Kína-tanulmányok MA

Kína-tanulmányok MA

A Kínai-tanulmányok mesterképzési szakot a Távol-keleti Intézet gondozza. A kétéves Kína-szakértő mesterszakos képzésben a felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő nyelvi képzés mellett a hallgatók elmélyült ismeretekre tesznek szert a kínai társadalom és kultúra különböző területein is.

A Távol-keleti Intézet weboldala
A Konfuciusz Intézet weboldala
A Távol-keleti Intézeti Képviselet Facebook oldala

A képzésről röviden

Kínának az elmúlt két évtizedben tapasztalt növekedése nagymértékben hozzájárul a kínai stúdiumok népszerűségéhez, emiatt jelenleg is növekszik és a közeljövőben folyamatosan növekedni fog a Kínával foglalkozó szakemberek iránti kereslet.

A mesterképzés olyan szakembereket képez, akik a legkülönbözőbb területeken – az üzleti életben, tudományban, államigazgatásban, diplomáciában stb. – kínai nyelvtudásuk és Kínára vonatkozó ismereteik segítségével sikeresen megállják a helyüket. Az MA-fokozattal rendelkezők alkalmasak lesznek arra, hogy felsőoktatási és tudományos intézményekben oktatókként, kutatókként helyezkedjenek el, s tevékenységükkel segítsék mind a Kínára vonatkozó ismeretek terjesztését, mind a politikai-gazdasági döntés-előkészítést.

Az ELTE Kínai-tanulmányok mesterszakja neked való, ha a modern kínai nyelvet legalább középfokon ismered, valamint érdekelnek a kínai nyelv, irodalom, történelem és kultúra mélyebb összefüggései.

Tantárgyízelítő:

  • modern kínai nyelv (felsőfokon)
  • felsőfokú kínai nyelvvizsga előkészítő
  • fordítási és tolmácsolási gyakorlatok (Sinológiai szakszeminárium)
  • modern kínai társadalom és kultúra
  • modern kínai szakszövegolvasás
  • klasszikus kínai szövegek
  • kínai irodalom és művészet: régen és ma
  • kína és a külvilág kapcsolata a múltban és a jelenben

A felvehető tantárgyak részletes listája ITT található.

Érdekesség a szakról

Másodévtől lehetőség nyílik arra, hogy a diákok külsős cégeknél szakmai gyakorlat keretében életközeli tapasztalatokat szerezzenek.

Az ELTE Kínai Tanszéke nemsokára száz éves évfordulóját ünnepli! A tanszék elődje 1923-ben alakult meg, és az ezredforduló elejéig Magyarország egyetlen Kínai Tanszéke volt, ahol nemzedékek hosszú sora sajátíthatta el a kínai nyelvet, és válhatott a kínai kultúra kutatójává. Hazánk neves sinológusai kivétel nélkül itt szereztek képesítést, jeles műfordítók, sikeres diplomaták kerültek ki tanszékünkről.


Felvételi információk

Kína-tanulmányok mesterszakra az alábbi szakokról felvételizhetsz:

EGYENES BEMENETTEL, azaz teljes kreditérték beszámításával:

  • keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak kínai szakiránya

KREDITELISMERÉSI ELJÁRÁSSAL

Amennyiben van 50 kredited* a keleti nyelvek és kultúrák kínai szakiránya történettudományi, nyelvtudományi, irodalomtudományi és kultúratudományi ismeretköreiből, továbbá a Kínai Nyelvi Szintfelmérő Vizsgán (Hanyu Shuiping Kaoshi, HSK) 4-es szintet elértél, vagy pedig kínai nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú nyelvvizsgád vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítványod vagy okleved van, akkor a fenti szakon túl bármilyen alap- és mesterszakos diplomával  jelentkezhetsz..

