Legendás kutató ajándékozott régészeinknek

2020.02.25.
Legendás kutató ajándékozott régészeinknek
A Régészettudományi Intézetnek ajándékozta könyvtárát Eva Strommenger, az elő-ázsiai régészet világhírű kutatója.

A több ezer kötetes, hatalmas értékű könyvgyűjteményt férjével, az előázsiai régészet kiemelkedő tudósával Wolfram Nagellel (1923-2019) gyűjtötték össze. A nagy értéket képviselő anyag egy jelentős részét az intézet már korábban csomagokban megkapta, most a második felét szálították haza Berlinből.

Eva Strommenger 1927-ben született, Berlinben tanult elő-ázsiai régészetet és azon kevés régésznők közé tartozott, akiknek sikerült Keleten óriási tekintélyre szert tennie. Szíriában sokan a helyi régészet „anyjának” is nevezik, mivel sokan képződtek az ő keze alatt. Ásatásai közül kiemelkedik a szíriai Habuba Kabira és a szintén szíriai Tell Bi’a (ókori Tuttul) kutatása. Habuba Kabirának az Eufrátesz gátépítése miatt szükségessé vált megelőző feltárásán (1964-1975) először kerültek elő a Kr. e. 4. évezredi dél-iraki Uruk-kultúra emlékei, rögtön nagy felületen, egy erődített gyarmatváros formájában. Később Tall Bi’a, az ókori Tuttul bronzkori nagyvárosának feltárását vezette 1980 és 1995 között. Itt számos bronzkori monumentális épület és egy bizánci kolostor mellett egy Kr.e. 19. századi ékírásos archívum is előkerült.

Az ásatási publikációk és a jelentős művészettörténeti munkái közül kiemelkedik az az értő leírásokkal kísért album (Fünf Jahrtausende Mesopotamien. Die Kunst von den Anfängen um 5000 v. Chr. bis zu Alexander dem Grossen. München 1962), amely a német mellett több más nyelvű kiadásban is megjelent, és amelyen generációk nőttek fel és használtak, illetve használnak ma is. Kalla Gábor, az ELTE BTK Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszék vezetője a 90-es években a szíriai Tall Bi’a-i ásatáson, a professzor asszony munkatársaként vett részt a feltárásokon.

Forrás: Ásónyomon blog