Történeti muzeológia MA

Történeti muzeológia MA
A Történeti Intézet keretében működő Történeti Muzeológia mesterképzésre várjuk azokat a hallgatókat, akiknek jövőjükre vonatkozó elképzelései egybeesnek a szak alábbi céljaival: 
  • A tárgyi források felhasználására professzionális szinten képes szakemberek képzése a történettudomány számára.
  • Speciális szakértelemmel rendelkező szakemberek képzése a múzeumok és más gyűjtemények számára, akik kifejezetten a múlt tárgyi forrásainak gyűjtésével, kezelésével, elemzésével, kutatásával foglalkoznak, a tárgyi emlékeket rendszerezik és elérhetővé teszik mások számára, a múlt örökségét kiállításokkal és más módokon mutatják be a szakma és nagyközönség számára.

A Történeti Intézet weboldala
A Történeti Intézet Facebook oldala
A Történeti Intézeti Képviselet Facebook oldala

A képzésről röviden

A szak évtizedek óta az újabban sokat hangoztatott dualitás jegyében működik: a kurzusok jelentős része – az intézményekkel kialakított szerződéses alapú és más együttműködés jegyében – a múzeumokban, „terepen” folyik a múzeumok munkatársai vezetésével és részvételével. Ezen kívül két féléves múzeumi gyakorlat segíti az ismeretek gyakorlatban történő elsajátítását. Nagy előnyt élvezünk a nagy országos múzeumok közelségéből és a velük kialakított együttműködésből.

A Történeti Muzeológia szak a Történeti Intézeten belül, annak Történelem és a Kulturális Örökség szakjaival együttműködésben fejti ki tevékenységét, e szakok sajátosságainak kölcsönös elismerésével és erősítésével, többek között közös kurzusok szervezésével.

Az ELTE Történeti Muzeológia mesterszakja neked való, ha szeretnéd a múlt tárgyi örökségének kutatásához és bemutatásához szükséges felkészültséget, elméleti és gyakorlati tudást megszerezni, érdekelnek a magyar és európai identitás kulturális és szellemi konstrukciói, szeretnéd átlátni azok történeti összefüggéseit.

Tantárgyízelítő:

  • a történelem tárgyi emlékei, tárgytípusok, anyagismeret
  • társadalom-, technika-, és kultúrtörténet
  • művészettörténet, iparművészet
  • a muzeális intézmények és szakembereik alapfeladatai
  • kiállítás-rendezés elmélete és módszertana
  • lokális, nemzeti és európai örökség

A felvehető tantárgyak részletes listája ITT található.

Ők is itt végeztek:

  •  dr. Csapó Csaba (Nemzeti Örökség Intézet),
  • dr. Kovács Vilmos ezredes - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka 
  • dr. Huszár Zoltán - a Baranya Megyei Múzeumok (volt) igazgatója
  • dr. Török Róbert - a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója
  • dr. Toronyi Zsuzsanna - a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója
  • Nikodém Gabriella - a Bélyegmúzeum (volt) igazgatója
  • Báryné Gál Edit - a Mátra Múzeum igazgatója
  • Heilauf Zsuzsanna - a Tomory Lajos Múzeum igazgatója
  • dr. Szatmári  Péter - a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese   
  • dr. Forrai Judit - a Semmelweis Egyetem professzora, intézet-igazgatóhelyettes 
  • dr. Reisz T. Csaba - a Magyar Országos Levéltár (volt) főigazgatója
  • dr. Germuska Pál - a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese
  • Szűts Ildikó - korábban a Magyar Posta,  most a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
  • Több országgyűlési képviselő, kormánytisztviselő, múzeumi tudományos titkár stb.

Érdekesség a szakról

A történeti muzeológia nem túl nagy, átlag tucatnyi hallgatóval működő, ezért a hallgatók és oktatók szorosabb kapcsolatával működő barátságos hangulatú szak, hazai és külföldi szakmai kirándulásokkal, egyéb programokkal.

A hallgatóink hamar találnak határozott irányt érdeklődésüknek, s ezért az átlagoshoz képest motiváltabban, elkötelezettebben dolgoznak tanulmányaik során.

A képzés súlypontja az újabb korokon van, hiszen az ókor és közékor esetében a tárgyi források nagyobb részt a régészet illetékessége esnek. A képzés a történeti muzeológiára irányul, az esztétikai szempontok csak ennek alárendelten szerepelnek a képzésben.


Felvételi információk

Belépésnél előzményként elfogadott szakok:

EGYENES BEMENETTEL, azaz teljes kreditérték beszámításával:

  • történelem BA muzeológia szakiránya

KREDITELISMERÉSI ELJÁRÁSSAL

Amennyiben korábbi tanulmányaid alapján van 50 kredited* forrástani, magyar művelődés és kultúrtörténeti, iparművészeti, technikatörténeti és általános muzeológiai ismeretkörökből, akkor első sorban az alábbi szakokról várjuk a jelentkezésedet:

  • a bölcsészettudomány BA
  • a jogi képzési terület alapképzési szakjai 
  • az államtudományi képzési terület alapképzési szakjai 
  • a társadalomtudomány képzési terület alapképzési szakjai 
  • az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjai 
  • az agrár képzési terület alapképzési szakjai 
  • a műszaki képzési terület alapképzési szakjai 
  • a természettudomány képzési terület alapképzési szakjai

A fenti szakokon túl bármilyen alap- és mesterszakos diplomával is jelentkezhetsz, ha rendelkezel a kért kreditekkel.

A kreditelismerési kérelmeket a tavaszi szorgalmi időszak végéig lehet benyújtani, tehát még a tavaszi tantárgyfelvételkor is van lehetőséged a választott mesterszakhoz szükséges kreditek beszerzésére.

