Felvétel a kreatív írás minor specializációra
Mivel a specializáció ismeretei és gyakorlati fogásai részben egymásra épülnek, ajánlott e minort már az egyetem megkezdésekor kiválasztani, mert megkerülhetetlen bejutási feltételei vannak: három tárgyat (előadást) a minor hivatalos felvétele előtt, már az első vagy a második félévben teljesíteni kell. A minor komoly szervezési nehézségekkel esetleg négy-öt félév alatt is elvégezhető, de nem érdemes, mert egyrészt óhatatlanul bekövetkeznek óraütközések, másrészt bizonyos készségek hosszabb idő alatt alakulnak ki. Éppen ezért az óralátogatás alól az előadások nagy részében sem adható fölmentés. (Későbbi kezdés esetén az esetleg rendelkezésre álló többletféléveket lehet igénybe venni.)
Az előfeltételi előadásokat azok is elvégezhetik (illetve jegyszerzési kötelezettség nélkül is látogathatják a megadott létszámkeretek között) azok is, akik nem kívánják elvégezni a minort.
Kérdések esetén a minor felelőse, Dr. Déri Balázs egyetemi tanár (megszólítása: „Tisztelt Tanár úr!”) készséggel áll rendelkezésre a deri.balazs@btk.elte.hu címen, esetleg megbeszélés alapján személyesen.
Tanórai kereteken túl ajánljuk a kreatív írás minor aktuális és volt hallgatói által már 12 éve működtetett Szerdai Szalon alkotókört és felolvasóestjeit.