Kreativitás és innováció: ilyen volt az ELTE ötletversenye

2025.03.21.
Kreativitás és innováció: ilyen volt az ELTE ötletversenye
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar, az ELTE Társadalomtudományi Kar, illetve az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar közösen, az ELTE Alkalmazott Mesterséges Intelligencia és Folyamatszervezési Központ és az ELTExHSUP szakmai támogatása mellett 2025.03.14-én immár negyedik alkalommal rendezte meg ötletversenyét, Interdiszciplináris Ötletverseny néven. A rendezvény témája a kultúra és a kreativitás alapú innovációk az AI korában voltak.

Az ötletverseny során hat karról érkező hallgatókból – interdiszciplináris szempontokat figyelembe véve – kialakított csapatok, innovatív szemlélettel vizsgáltak meg társadalmi, gazdasági problémákat, a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket és veszélyeket, majd ismereteiket felhasználva megoldási ötleteiket projektekké formálták.

A résztvevőket az ötletelés, a megvalósítás és az előadások készítése során Dr. Hegyi Barbara és Vadász Gábor támogatták, akik a folyamatos mentoráláson túl rövid workshopok segítségével adtak át konkrét ismeretekkel és hasznos eszközöket akár az problémafelismerés vagy piaci viszonyok felmérése témakörében.

A verseny második felében a csapatok a munkához Chat GPT 4o hozzáférést kaptak, mely segítségükre szolgált, az ötletük formálásában, a piac és versenytársanalízis megvalósításában, valamint a prezentációk előkészítésében is.

A csapatok végül hat ötletet dolgoztak ki, melyet egyetemi, vállalati és innovációs közegből érkező zsűri előtt prezentálták. Az ötletek a lehető legkülönbözőbb módon épültek az AI nyújtotta lehetőségekre, volt közöttük siketek mindennapi kommunikációját támogató app, hazai történelmi, kulturális értékek felfedezését segítő, kalandjátékra építő alkalmazás, a kommunikációra és a kiejtésre fókuszáló magyar nyelvtanulást segítő app, valamint gyermeket váró szülőket támogató app is.

Az első helyet egy a fogyatékosság számos formáját támogatni képes útvonaltervező alkalmazás nyerte el,

a verseny különdíját pedig a kisgyermekekkel foglalkozó szakembereket támogató alkalmazás nyerte el.

A rendezvényről a szponzorok jóvoltából minden csapat értékes nyereményekkel távozott, a legmagasabb pontszámot elért három csapat tagjai pedig wellness hétvégén pihenhetik ki a verseny fáradalmait.

Támogatók:
ELTE Bölcsészettudományi Kar
ELTE Informatikai Kar
ELTE Tanító- és Óvóképző Kar
ELTE Társadalomtudományi Kar
ELTE Alkalmazott Mesterséges Intelligencia és Folyamatszervezési Központ
Magyar Nyelvőr Alapítvány
ELTExHSUP
ELTE BTK HÖK
ELTE TáTK HÖK
ELTE TÓK HÖK

IV. Interdiszciplináris Ötletverseny

IV. Interdiszciplináris Ötletverseny

0

/

0

0

/

0