Meghirdették a Budapest Ösztöndíj Programot

Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot (a továbbiakban: Program), amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2016 szeptemberétől, illetve 2017 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 20 fő egyetemista vagy főiskolás utolsó éves, osztatlan, alap- vagy mesterképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgató vehet részt, aki többek között:

- valamely fővárosi székhelyű felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;

- a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;

- a diploma megszerzésének évében a 30. életévét még nem tölti be.

A Programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre. 


Jelentkezési határidő: 2016. április 15.

Elbírálás határideje: 2016. május 31.


További részletek a pályázati kiírásban olvasható!

Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Szakdolgozati témakörök
Nyilatkozat
2016.01.11.