FIGYELEM!
Régi típusú főiskolai vagy egyetemi diplomákkal is
 érdemes jelentkezni, a Kreditelismerési Bizottság tudja megállapítani az elvégzett tanulmányok kreditértékét.

Amennyiben felsőfokú végzettséggel rendelkezel, de a mesterszakra való bejutásodhoz nem ismerhető el megfelelő számú kredit, és nem vagy az Egyetem hallgatója, az előtanulmányok elvégzése céljából – külön felvételi eljárás nélkül – önköltséges részismereti képzésben is részt vehetsz. Erről bővebb információ ITT olvasható.

* A kreditelismerési kérelmeket a tavaszi szorgalmi időszak végéig lehet benyújtani, tehát még a tavaszi tantárgyfelvételkor is van lehetőséged a választott mesterszakhoz szükséges kreditek beszerzésére

Az elmúlt év felvételi ponthatára: 82

Önköltséges képzés esetén: 375 000 Ft / félév

A felvételi vizsga követelményei az aktuális felvételi információkat tartalmazó oldalunkon található.

További információk az aktuális felsőoktatási felvételi tájékoztatóban olvashatóak.


A képzés részletei

A képzést elvégző hallgatók a legkülönbözőbb területeken – az üzleti életben, tudományban, államigazgatásban, diplomáciában – kínainyelv-tudásuk és Kínára vonatkozó ismereteik birtokában magas szintű szakmai munka végzésére képesek. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatásához. 

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles Kína-szakértő

Képzési forma: nappali

Időtartam: 4 félév

Helyszín: Budapest

Főbb szakterületek

  • nyelvi ismeretek (klasszikus kínai nyelv, modern kínai nyelv, modern kínai szakszövegolvasás, felsőfokú kínai nyelvvizsga előkészítő, fordítási és tolmácsolási gyakorlatok): 60-65 kredit
  • történeti, nyelvészeti és kultúrtörténeti ismeretek (kínai történelem, modern kínai társadalom és kultúra, kínai nyelvészet, kínai vallástörténet, kínai irodalom- és művészettörténet): 21-25 kredit
  • választható szakos specializációk a nyelvtudomány, a történettudomány, az irodalom- és művészettörténet köréből: 12-18 kredit

Nyelvi kimenet

Az okleveles Kína-szakértő ismeri a modern kínai írott és beszélt nyelvet legalább a Kínai Nyelvi Szintfelmérő Vizsga (Hanyu Shuiping Kaoshi, HSK) 5-s szintjén, illetve a felsőfokú (C1), komplex típusú nyelvvizsga szintjén.

A szak részletes ismertetése a felvi.hu-n. 


Továbblépési és karrierlehetőségek

Az MA diploma megszerzése után a tudományos pálya iránt érdeklődőknek lehetőségük van a hároméves sinológiai doktori program elvégzésére, amelyen PhD fokozat szerezhető. A doktori képzésben a hallgatók a választott témavezető tanár iránymutatásával elsősorban saját tudományos kutatásaikra összpontosítanak.
  • kínai tolmács, fordító, műfordító
  • a kínai nyelv és kultúra tanára
  • vállalatok alkalmazásában Kína-szakértő referens, ügyintéző
  • turizmusban: kínai nyelvű idegenvezető
  • külügyben, diplomáciában: Kínára és a Távol-keleti régióra szakosodott diplomata, titkár
  • egyetemi kutató, oktató

Kutatási lehetőségek

A Távol-keleti Intézet szakjai – különösen a japán és a kínai – évről évre népszerűbbek, ám a diákok igényeihez alkalmazkodó, gyakorlatközpontú oktatás mellett a tanszékek továbbra is nagy súlyt helyeznek a magas színvonalra és a tudományos kutatásra. Az intézet munkatársai számos hazai és nemzetközi fórumon publikálnak, rendszeresen részt vesznek tanulmányutakon és konferenciákon, s a tanszékeken gyakran adnak elő kiemelkedő külföldi kutatók.