Miért gyengült meg a szakszervezeti mozgalom?

2023.05.05.
Miért gyengült meg a szakszervezeti mozgalom?
A mai munkástörténet-írás, munkáskutatás egyik fontos kérdése, hogy miért váltak fogékonnyá a gyári fizikai dolgozók a szélsőjobboldal „szirénhangjára”. A német AfD-t Klaus Dörre egyenesen „munkáspártnak” nevezte, míg Didier Eribon fontos munkája, a Visszatérés Reimsbe c. könyv a város munkáslakóinak szélsőjobboldali fordulatát mutatja be. Bartha Eszter, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének habilitált egyetemi docense és Tóth András közösen írt tanulmányukban (The Emasculation of Trade Unions and Workers’ Drift to Neonationalism - A szakszervezetek meggyengülése és a neonacionalista “fordulat” a munkások körében), amely a Europe-Asia Studies című folyóiratban jelent meg, arra a kérdésre keresik a választ, hogy melyek azok a specifikusan kelet-közép-európai jellemzők, amelyek a szocializmus emblematikusnak tekintett és propagált osztályát szembefordították a hagyományos szövetségesnek tekintett politikai baloldallal.

A kutatás életút-interjúk alapján vizsgálja, hogyan változott a gyári munkások értékrendje, társadalmi-politikai gondolkodása, munkakultúrája és hétköznapi élete a rendszerváltás után, és milyen tényezők járultak hozzá a hazai szakszervezeti mozgalom gyengeségéhez és széttöredezettségéhez. Míg az első rész számba veszi a szakszervezetek meggyengülésének strukturális okait, addig a második rész a munkásidentitások generációs formálódásához nyújt adalékokat. A szerzők két különböző generáció munkásainak értékrendjét és munkavilágát vizsgálják: az első kutatásban a 2000-es évek elején szólaltak meg a munkások, míg a második kutatásban 2018 és 2020 között készültek interjúk a mai „középgenerációs” munkásokkal.

A két kutató több évtizede folytat gyári, üzemi kutatásokat. Tapasztalatuk, hogy

az elmúlt, majdnem 20 évben igen megnehezedett a „terepre” való bejutás; a gyárak általában nem bátorították a kutatást, vagy pedig egyenesen elzárkóztak.

Az interjúk elkészüléséhez elengedhetetlenné vált az előzetes bizalmi viszony kialakítása. A tapasztalat így azt bizonyítja, hogy az eltelt időszakban nőtt a munkások bizalmatlansága a kutatókkal szemben, illetve sokan kifejezetten úgy érzik, hogy a technokraták és a fehérgallérosok lenézik őket a vállalatnál. Van azonban még egy fontos adalék: a munkástudat nem abba az irányba formálódott, amely abból a hagyományból következik, amelyik a szocializmus emblematikus osztályának tekintette a munkásokat.

Hann (2019) Polányi nyomán úgy érvel, hogy egyetlen társadalom sem viseli el sokáig a „kiágyazottságot”. A piaci átmenetben csalódott munkások újfajta kötődéseket és közösségeket kerestek: a diszkreditálódott „osztályt” felváltotta a kulturális-civilizációs identifikáció.

Ahogyan Bartha Eszter már a 2000-es évek elején is megmutatta,

a Kádár-korszak pozitív megítélése nem feltétlenül kapcsolódott össze baloldali politikai preferenciákkal.

A munkások osztály helyett nemzetben gondolkoztak, és a hazai vállalatokat, nemzeti tőkét állították szembe a globális kapitalizmus kizsákmányolásával: a „jó” kapitalizmust „rosszal”. Nem gondolkoztak egy kapitalizmuson túli világban, és az erős(ebb) nemzetállamtól, nemzeti kormánytól várták el a „kisemberek” védelmét. Az új kutatásban megjelentek a szakszervezetet szervező munkásvezetők; ők azonban szintén nem a baloldali alternatívák irányába tájékozódtak, hanem a kapitalizmuson belül kerestek jobb megoldásokat. Ebben a csoportban a Kádár-korszak már nem tartogatott sok pozitív emléket; inkább a stagnálás, hanyatlás, szürkeség, bezártság képei társultak hozzá.

Ami az új kutatásban nem változott: a rendszerváltás negatív megítélése.

A rendszerváltozás nemcsak a munkahely elvesztését jelentette sokak családjában, hanem a munkanélküliség, az elszegényedés családok széteséséhez, deviáns viselkedésformák megjelenéséhez (alkoholizmus, öngyilkosság, stb.), súlyos traumákhoz is vezetett a munkáscsaládok életében, súlyos törést jelentett az interjúalanyok számára. Sokan nem is szívesen emlékeztek vissza azokra az időkre, és a családtörténetekben megjelenő törésekre; persze, az 1980-as évek Kádár-korszakát sem értékelték pozitívan.

Míg a 2000-es évek elején még nem volt jellemző az etnikai hovatartozás hangsúlyozása, az újabb kutatásban megszólalók között sokan a saját tiszteletreméltóságukat kívánták azzal demonstrálni, hogy szembeállították saját szigorú munkaetikájukat a „civilizációs másiknak” tekintett romák kulturális elmaradottságával, lustaságával. stb. Ezek többé nem voltak „tabu” fogalmak:  a többségi társadalomhoz való tartozáshoz inkább a tisztességesen végzett munka, a múltból örökölt munkakultúra értékei társultak. Ennek példáit a szerzők is dokumentálhatták.

A kutatás egyik fontos eredménye, hogy a szakszervezeti mozgalom gyengesége elősegítette a munkások neonacionalista fordulatát.

Míg az idősebb generációk körében megjelent a Kádár-nosztalgia, a fiatalabbak többnyire igen negatívan látták a szocializmus egész időszakát. Ez is gyengíthette a baloldali „szövetséget”.

A Kari Publikációs Díjban részesült tanulmány itt olvasható.

Borítókép: 24.hu