Terek és határok az iszlám művészetben és régészetben

2019.07.11.
Terek és határok az iszlám művészetben és régészetben
Az iszlám világ régészetének és művészettörténetének kutatóit tömörítő nemzetközi társaság, a Herzfeld Society az ELTE Bölcsészkarán és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetében tartotta 15. konferenciáját és éves közgyűlését 2019. július 4-7. között.

A tavaly a Strasbourg-i Egyetemen rendezett esemény minden évben a szakterület egyik meghatározó nemzetközi programja. Budapestre és Piliscsabára mintegy 60 résztvevő érkezett Svájctól Iránig és Egyiptomtól Új-Zélandig a világ minden tájáról a közel 300 tagot számláló szervezet képviseletében.

A  konferencia idei tematikáját a Spaces and Frontiers of Islamic Art and Archaeology (Terek és határok az iszlám művészetben és régészetben) címmel határozta meg Szántó Iván főszervező, az ELTE Iranisztikai Tanszék vezetője. Az előadások és viták ezt a témakört az iszlám kialakulásának korától a kortárs művészet problémáiig járták körbe.

Megnyitóbeszédében Borhy László rektor az ELTE régészeti hagyományaira, Markus Ritter társulati elnök az Ernst Herzfeld Társaság elmúlt másfél évtizedének alakulására, Szántó Iván pedig az ELTE 1635 óta bejárt földrajzi és tudománytörténeti vándorútjára hívta fel a résztvevők figyelmét. A bevezető előadást Doris Behrens-Abouseif, a School of Oriental and African Studies (SOAS, University of London) tartotta The Articulation of Islamic Architecture in European Travelogues before 1800 (Az iszlám építészet kifejeződése 1800 előtti európai útleírásokban) címmel. A díszelőadást nemzetközi diákkonferencia előzte meg, amelyen Mona Monsefi, az ELTE Iranisztikai doktori programjának hallgatója képviselte Magyarországot, a szenior konferencián pedig Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Intéztének igazgatója mutatta be a szíriai Qal'at Marqab-ban végzett legfrissebb kutatási eredményeit. 
A konferencia végén a vendégek Pest és Buda - köztük az egyetemi épületek - hódoltságkori emlékeivel ismerkedtek meg. Jövőre a római Sapienza Egyetem lesz a konferencia házigazdája.

A konferencia plakátja

Borítókép: Ernst Herzfeld Society