Milosevits Pétertől búcsúzunk

2021.11.23.
Milosevits Pétertől búcsúzunk
Életének hatvankilencedik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a Szláv Filológiai Tanszék egykori egyetemi tanára, Milosevits Péter. Lukács István nekrológja.

Tanulmányai és szakmai pályafutása révén szinte mindvégig az ELTE BTK-hoz kötődött. Itt végzett magyar-szerbhorvát szakon, majd rövid, néhány esztendős középiskolai (Budapesti Szerbhorvát Gimnázium) tanári kitérő után a Szláv Filológiai Tanszéken helyezkedett el, s járta végig a ranglétrát. 1979-ben doktorált a neves szerb költő, Vasko Popa lírájából. Popa költészete végigkísérte egész pályafutását, hiszen 2008-ban akadémiai nagydoktori értekezésének is ez volt a témája, amelyben az általa „kreált” abszurd líra modellbe helyezte el őt. Értekezése szerb nyelven is megjelent (Poezija apsurda, Belgrád, 2008). Három tanulmánykötetét magyar és szerb nyelven a Szláv Filológiai Tanszék Opera Slavica Budapestinensia sorozatában jelentette meg: Az emberiségkölteménytől a trükkregényig (2004), Od deseterca do hiperteksta (A tízestől a hiperszövegig, 2007), Danas, jučer, prekjučer (Ma, tegnap, tegnapelőtt, 2008).

A szerb irodalomnak (de a horvátnak is) kitűnő ismerője és értője volt. A szerb irodalom története (Budapest, 1998) című műve is erről tanúskodik. Milosevits Péter szerb irodalomtörténete látszólag jól beleilleszthető a klasszikus irodalomtörténetek sorába, hiszen magában foglalja annak összes korszakát, azok pontos leírását, továbbá a legfontosabb szerzők életművének bemutatását, de egyedivé, mondhatni páratlanná az teszi, ahogy az irodalomtörténész „narrátor” a tudományos diskurzusba beleszövi a maga befogadói nézőpontjait, és gyakran nagyon privát reflexióit is. Irodalomtörténete így egyszerre szakmunka, de személyes vallomás is. E mű hasonmása, nem tükörképe, szerb nyelven is megjelent Storija srpske književnosti (A szerb irodalom storyja, 2010) címmel – hasonló szellemben és rokon felfogásban.

Milosevits Péternek (Petar Milošević) mint magyarországi szerb irodalomtörténésznek, kritikusnak és szerkesztőnek elévülhetetlen érdemei vannak a magyarországi szerb és horvát irodalom modern és posztmodern fordulatának kibontakoztatásában. Ennek méltó értékelése eddig elmaradt, s e fájdalmas veszteség talán megérleli, hogy a témával foglalkozók rászánják magukat ennek a hiánynak a pótlására. Az ebben való szerepvállalását, szenvedélyes elkötelezettségét egzakt módon láthatóvá kell tenni.

Milosevits Péter költő, író és műfordító is volt, nem túlzás azt állítani, hogy egyszerre szerb és magyar. Verseskötete, több novelláskötete és regénye is megjelent szerb nyelven, egy részük pedig korábban magyarul is. Engedtessék meg itt egy személyes kitérő, hiszen egykor a tanárom is volt, majd pedig a kollégám. Többszöri egyeztetés után csak halála előtt egy héttel tudtunk találkozni. Meglepetés könyvcsomaggal készült. S valóban, összesen nyolc magyar nyelvű művét adta át, amelyek a Szentendrei Könyvklub gondozásában, a „Milosevits Péter életműkiadás szakmai program” keretében jöttek létre 2020 és 2021 között: Kaláz parazsa, Trükkregény, Honlap-sztori, A szulejmanováci csata, Ta/lányok, Valaki más, Szentendrei regula, Szentendrei kvartett. Ezek döntően a korábban megjelent szerb nyelvű műveinek önfordításai/átdolgozásai, de akad közöttük új mű is. A finom és esterházys prózanyelvi elgondolásokat és fordulatokat is tartalmazó szövegekben az a különös világ tárul elénk, amely neki mint szerbnek is a legszemélyesebb szférája volt, amelyből valójában maga is kinőtt. „Életműkiadásával” életét is lezárta. Talán így „koreografálta” meg? E pillanatban beszélgetésünk minden mozzanata más kontextusba került, átértékelődött.

Az isten által teremtett vagy a természet törvényei szerint berendezett világnak egyaránt értelme van.

A Tiszatájban (2008/6) megjelent, az abszurd líráról írott tanulmányának ez az első mondata, amellyel valójában filozófiai kontextusba helyezi ezt a költészetet. Kedves Péter, dragi Pero, Te már tudod, hogy van-e Isten által teremtett világ, vagy sem. Vagy mégsem? Búcsúzik Tőled a Szláv Filológiai Tanszék és a Szláv és Balti Filológiai Intézet összes oktatója. Nem feledünk, mert nem feledhetünk, hisz a ránk hagyott mű jelentős és gazdag, értelmezésre váró, és mert „nagy és kiváló” voltál, „egyedüli példány”.

Večnaja pamjat!

Lukács István