In memoriam Szepessy Tibor
Szepessy Tibor 1953-ban tanársegédként kezdett a tanszéken dolgozni, ahonnan az 1956-os forradalomban résztvevő társaival vállalt szolidaritása miatt kellett távoznia 1958-ban. Hosszú évekig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott, az ELTE-re 1984-ben térhetett vissza. A Görög Tanszék munkáját 1995-ig, kényszerű nyugdíjazásáig irányította, páratlan sikerrel és eredményeséggel. Kapcsolata nem szakadt meg teljesen egyetemünkkel, szakszemináriumokat élete végéig tartott az Eötvös Collegiumban.
Kiváló kutató volt, egészen kivételes stílusérzékkel megáldott fordító, nagyszerű tanár és igaz ember. Tanítványai, kollégái egyaránt csodálták, tisztelték és szerették.
A görög irodalomnak minden területén otthonosan mozgott, de bizonyos szerzők és korszakok különösen közel álltak hozzá.
Legkedvesebb kutatási területe talán a görög szerelmi regény volt,
valamint a műfaj tovább élése keresztény közegben. A '70-es, '80-as években megjelent idegen nyelvű tanulmányait már megjelenésük idején számon tartotta a nemzetközi tudomány, noha Nyugaton akkoriban nehezen hozzáférhető, hazai folyóiratokban jelentek meg. Idevágó cikkei ma is beletartoznak a téma legalapvetőbb bibliográfiai tételei közé, kézikönyvek idézik.
A regény mellett sokat foglalkozott az archaikus lírával és Pindarosszal, az újkomédiával (Menandrosszal), a hellénisztikus költészettel (főleg Theokritosszal) és a második szofisztikával (mindenekelőtt Dión Chrysostomosszal). Valamennyi irodalomtörténeti tárgyú írását rendkívüli igényesség, szakmai alaposság, eredetiség és elmélyültség jellemzi.
Fordításaiban nagyon határozottan és következetesen törekedett arra, hogy a magyar szöveg természetesen hasson, érthető legyen, de egyúttal asszociatív és izgalmas; hogy éppúgy meg lehessen bízni minden egyes szavában és hangsúlyában, mintha eredetileg is magyarul született volna meg. Fordításai így mélyebb értelemben pontosabbak a szó szerinti pontosság hagyományos elvét követő fordításoknál. Bárki meggyőződhet erről, ha kezébe veszi Caesar, Plinius, Theophrastos, Lysias, Héliodóros vagy Achilleus Tatios műveit Szepessy Tibor átültetésében.
A stílus maga az ember – ha valakire, az ő szavaira és megjelenésére igazán érvényes volt a mondás.
Aki hallotta élőszóban előadni, különösen irodalomtörténeti órákon, örök mintát és felejthetetlen példát kapott ahhoz, milyen egy igazi egyetemi előadás, milyen egy tökéletes szellemi produktum. Könnyed eleganciával fogalmazta meg csupán többszörösen összetett mondatokkal kifejezhető gondolatait, s bár mindegyiken érződött, hogy ott születik meg előttünk, nyomtatásra kész állapotban hangzottak el. Élvezte, amit csinált, és mindenkiben kedvet, érdeklődést keltett a tárgyalt témák iránt. Szája szélén mindig ott bujkált egy mosoly, szívesen figyelt föl a dolgok humoros oldalára. Végtelenül szerény volt, egész életművét áthatotta a szakmai alázat.