Korszerű kompetenciák a könyvtárban

2023.04.03.
Korszerű kompetenciák a könyvtárban
Teltházas nemzetközi konferenciát tartott az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézete és Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2023. március 29-én az ELTE BTK Kari Tanácstermében.

A Korszerű kompetenciák a használók és a könyvtárosok számára. Pillanatképek a könyvtárosképzésből és a könyvtárak gyakorlatából című szakmai esemény díszvendégeként és előadójaként Barbara Lisont, a könyvtári- és információs szervezetek világszövetségének, az IFLA (International Federation of Library Associations and Institutions) elnökét köszönthették, akit Barátné Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke, a Könyvtártudományi Tanszék egyetemi tanára és Kiszl Péter, az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetének igazgatója fogadott.

Budapesten 1972-ben rendeztek IFLA világkonferenciát, azóta hivatalos szerepben nem járt Magyarországon IFLA elnök.

A konferencia lebonyolításában az ELTE BTK harmadéves nappali tagozatos informatikus könyvtáros hallgatói is részt vettek a Projektmunka tantárgy keretében.

Az ELTE beszámolója
A konferencia programja

Galériák:
Semleczi Tamás (ELTE BTK) felvételei
Fodor János (ELTE KITI) felvételei