Számos oktatónk élt a Kari pályázat lehetőségével

A pályázat első értékelése alapján 53 beadott pályázat közül 41 pályázat nyert támogatást, összesen 6.2 millió forint támogatás értékben, mely 77%-os támogatási intenzitást jelent. A pályázók a Kar 13 intézete közül kerültek ki, legnagyobb arányban a docensek közül. A nyertes pályázatok mintegy 20%-át az Angol-Amerikai Intézet oktatói valósították meg, őket követik a Germanisztikai Intézet, a Magyar Nyelvtudomány és Finnugor Intézet, valamint a Történeti Intézet oktatói.
A nyertes pályázatok felét nemzetközi konferencián való részvételre nyújtották be, összesen 2.4 millió forint értékben, melyet a nemzetközi konferencia szervezése és a külföldi vengédelőadó meghívása pályázati körök követtek 17-17 százalékkal. Két kategóriában, a nemzetközi konferencia szervezésében, és a fordítás lektorálás körében az elnyert összeg meghaladta a pályázatok számát.
A tudományos pályázat keretein belül összesen 7 vendégelőadó kapott meghívást Karunkra, főként európai országokból. Oktatóink legnagyobb százalékban csehországi konferenciákra utaztak, Európán kívül pedig Oroszországban, Alaszkában és az Egyesült Államokban tartottak előadást az elnyert pályázati összegből.
A teljes elemzés, melyet Bartus Dávid, a tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese készített, itt olvasható.