Kitüntetést kapott a Japán Tanszék vezetője

2019.04.04.
Kitüntetést kapott a Japán Tanszék vezetője
Umemura Yuko, a Bölcsészettudományi Kar docense, a Japán Tanszék vezetője a japán-magyar kapcsolatok ápolásáért vehetett át elismerést Sato Kuni japán nagykövettől a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmából. 

Az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán 1869-ben kereskedelmi és hajózási egyezményt írt alá. Az elmúlt 150 évben a két ország számos területen működött együtt és fejlesztette kapcsolatait, nemcsak a kereskedelem és az üzleti élet, hanem a tudományok, a kultúra és a sport területén is. A 2019-es évet a két ország jubileumi évvé nyilvánította, melyben számos rendezvénnyel emlékeznek meg a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételéről és fejlődéséről. Ennek keretében került sor március 23-án arra a fogadásra is a Japán Nagykövetségen, amelyre japán állami ösztöndíjas alumnusokat hívtak meg. Az ünnepségen Japán nagykövete, Sato Kuni elismerését fejezte ki  Umemura Yuko történésznek, az ELTE BTK docensének több évtizedes kiemelkedő munkájáért, melyet a két ország közti barátság érdekében fejtett ki.

Umemura Yuko az ELTE BTK történelem szakán doktorált 2004-ben. 1999-től az ELTE Japán Tanszék munkatársa, 2018 óta vezetője. 2012–13-ban a Japán Alapítvány kutatói ösztöndíjasaként a Tokyo Gaikokugo Daigaku Egyetemen kutatott. 2015-ben ELTE BTK-n habilitált történettudományból. Fő szakterületei a japán–magyar kapcsolatok története, a két ország közti kulturális kapcsolatok összefüggései. A japán szakon az alapképzésben japán országismeretet és japán irodalomtörténetet, a mester- és doktori képzésben pedig a japán–magyar kapcsolatok történetét és szakszövegelemzést tanít. Több szakmai könyv szerzője, szerkesztője és fordítója, rendszeresen részt vesz a szakmai konferenciákon. Tudományos tevékenysége mellett a magyar és japán sajtóban is gyakran közöl cikkeket.

Főbb publikációi: Japánok és magyarok egymásról (Akadémiai Kiadó, 2017) Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből (Eötvös Kiadó, 2009). Tanulmányai és cikkei a japán-magyar kulturális kapcsolatok történetéből folyamatosan jelennek meg mind Magyarországon, mind Japánban.

A belső borítóképen balra Sato Kuni nagykövet, mellette Umemura Yuko docens.

Forrás: elte.hu