Sportolási lehetőségek

Sportolj az egyetemen is!

Sportolj az egyetemen is!
Helló Bölcsész Gólyák! Üdv az egyetemi pezsgésben!

Szeretettel köszöntünk Titetek az ELTE sportos családjában, felvételetekkel ugyanis nem csak tanulmányaitok, de a sport terén is számos izgalmat, meglepetést és élményt tartogatunk számotokra az egyetemi éveitekre!

Az ELTE sportegyesületeként 125 éve, 1898-ban alapított BEAC örökmozgó és örökvidám közössége mindenkit vár, aki mozogni, edzeni, testileg-lelkileg felüdülni, esetleg versenyezni szeretne. Szintén ELTE-s edzőinknek és sportszervezőinknek köszönhetően 21 szakosztály, több mint 40 sportága közül választhattok nálunk. Így nyugodt szívvel állítjuk: itt Ti is biztosan megtaláljátok majd kedvenc mozgásformátokat! Szóval nincs is más hátra, elő azzal az Egyetemista-lettem-bakancslistával, és válogassatok bátran az ELTE kipróbálásra váró sportjaiból weboldalunkon!

A szorgalmi- és vizsgaidőszakok során kétféle formában biztosítunk lehetőséget a sportolásra: egyfelől mindenkit várunk a délutáni edzéseken, foglalkozásokon, másfelől pedig a Neptunban elérhető kredites testnevelés kurzusokon buzdítunk Titeket a mozgásra. 

Sportoljatok a BEAC-ban!

A BEAC délutáni edzésein bárki részt vehet, az órákat az ELTE sportösztöndíjas hallgatói, valamint a BEAC szakképzett edzői, oktatói tartják.

A sportág kiválasztásában segítséget nyújt a BEAC honlapja, ahol az edzésidőpontok, helyszínek és tagsági árak is megtalálhatók, a bérlet pedig online is megvásárolható egy rövid regisztrációt követően.

  • Csapatsportok: cheerleading, futsal, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, vízilabda
  • Küzdősportok: box, brazil jiu-jitsu, goju-ryu karate, kick-box, kung-fu, muay thai,
  • Aerobik: alakformáló zumba, intervall tréning, kardió alakforma, pilates, preventív gerinctréning, zsírégető torna
  • Táncok: argentin tangó, cheer dance, hastánc, hip-hop, latin tánc, moderntánc
  • Ütős sportok: asztalitenisz, tollaslabda
  • Egyéb sportok: aerial hammock & silk, aerial hoop, atlétika, ballansz tréning, darts, falmászás, funkcionális tréning, futás, hajózási ismeretek, jóga, kajak-kenu, kerékpár, konditerem, polefitness, sakk, spinning, SUP, tájfutás, természetjárás, triatlon, úszás, vívás
Sportoljatok kreditért!

Vegyetek fel kredites sport (választható testnevelés) kurzusokat a többi órához hasonlóan a Neptunon keresztül VTN kóddal. Összesen több mint 40 sportág közül választhattok, a hagyományos sportágak mellett olyan különlegességekkel is várunk, mint a SUP, a vívás, a hajózási ismeretek vagy akár a cheerleading. A sportágak választékáról és tudnivalókról további információt az alábbi oldalon találtok.

Rendezvényeink

Vegyítsétek az évközi sportprogramokon a mozgás örömét egy kis fesztiválhangulattal! Gólyatábori Sportnapok, ELTE Sport7, 5vös5km futóverseny, Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, KEK Run futóverseny, Kari és Kollégiumi Sportnapok és még számos sportprogram vár benneteket az egész év folyamán.

2024. március 1-én és 2-án immár 15. alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. Amennyiben szívesen lennétek részesei egy határokon átívelő eseménynek, vagy vennétek részt a BEAC saját rendezésű futóversenyén a IV. KEK Run-on, kövessétek weboldalukat.

A Kari és Kollégiumi sportnapokon házhoz visszük a kedvenc sportágaitokat, hogy minél több lehetőségetek legyen részesévé válni a nagy BEAC családnak.

Kispályás labdarúgó-bajnokságok: Gyűjtsétek össze a barátokat (6–8 fő) és nevezzetek szeptember közepéig. Hódítsátok meg a bajnokság királykategóriáját a legalsó osztályból indulva! Részletek itt.

Közösség

Ne maradjatok le a legfrissebb sporthírekről, válogassatok a sportágak közül, vegyétek meg online bérleteteket vagy a BEAC-os pólótokat a megújult weboldalunkon. Kövessétek a BEAC-ot Facebookon és Instagramon, ahol nyereményjátékokkal, sportos tartalmakkal és életmód tanácsokkal is várunk titeket!

További kérdés esetén nézzetek be a BEAC Irodába, ahol tájékoztatást kaphattok minden sportágról!
Cím: 1117 Budapest, Bogdánfy u.10./B 1. lépcsőfeljáró, 2. emelet
Telefon: 061–209–06–17
E-mail: szervezes@beac.elte.hu