Frissen habilitált oktató-kutatókat köszöntöttek az ELTE-n

Az Aula Magnában 2024. július 9-én megrendezett ünnepségen Borhy László rektor mellett a habilitációs eljárást lefolytató karok vezetői és Darázs Lénárd, az Egyetemi Habilitációs Bizottság elnöke vettek részt.
Borhy László rektor köszöntőjében kiemelte: a habilitált oktatók saját tudományterületükön széleskörű áttekintéssel és korszerű tudományos szakismerettel rendelkeznek, miközben oktatóként is remekül megállják a helyüket. Felelősségteljes munkájukkal már eddig is bizonyítottak, várható eredményeikkel pedig tovább növelik az ELTE hírnevét.
A PhD-fokozatot követő cím megszerzésére irányuló habilitációs eljárás során a jelöltek kutatói és oktatói képességeikről egyaránt tanúbizonyságot tesznek; a kari és egyetemi habilitációs bizottságok publikációikat, konferenciaelőadásaikat és nemzetközi kapcsolataikat is értékelik.
Az ünnepségen habilitációs címét igazoló oklevelet vett át:
- Deme Andrea (ELTE), nyelvtudományok
- Deres Kornélia (ELTE), irodalom- és kultúratudományok
- Endrődi Gábor (ELTE), filozófiai tudományok
- Eszenyi Réka (ELTE), nyelvtudományok
- Gede Mátyás (ELTE), informatikai tudományok
- Györke Ágnes (KRE,) irodalom- és kultúratudományok
- Hoványi Márton (ELTE), irodalom- és kultúratudományok
- Lanszki Anita (Magyar Táncművészeti Egyetem), neveléstudományok
- Pogány Ágnes (ELTE), történelemtudományok
- Sikolya Eszter (ELTE), matematika- és számítástudományok
- Simon Gábor (ELTE), nyelvtudományok
- Sólyom Réka (KRE), nyelvtudományok
- Sulyok Katalin (ELTE), állam- és jogtudományok
- Szabó Andrea (ELTE), politikatudományok
- Szabó Éva Eszter (ELTE), történelemtudományok
- Tamás Dóra Mária (OFFI Zrt.), nyelvtudományok
- Vizin Gabriella (KRE), pszichológia tudományok
Oklevelét későbbi időpontban veszi át:
- Antal Attila (ELTE), politikatudományok
- Hajder Levente (ELTE), informatikai tudományok
- Hevesi Krisztina Erika (ELTE), pszichológia tudományok
- Kocsis László (PTE), filozófiai tudományok
- Koltai János (ELTE), fizikai tudományok
- Koronczai Beatrix (ELTE), pszichológia tudományok
- Pozsgai Balázs Sándor (ELTE), fizikai tudományok
- Simon István (ELTE), állam- és jogtudományok
- Soós Sándor (ELTE), pszichológia tudományok
Az ELTE-n 2002 óta habilitált címet szerzett oktató-kutatók listája itt elérhető.