FIGYELEM!
Régi típusú főiskolai vagy egyetemi diplomákkal is
 érdemes jelentkezni, a Kreditelismerési Bizottság tudja megállapítani az elvégzett tanulmányok kreditértékét. 
Akkor is jelentkezhetsz, ha csak 20 kredittel rendelkezel a kért 50-ből, de vállalod, hogy 1 éven belül megszerzed a Bizottság által előírt krediteket. 

Az elmúlt év felvételi ponthatára: 80

Önköltséges képzés esetén: 375 000 Ft / félév

Felvételi vizsga követelményei

További információk az aktuális felsőoktatási felvételi tájékoztatóban olvashatóak.


A képzés részletei

A történeti muzeológia mesterszak képzési célja olyan szakemberek képzése, akik képesek országos, megyei vagy kisebb szak- és más múzeumok, gyűjtemények, kiállítóhelyek tudományos munkatársi vagy vezetői feladatainak ellátására, továbbá szakáguk elméletének és módszertanának saját kutatásaik segítségével történő továbbfejlesztésére alkalmasak.

Megszerzett történeti, valamint általános és szakmuzeológiai ismereteik birtokában képesek a gyűjteménygyarapítás, nyilvántartás, megőrzés, a tudományos feldolgozás, illetve a bemutatás és a közművelődési hasznosítás teljes körű és önálló végzésére, valamint e tevékenységek összehangolására, irányítására. Képesek önálló kutatásra és kutatási eredményeik, következtetéseik megvédésére, tudományos publikációk létrehozására. Alkalmazhatók a média, a kulturális igazgatás területén. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles történeti muzeológus

Képzési forma: nappali

Időtartam: 4 félév

Helyszín: Budapest

Főbb szakterületek

Történeti ismeretek: a magyar és egyetemes történet ágai (gazdaság-, társadalom-, művelődéstörténet), történelem segéd és rokontudományai, különösen a tárgyi emlékek, történeti földrajz és helytörténet (a középkortól a jelenkorig), technika-, művelődés- és kultúrtörténet (a középkortól a jelenkorig), tekintettel az anyagi, tárgyi kultúra magyarországi darabjainak termelésére és fogyasztói használatára. – 24-28 kredit

Muzeológiai szakismeretek: 1. Az alapképzésben elsajátított (orvostörténeti, agrár- és néprajzi, műszaki- és közlekedési, technika- és iparművészet-történeti) muzeológiai ismereteken felül további szakmuzeológiai anyag- és forrásismeret. (Különösen kerámia, textília, fémek, fa, papír), termelés és használat-történeti ismeretek (pl. munka- és használati eszközök, lakáskultúra, bútorok, háztartási eszközök, a mindennapi élet tartozékai ruházkodástól a szokásrendben használt tárgyakig, szerszám és pénzhasználat tematikához rendelve pl.: fegyver-, egyenruha, kitüntetés). Egykorú ábrázolások, képi anyagok ismerete, hangsúlyosan az újkori emlékanyagban megmaradt fotó-, illetve fotózástörténetre (fényképek, sokszorosított dokumentumok), szakmuzeológiai forrásismeret audiovizuális (hangzó és más technikai források). 2. A múzeumi gyűjtés, nyilvántartás, megőrzés, a kutatás és annak kiszolgálása, a muzeális intézmények működésének jogi feltételrendszere. – 20-28 kredit

múzeumi és kiállításmenedzsment-ismeretek (a múzeumügy és a kultúrpolitika, a kiállításrendezés elmélete, módszertana, múzeumi marketing, gyakorlati kiállítás-rendezés) 16 kredit

múzeumi közművelődés, múzeumpedagógia, közönségkapcsolatok [(„látogatóbarát” múzeum, a múzeumi ismeretközlés lehetőségei, múzeumpszichológia) informatika lehetőségei a múzeumban, a kulturális örökség és múzeumügy Európában és Magyarországon, a mai magyarországi vonatkozó jogszabályok] 10-14 kredit

szakmai gyakorlat 10-12 kredit

Nyelvi kimenet

A záróvizsga letétele nem igazol idegennyelv-tudást.

A szak részletes ismertetése a felvi.hu-n.


Továbblépési és karrierlehetőségek

Intézetünk a legjelentősebb magyarországi múzeumok munkatársait évtizedek óta bevonja az oktatómunkába és hallgatók gyakorlati képzésébe.

A múzeumi gyakorlatok során képülő kapcsolatok révén a történeti muzeológus oklevelet szerzők könnyedén elhelyezkednek a magyarországi múzeumokban, a közművelődés területén, de végzettjeink közül többen a médiában, az állami és önkormányzati igazgatásban vagy tudományos kutatóként tevékenykednek. Lásd még a „Nálunk végeztek” címszót.

Jellemző munkahelyek: múzeum, levéltár, könyvtár, kutatóintézetek, szakértői háttérintézmények, minisztériumok, államigazgatás, média

Jellemző munkakörök: tudományos kutató, elemző, politikai és/vagy kulturális újságíró, kormányzati tisztségviselő, kulturális menedzser, műtárgy-kereskedelem stb.


Kutatási lehetőségek

A képzés részletei címszó alatt említett bármely történeti vagy muzeológiai témák bármelyikében (fotótörténettől, hadtörténettől a numizmatikán át a vasúttörténetig; viselettörténettől helytörténetig; képes albumoktól kastély-kiállításokig), s mivel a múzeumokban, gyűjteményekben egykori hallgatóink a kutatandó forrásanyag közvetlen közelében vannak, kezelése adta helyzeti előnnyel tudnak kutatni.