Megtartotta akadémiai székfoglaló előadását Kövér György

Kövér György pályafutása kezdete óta foglalkozik társadalomtörténettel, alapkutatásai mellett feltárta és elemezte az intézményesülés alapvető lépéseit, nyomon követte a terület jelentős képviselőinek munkáit. Meghatározó társadalomtörténeti művei – a teljesség igénye nélkül: Losonczy Géza, 1917-1957 (1998), A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek (2011), A pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok (2012), Biográfia és társadalomtörténet (2014). Az ELTE szociológusképzésében használt, hazánk társadalomtörténetét a reformkortól az első világháborúig áttekintő tankönyve megjelent angolul és japánul is.

A székfoglaló előadás részben kéziratos formában fennmaradt forrásanyagra épülő historiográfiai áttekintés, hiánypótló elemzés, hiszen a magyar történeti kutatások többsége politika- és eseménytörténeti problémákat vizsgál, így ma is érvényes Vörös Károly 1975-ben megfogalmazott – s az előadásban idézett – javaslata:

a társadalmat egyénenként számbavevő forrásokig kell visszamenni.

A magyarországi társadalomtörténet kérdésfelvetéseit, fogalomhasználatát, dilemmáit és megoldási javaslatait értékelő előadásában Kövér György arra kereste a választ, vajon a hazai társadalomtörténet-írás képviselői milyen problémák, kérdésfelvetések mentén határozták meg vizsgálatuk tárgyát, melyek a tudományterület legfontosabb kérdései.

Ezek között kiemelte a kutatás alapegységét, vajon a család, a csoport, a rend, az osztály, esetleg egy ennél nagyobb közösség az, amelyet a társadalomtörténész megfelelő vizsgálati kiindulópontnak tekinthet? Ehhez kapcsolódik a lépték problémája, a lokális, regionális, országos, vagy a nemzetközi szint a legalkalmasabb társadalomtörténeti kutatásokra? A társadalomtörténetet kontextusba kell állítani, meg kell határozni viszonyát a történettudomány egyéb területeihez, illetve más társadalomtudományokhoz. Az előadó az alapkérdések közé sorolta az egyik legfontosabb dilemmát:

hogyan kapcsolódjék a társadalomtörténet a politika-, illetve eseménytörténet által meghatározott, hagyományos korszakhatárokhoz?

         A 19–20. századi klasszikusok tanulmányozása során Kövér György a társadalomtörténészek első generációinak, az akkor még művelődéstörténeti professzor ciszterci szerzetes Békefi Remignek és utódjának, Domanovszky Sándornak a problémafelvetéseiből indult ki, foglalkozott Erdélyi László és Tagányi Károly vitájával, érintette Hóman Bálint terminológiai észrevételeit, illetve a 20. század első felében úttörő nemzedék tagjainak számító Mályusz Elemér és Szabó István társadalomszemléletét.

A történelem és szociológia viszonya kapcsán Hajnal István és Erdei Ferenc nézeteit vette számba az előadó, s az is kiderült, hogy a közelmúltban az MTA Kézirattárában sikerült rábukkannia Erdei A magyar társadalom a két háború között című, korábban csak töredékesen ismert munkájának szinte teljes szövegére. Erdei Ferenc (és Molnár Erik) munkássága a tanúbizonysága annak, hogy a marxi tanokat érvényesíteni kívánó társadalomtörténet-írás nem 1945 után jelent meg hazánkban.

A továbbiakban Kövér György a marxizmus ideológiai korszaka társadalomtörténet-írásának dilemmáit tanulmányozta egyebek mellett Makkai László, Kolossa Tibor, Lackó Miklós és Vörös Károly felvetései, megfigyelései, illetve konkrét, publikált tervezetei kapcsán. A marxizmus egyrészt igényelte az osztályviszonyok és osztályellentétek ábrázolását, ugyanakkor akadályozta a ténylegesen történeti megközelítést és a nemzetközi tendenciákhoz való kapcsolódást. A társadalomtörténeti szintézis a sok kezdeményezés ellenére sem született meg.

Kövér György a magyarországi történetírás kiemelkedő képviselője, a székfoglaló előadás egy sikeres pálya meghatározó állomása.

Az eseményen készült további fotók itt találhatóak.