Évzáró a Pop-Up Schoolban

Az ukrajnai válsághelyzetre reagálva indította el márciusban az ország első délutáni iskoláját Kristina Kocyba, a Német Kultúra és Irodalom Tanszék lektora, azzal a céllal, hogy biztonságos közeget teremtsen az édesanyáknak és a gyerekeknek, valamint fenntartsa a napi rutint és ellássa a tanulókat a megfelelő tananyaggal.
A tanórákat először a Trefort-kertben tartották, majd az oktatás áttelepült a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba. Itt rendezték meg az évzáró ünnepséget is, amin a projekt számos támogatója mellett Bartus David dékán úr és Balogh F. András, a Germanisztikai Intézet igazgatója, valamint az ukrán és a német nagykövetségek képviselői is részt vettek. Az eseményen köszöntötték a közreműködő oktatókat és tanári szakos hallgatókat, átadták az okleveleket a gyerekek részére, ezt követően pedig zenei előadásokat és táncbemutatót tekinthettek meg a vendégek.
A Pop-Up-School a nyár folyamán is indít intenzív nyelvtanfolyamokat, szeptembertől pedig a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziummal kialakított eredményes együttműködést is szeretnék folytatni, tovább segítve a Magyarországra érkező ukrán gyerekek oktatását.
Pop-Up School évzáró
Pop-Up School évzáró
0
/
0










0
/
0