Versenyek, előadások, workshopok - ilyen volt az idei Anyanyelvi Napok

A program-sorozat témája a tudáskommunikáció volt.

2019.03.18.
Versenyek, előadások, workshopok - ilyen volt az idei Anyanyelvi Napok
Széleskörű programokkal tarkítottan rendezték meg idén is a Bölcsészkar hagyományos programját, az Egyetemi Anyanyelvi Napokat. A rendezvény központi témája idén a tudománykommunikáció volt. Az esemény az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.

Az Egyetemi Anyanyelvi Napok hagyományosan minden tanév tavaszi félévben megrendezett programsorozat, amelyet idén az Alkalmazott Nyelvészeti, a Fonetikai és a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék közösen szervezte. Az első nap a hivatalos megnyitóval kezdődött, ahol az EAN fontosságáról, egyre nagyobb szerepéről esett szó. Ezt követően – hagyományteremtő jelleggel – rendezték meg a Tudománykommunikációs versenyt.

A hivatalos megnyitó Sonkoly Gábor dékáni köszöntőjével indult, aki kulcskérdésnek titulálta a szép és értelmes beszédet. A nyelv, a nyelvhasználat, valamint a tudománykommunikáció összekötését jelölte meg az idei rendezvény fő témájának, s kihangsúlyozta, hogy a mostani EAN-nak az idei Országos Tudományos Diákkör miatt is különleges szerepe van. Ezt követően, Juhász Dezső, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatója beszédében felelevenítette, hogy idén lesz 80 éves a szépkiejtési verseny. 1939-ben Kodály Zoltán kezdeményezésére rendezték meg először ezt a versenyt. Pataky Csilla az ELTE Alumni Központ vezetője az elmúlt évek változatos össz-egyetemi Alumni fejleményei közül kiemelte a támogatott kari/szakági alumni rendezvények, valamint a kommunikáció jelentőségét - kihangsúlyozva az új, kétnyelvű Alumni kommunikációs és hálózatmenedzsment rendszert, mely az egész Alumni Szervezet számára korszerű közösségi platformként fog szolgálni a tanév végéig. Ladányi Mária, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője azokról a kihívásokról beszélt, amik az Egyetemi Anyanyelvi Napok megszervezésével járnak. Rendkívül nehéz olyan témát találni, ami minden szervező tanszék számára ugyanolyan fontos lehet, és ami a közönséget is megmozgatja.

Idén először március 6-án hirdették meg a Tudománykommunikációs versenyt, a zsűri elnöke Fábri György volt. A 16 indulónak 3 perc alatt kellett ismertetni egy tudományos kutatást, a versenyzők között az ÁJK, BTK, TTK és a GTI is képviseltette magát.  Az Egyetemi Anyanyelvi Napok keretében tudománykommunikációról szóló kerekasztal-beszélgetést is rendeztek. A diskurzus felütése a tudománykommunikáció funkciójának a helyzete volt.

Március 7-én  Így írunk mi! címmel tartottak könyvbemutatót a szervező tanszékek (Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék, Fonetikai Tanszék, Magyar mint Idegen Nyelvi Tanszék) kiadványaiból. 

Március 8-a a versenyek napja volt: yelvhasználati versenyt, „Nyelvészeti kalandozások” versenyt, Versmondó versenyt és Szép magyar beszéd, helyes kiejtés versenyt is rendeztek.

Forrás: elte.hu/alumni

Egy új versenyen is összemérhették tudásukat a hallgatók

Idén először hirdették meg a tudománykommunikációs versenyt az EAN-on. Az indulóknak 3 perc alatt kellett ismertetni egy tudományos kutatást. A többség a saját eredményeiről számolt be, de néhányan éltek azzal a lehetőséggel, hogy más kutatását mutassák be. Az értékelés a közérthetőség, a nyelvhasználat, a figyelemfelkeltés, az érdekesség, valamint az alapján történt, hogy az előadás mennyire volt informatív. A kutatások bármilyen témát felölelhettek, ráadásul a 16 induló 5 különböző karról érkezett, ezért az előadások nagyon széles palettán helyezkedtek el. Az értékelés a szakmai zsűri feladata volt, amit Fábry György zsűrielnök vezetett. A moderálásáért Constantinovits Milán felelt.

Az alábbi témákkal foglalkoztak a kutatások: Radnóti Miklós Két karodban című versének címzettje; spontán beszédfejlesztés interaktív táblával; lexikai kompetencia fejlesztése kétnyelvű iskolában; csillagok kémiai összetétele; kutyák utódgondozási magatartása; csillagmaradványok – fehér törpéka félelem idegsejti elhelyezkedése; őskörnyezet és paleo-klímaváltozás; szupraszegmentumok a párkapcsolatokban; regresszió a vállalati jövedelmezőségben; beszédstílus nem-fonetikai jellemzői; nyelvjárás és attitűd; műfajiság Az esküvő című film alapján; élelmiszerbolt-hálózatok vizsgálata Budapesten; kiskapacitású vízerőművek Magyarországon; osztott felelősség a nemzetközi jogban.

A bemutatók nagyon változatosak voltak, néhányan kicsit túlságosan is izgultak, de nagyon színvonalas prezentációkat láthatott, hallhatott a közönség. Annak ellenére, hogy újdonság ez a verseny, jó lenne, ha a jövőben folytatódna, elsőre is nagyon kevés döntött az indulók között. Az eredményhirdetés előtt néhány előremutató tapasztalatot is megosztott a zsűri. Általános típushiba volt, hogy a felkonferálás után az indulók fölösleges időt pazaroltak a bemutatkozásra, néhányan túl sokat foglalkoztak a módszertan ismertetésével a kutatás kárára, illetve néhány prezentációnak nem volt hozzáadott értéke az ismertetéshez. Végül az alábbi eredmény született:

1. helyezett: Kalup Csilla, az ELTE TTK fizika szakos hallgató; Pislogó csillagmaradványok: pulzáló fehér törpék nyomában című előadás.

2. helyezett: Reéb Zsófia, az ELTE TTK biológia szakos hallgató; Hol lakik a félelem? című előadás.

3. helyezett: Bartuszek Lilla, az ELTE ÁJK jogász hallgató; Osztott felelősség a nemzetközi jogban című előadás.

A közönségdíjat Reéb Zsófia kapta.

Különdíj: Puzder Zsófia (ELTE BTK beszédtudomány szak) és Mrázik István (ELTE BTK magyar szak); Szupraszegmentumok az udvarlásban című közös előadás.

Forrás: ELTEOnline

Teljes beszámoló

EAN 2019

EAN 2019

0

/

0

0

/

0