Szabadegyetem
2020.01.17.
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar szabadegyetemi programsorozatában az érdeklődők a különböző tematikájú és rendszerességű események által mélyíthetik el tudásukat a különböző bölécsészettudományi szakterületek széles spektrumában.
Az Universitas+ Nyitott egyetem kezdeményezés célja, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatókon kívül a nagyközönség számára is elérhetővé tegye a különböző tudományágak eredményeit.
A Nyitott egyetem keretében az érdeklődők három tervezett programkínálatból választhatnak:
- Nagyelőadásaink az irodalom, a filozófia, a művészetek, a nyelv, a régészet, a néprajz és a történelem témakörében nyújtanak ismereteket, a hagyományos Gólyavári esték mintájára és keretében.
- Tematikus 6-12 elemű előadás-sorozatainkban egy adott témát egy vagy több tudományág különböző aspektusaiból is ismertetünk.
- A városi séták alkalmával az érdeklődők a város fontos építészeti elemeihez kapcsolódva, azok megtekintése keretében kötetlen hangulatban tájékozódhatnak a hazai kultúra és történelem, a város és társadalma egy-egy témakörében.