Kitüntetések pedagógusnap alkalmából

A Kar két oktatója vehetett át állami kitüntetést a pedagógusnap alkalmából szervezett ünnepségen a Zeneakadémián 2017. június 1-jén.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a rendezvényen kiemelte: a magyar köznevelés jövője a családok és az iskola kapcsolatán múlik, azon, hogy sikerül-e olyan bizalmi viszonyt teremteni, helyreállítani, illetve megerősíteni, ahol a családi nevelésből következik az iskolai nevelés, az utóbbi pedig visszahat a családra. Hangsúlyozta az oktatás és a nevelés nemzetstratégiai szerepét, hozzátéve, hogy a jövő évi költségvetésben plusz 97 milliárd forintot különítettek el az oktatási területre. Kitért arra is, hogy az elmúlt évben 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.
Az ünnepségen kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjat vehetett át a Karról Lóskáné Szili Katalin tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, és Vajdovich Györgyi habilitált egyetemi docens.
Forrás: elte.hu