Kezdők jelentkezését várják a portugál minorra

2020.07.13.
Kezdők jelentkezését várják a portugál minorra
A portugál minor szakirányt a bolognai rendszerben bármely alapszakos, portugál nyelvtudással nem rendelkező ELTE hallgató választhatja. A portugál minor szakirány csak az őszi félévben indul, 2020. szeptemberében két, maximum 15 fős, kezdő nyelvi csoportot indít a Portugál Tanszék.

A szakirányra való jelentkezéshez a portugál nyelv ismerete nem feltétel, ezért a hallgatóknak nem kell szintfelmérő vizsgát tenniük, viszont a második féléves tanulmányait csak az a maximum 20 hallgató kezdheti meg, aki az első félévben kötelezően elvégzendő mindkét minoros nyelvgyakorlat órát legalább jó (4) érdemjegyre teljesíti.

Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy csak abban az esetben jelentkezzenek portugál minorra, ha az őszi félévi órarendjükbe mindkét (a keddi és a csütörtöki) minoros nyelvóra időpontja beilleszthető, vagyis semmilyen alapszakos vagy más egyéb órájukkal nem ütközik. Ellenkező esetben ugyanis nem tudják elkezdeni portugál minoros tanulmányaikat, mivel nincs lehetőség csak az egyik vagy másik nyelvóra teljesítésére.

A portugálul nem tudó hallgatóknak a következő órákat kell felvenniük:

► BBN-POR-111/bmin Portugál nyelvgyakorlat 1. Kedd, 16:00-17:30 (Dr. Fodor Antónia)

VAGY

► BBN-POR-111/cmin Portugál nyelvgyakorlat 1. Kedd, 17:45-19:15 (Dr. Fodor Antónia)

ÉS

► BBN-POR-112/bmin Portugál nyelvgyakorlat 2. Csütörtök, 14:00-15:30 (Dr. Csaba Márta)

VAGY

► BBN-POR-112/cmin Portugál nyelvgyakorlat 2. Csütörtök, 16:00-17:30 (Dr. Csaba Márta)

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy csak ezekre a ”min” megjegyzéssel ellátott nyelvórára jelentkezhetnek, az ugyanilyen kódú, de ”min” megjegyzés nélküli órákat csak a portugál alapszakos hallgatók vehetik fel.

Mivel a szakirány elsősorban nyelvi órákból épül fel és a tantervet is ennek megfelelően alakítottuk ki, a nyelvórák egymásra épülő jellegéből adódóan nincs mód a 6 féléves képzés 4 félév alatt történő elvégzésére. Így azoknak a hallgatóknak, akik nem első éves hallgatóként kezdik meg tanulmányaikat portugál minor szakirányon, számítaniuk kell arra, hogy „túlfutók” lesznek, ami tandíjfizetési kötelezettséggel járhat. A harmadik év végére a hallgatók B2-es (középfokú) nyelvi szintre jutnak el.

Azok a hallgatók, akik a fentiek alapján úgy döntöttek, a következő tanévtől portugál minor szakos tanulmányokat kívánnak folytatni, a Neptunban jelentkezzenek fel a megfelelő nyelvórákra (ld. fent).

A minorral kapcsolatos bármilyen egyéb kérdésükkel a Portugál Tanszéken Dr. Fodor Antónia tanárnőhöz fordulhatnak (fodor.antonia@btk.elte.hu).