette azt, hogy a kérdések ne lettek volna komolyak – de már egészen másként kellett feltenni, hiszen a tenyésztett és tenyésző világ csodái csak látszólag adtak egy új természeti mintát. Nem adta fel a tudományos kérdezés igényét, csak a tárgynak megfelelően más eljárást választott – s talán így jutott még közelebb azokhoz a kövületekhez, amelyeket a mélyben zajló mozgás lökött a felszínre. Másként fogalmazva Miklós – akinek irodalomértését sem szabad figyelmen kívül hagyni – Kafka földmérőjével tudja, a létezés a kastély alatti/előtti térben zajlik, s aligha érdemes arról álmodozni, hogy fent a kastélyban megvalósult az ideális élet.
Ahhoz kell bölcsesség, hogy a kastély alatti térben megtaláljuk a jót és a boldogságot. Képes voltál rá.
Születésnapodon
Szeretettel köszönt mindannyiunk nevében
Bacsó Béla
(Megjelent az Élet és irodalom 2012/38. számában)
2012.09.27.