Kálmán Lászlótól búcsúzunk

Kálmán László az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett spanyol nyelv és irodalom, valamint általános és alkalmazott nyelvészet szakos diplomát 1981-ben, majd bölcsészdoktori címet 1983-ban. Az egyetem után rövid ideig a Magyar Filmtudományi Intézetben dolgozott, majd (rövidebb megszakításokkal) haláláig az MTA Nyelvtudományi Intézet, jelenlegi nevén a Nyelvtudományi Kutatóközpont, tudományos főmunkatársa volt. 1990-ben szerezte meg a nyelvtudomány kandidátusa címet.

1986-1987-ben vendégkutatóként a genfi ISSCO-ban (Institut Dalle Molle pour les études sémantiques et cognitives), 1987 és 1989 között pedig a Számalk Applied Logic Laboratory-ban folytatott számítógépes nyelvészeti kutatásokat. 1991 és 1993 között az Amszterdami Egyetem számítógépes nyelvészeti tanszékén oktatott, és nyelvelméleti, formális szemantikai kutatásokat végzett. A 2000-es években dolgozott kutatóként mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeknél is.

Kálmán László az ELTE és az MTA Nyelvtudományi Intézet együttműködésében 1990-ben  elindított elméleti nyelvészet szak és az 1996-ban indított elméleti nyelvészet doktori program alapító oktatója, 1994-től az ELTE BTK részállású docense. Az elmúlt 30 év alatt az elméleti nyelvészet minden szakterületén tanított: tartott nyelvészeti bevezető kurzusokat, valamint haladó kurzusokat többek között az autoszegmentális fonológia, az analógiás nyelvészet, a konstrukciós nyelvtan, a logika, a formális szemantika, a számítógépes nyelvészet témáiban, és vezetett terepmunkát is (pl. a magyar jelnyelvről vagy bengáliról). Diákjait partnernek, kutatótársnak tekintette, így vonta be őket a közös munkába. Legendásak voltak a 208-as szobában tartott kedd délutáni kutatószemináriumai, amelyekre nemcsak aktív hallgatók, hanem végzettek, kollégák és más érdeklődők is eljártak – ezek sok embernek adtak tudományos inspirációt, és gyakran zárultak közös tudományos publikációkkal. A nyelvész-utánpótlás neveléséből nemcsak hat doktori disszertáció és számtalan szakdolgozat témavezetőjeként, hanem a hallgatók tehetséggondozását célul kitűző Erasmus Kollégium vezető tanáraként és a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia felkészítő tanáraként is kivette a részét. Formális vagy informális keretek között nyelvészek egész generációit tanította, döntő inspirációt adva számukra a pályaválasztáshoz, és gyakorlati tanácsokkal is segítve őket.

Kálmán László nyelvészeti őstehetség volt. Minden érdekelte, ami az emberi nyelvhez és a beszélő közösséghez fűződött. Mindig készen állt  tudományos kérdések megvitatására függetlenül attól, hogy azok a nyelvtudomány vagy a társtudományok mely részterületével voltak kapcsolatosak.

Nyelvészeti kutatásai elsősorban a nyelvtanelmélet (konstrukciós és analógia-alapú nyelvtanok), a formális szemantika (kompozicionalitás, dinamikus szemantika) és a számítógépes nyelvészet (ontológia, funkcionális programozás, az analógia, ill. a lexikalista elméletek számítógépes implementációja) témái köré csoportosultak, de publikált a fonológiáról, morfológiáról, a (lexikális) szintaxisról, az analógia-alapú tanulásról, és a hétköznapi érvelésről is. Több, az egyetemi oktatásban használható tankönyvet írt (részben társszerzőkkel) például az általános nyelvészetről, a dinamikus szemantikáról vagy a konstrukciós nyelvtanról. Nyelvtanelméleti tudását leíró nyelvészeti munkák készítése során is kamatoztatta: magyar leíró nyelvtant írt a diákjaival együtt, valamint az első beás nyelvtant (Orsós Annával mint társszerzővel).

Tudományos kutatómunkája mellett szenvedélyesen foglalkozott az iskolai nyelvtantanítás megújításával, és a nyelvi ismeretterjesztéssel. A 2000-es évek második felében vezető fejlesztője a Szövegértés – szövegalkotás 5–12. évfolyamos új iskolai tananyagnak, amely a magyar nyelv és irodalom tantárgy oktatásának teljes megreformálását célozta, és amelyet sok száz iskolában sikeresen próbáltak ki.

A nyest.hu-n és a Qubit-on megjelent ismeretterjesztő írásai, a Nádasdy Ádámmal közösen írt „Hárompercesek a nyelvről” című kötet, ill. az általuk közösen vezetett Szószátyár című, rendkívül népszerű rádióműsor a nagyközönség számára is betekintést adott a nyelvészeti gondolkodásba.

Makacs lázadó volt. Nem pusztán elvek vagy értékek védelmében (azért is), de főként emberszeretetből, a félrevezetettek, a manipuláltak, az információhiány miatt hátrányos helyzetűek védelmében, az előítéletek, dogmák miatt szenvedők védelmében. Tudományos ismeretterjesztő és anyanyelvoktató munkája olyan volt, mintha az embert kézen fognák…

Énekelni is szépen tudott. Ritka, jeles alkalmakkor egy kicsit spanyolul, néha angolul. 2010-ben, amikor az Elméleti Nyelvészeti Tanszék 20 éves volt, készítettünk egy videót We Are the Linguists címmel, a híres dal nyomán. Egy diák feltette azt a Youtube-ra, majd 130 ezren nézték meg a világ négy tájáról. Ő kezdte el a dalt, szép bariton hangján énekelte:

„ There comes a time

When we heed a certain call

When linguists must come together as one…

We are the world

We are the linguists

We are the ones who make a brighter day

By making theories…”

Nem tudunk könnyek nélkül erre visszagondolni. Mert szó szerint igaz: pótolhatatlan veszteség ért minket, a „Tanszéket”, a magyar és a nemzetközi nyelvtudományt.