Nádasdy Ádám volt az Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék vendége

2023.06.05.
Nádasdy Ádám volt az Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék vendége
2023. május 11-én zajlott a Pályaképek című olasz tanszéki beszélgetéssorozat második része, amelyen Nádasdy Ádám költő, műfordító, Dante Isteni színjátékának újrafordítója mesélt a pályájáról – elsősorban műfordítói munkáiról – a jelenlegi, leendő és egykori ELTE-s hallgatóknak. A szakmai alumni rendezvény megvalósulását az ELTE Alumni támogatta.

A beszélgetést Török Tamara, az Olasz Tanszék oktatója szervezte és moderálta, aki a beszélgetést megelőzőn az ELTE Alumni Központ nevében is szeretettel üdvözölte a megjelenteket és invitálta őket az összegyetemi alumni programokra, valamint az ELTE Diplomások közösségéhez való csatlakozásra.

Mivel olaszosok ültek a közönség soraiban, az Isteni színjáték-fordítás került a beszélgetés középpontjába, méghozzá rendhagyó módon: az ELTE Olasz Tanszékének vendége volt Gyabronka József színművész is, aki a Katona József Színházban monodrámaként adja elő a Poklot; most – mindenki örömére – a beszélgetés vonatkozó pontjain elmondott belőle néhány részletet.

De sok másról is beszélgettek, például Nádasdy Ádám Shakespeare-fordításairól, amelyek – amellett, hogy szépek, „korszerűek” és modern hangzásúak – nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy a színházcsinálók és a közönség számára természetes legyen a klasszikusok újrafordításának igénye és elfogadása. Szóba kerültek még Nádasdy Ádám családi kötődései az olasz nyelvhez és az ELTE-n hallgatóként, majd tanárként szerzett tapasztalatai. Az Isteni színjáték újrafordítása kapcsán a fordítás technikájáról, nehézségeiről, a szöveg formájának alakulásáról, valamint a Pokolban felbukkanó egyes figurákhoz való viszonyáról mesélt; szó esett a szöveg stílusáról, humoráról, drámaiságáról is. 

A program teltház előtt zajlott, hatalmas érdeklődés és lelkesedés kísérte a hallgatók részéről, akik zsúfolásig megtöltötték a Tanszék nagytermét. 

A két részes beszélgetéssorozat célja az volt, hogy olyan, érdekes utakat bejáró egykori olasz szakosokkal találkozhassanak a gimnazisták, az egyetemisták, illetve az Olasz Tanszék valamikori hallgatói, akiknek a pályája inspirálhatja őket, izgalmas perspektívákat villanthat fel számukra a további sorsukat illetően. Ez a célkitűzésük – érzésük szerint, a novemberi és a mostani alkalom tapasztalatainak tükrében – maradéktalanul megvalósult.