Gergely Andrástól búcsúzunk
Gergely András Sopronban született, szülei odaköltözését követően Szegeden nevelkedett. Az ELTE-n, az Eötvös Collegium tagjaként 1964 és 1969 között hallgatott történelmet és filozófiát; e szakpár egyben munkásságát végigkísérő eszmetörténeti irányultságát is megalapozta. Bölcsészdoktori értekezését Széchenyi eszmerendszerének kialakulásáról írta. 1980-ban kandidátusi fokozatot, 1998-ban akadémiai doktori fokozatot szerzett.
Az egyetem után a MTA Történettudomány Intézetében kezdett dolgozni, ahol hamar tehetségéhez méltó feladatot bíztak rá: a tízkötetes Magyarország története sorozat reformkori kötete politikatörténeti fejezetének megírását. Érdeklődése azonban kiterjedt a társadalomtörténetre is, dualizmus kori település- és társadalomtörténeti elemzést, valamint – Szász Zoltánnal közösen – ismeretterjesztő összefoglalást írt a korszakról. Városa iránti kötődését Szeged 19. századi társadalmának bemutatásával fejezte ki.
Szabad György hívására jött az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, amelynek élete három és fél termékeny évtizedében meghatározó tanáregyénisége volt annak ellenére, hogy a rendszerváltás után többször is közéleti feladatok szólították el. 1976–1981 között adjunktusként, majd 1990-ig docensként, 1998-tól professzorként oktatott. Bár felekezeti kötődését is követve, 2006-tól főállásban a Károli Gáspár Református Egyetem doktori képzésének megalapozásában és munkájában vett részt, de továbbra is – félállásban 2012-ig, kollégáival, tanítványaival való kapcsolata révén pedig azután is – részese maradt anyaintézménye életének.
A rendkívül tevékeny és szorgalmas tanárt és kutatót sorra találták meg egyéb szakmai feladatok is: évekig oktatott az Andrássy Egyetemen, és nyugdíjba vonulásáig vezette a Veritas Intézet Dualizmus Kori kutatócsoportját, vezető tagja volt hazai és nemzetközi tudományos szervezeteknek.
Gergely András a magyar történetírás széles nemzetközi kapcsolatokkal bíró képviselője volt. Négy idegen nyelven írt és beszélt, több kutatói ösztöndíj keretében gyűjtött anyagot és épített kapcsolatokat a magyar történelem egyetemes keretbe illesztéséhez. A ’80-as évektől 1848-49, a nemzeti történelem nagy fordulója, ennek szereplői, eseményei, fordulatai, nemzetközi feltételei és környezete volt fő kutatási területe, ám közben megmaradt Széchenyi-kutatónak is. Ő szerkesztette – és több fejezetet is írt benne – a széles körben használt, a 19. századi magyar történelmet egyetemi tankönyv-jelleggel összefoglaló kézikönyvet. A magyar reformkor és a forradalom történetét angol nyelvű monográfiával, valamint több német nyelvű kézikönyv általa írt fejezeteivel tette hozzáférhetővé a nemzetközi szakmai közönség számára.
Szabad Györggyel tanári és kutatói munkában, utóbb a közéletben is együttműködtek, világlátásuk, történelemértelmezésük is összekapcsolta a közös egyetemi szobán osztozó kollégákat. A kutatott reformkor közéleti éthoszának megfelelően, mesteréhez hasonlóan engedett a politikai élet hívásának. A Mozgó Világ szerkesztőjeként, majd a Demokrata Fórum elnökségi tagjaként volt részese a rendszerváltás előkészítésének, pártja külügyi bizottságában is hasznosította nemzetközi kapcsolatait. A rendszerváltás után a külügyminisztérium főtitkáraként, majd kétszer is nagyköveti poszton építette Magyarország külkapcsolatait Dél-Afrikában, majd Hollandiában. Mint mondta, előbbi révén a magyar mellett egy másik rendszerváltásnak is tanúja lehetett.
Nemcsak alapos és eredeti problémalátású könyvei, veretes tanulmányai, kitűnő előadásai, témavezetői és opponensi útmutatásai, de finom humorral fűszerezett kollegiális tanácsai révén is számos pályatársát segítette indulásában, munkájában. Széles műveltsége, színes egyénisége, szórakoztató beszédmodora is emlékezetes marad társalgópartnereinek, amint anekdotái is, amelyeken keresztül tudatosan ápolta az egyetem intézményi kollektív emlékezetét.
Dobszay Tamás