Megnyílt a cirkuszkönyvtár

2023.11.15.
Megnyílt a cirkuszkönyvtár
A tudomány világnapja alkalmából megrendezett második cirkuszi könyvünnepen megnyitotta kapuit a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum cirkuszművészeti könyvtára, melynek létrehozásában az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete jelentős szerepet vállalt.

Az ünnepi könyvtáravatón Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának köszöntője és Prof. Dr. Kiszl Péter egyetemi tanár, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet igazgatója megnyitója után a nemzeti színű szalagot Joó Emesével, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetőjével együtt vágták át.

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete 2019 óta szorosan együttműködik a Nemzeti Cirkuszművészeti Központtal annak érdekében, hogy minél többen megismerhessék az ott zajló tudományos munkát.

Ennek részeként közös, kihelyezett órákat tartanak a hallgatóknak és intenzív kutatási tevékenységet folytatnak,

amelynek eredményeit magyar és nemzetközi konferenciákon és tudományos publikációkban is prezentálják. Az intézmények közötti kooperáció fontos pillére a folyamatos szakértői konzultáció és a szakmai gyakorlatok lebonyolítása, ahogy a könyvtáros munkaerőutánpótlás biztosítása is.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ cinkotai telephelye a következő időszakban tovább bővül levéltárral, kosztümtárral, múzeumi raktárral. A cirkuszművészeti könyvtár bárki számára ingyenesen látogatható hétfőnként 12-16 óra, keddenként pedig 10-14 óra között.

Forrás: ELTE KITI