Épen maradt római kori pince került elő Komáromban

2020.08.31.
Épen maradt római kori pince került elő Komáromban
Kiváló állapotban megmaradt ókori pincét tártak fel az ELTE régészei Komáromban, az egykori katonaváros területén. A föld alatti építmény egy olyan csatornázási munka során bukkant elő, amelyet folyamatosan nyomon követnek a szakemberek, így lehetőség nyílt annak pontos dokumentálására és megőrzésére.   

Komárom keleti felében tavasz óta folynak csatornázási munkák. A csőfektetések nyomvonala keresztül vezet a római kori Brigetio legiotáborán és az azt körülvevő katonaváros területén. A munkákat a Várkapitányság Integrált Nonprofit Zrt. koordinálásában a Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének munkatársai nyomon követik, és - a kivitelezést végző céggel szorosan együttműködve - már eddig is több szakaszon dokumentáltak fontos római kori épületeket és emlékeket.

Mint azt az ásatás vezetője Dr. Bartus Dávid, az Ókori Régészeti Tanszék vezetője elmondta, a 4 x 3 méteres, 2 méter mély római kori pincére a Szabadság utcában bukkantak. Bár az építmény keleti irányban túlnyúlt a tervezett csatorna nyomvonalán, az ottani telek tulajdonosának, Szabó Józsefnek az engedélyével lehetőség nyílt annak teljes feltárására.

A vakolt falú pincéhez falépcső vezetett le nyugati irányból, déli oldalán pedig két világítóablak adott némi fényt. A vakolatban jól megfigyelhetőek az egykori fapolcok felfüggesztéshez tartozó nyílások és a födémhez tartozó gerendafészkek nyomai. A feltárások során megtalálták a pince beszakadt tetejének maradványait is, amely alatt több kerámia tárolóedény is megmaradt. A födém alól előkerült a helyiség zárható faajtajának vas zárszerkezete. 

Az előzetesen a Kr. u. 2-3. századra keltezhető pince felett az ókorban valószínűleg nem állt építmény, viszont közvetlenül mellette díszes falfestményekkel és stukkókkal díszített épület húzódott. Miután a pince teteje még az ókorban beszakadt, és a mellette álló épületet is elhagyták, az utóbbi - falfestményekkel borított, stukkókkal díszített - vályogtégla falainak egy része az épület tetőzetével együtt a pincébe dőlt bele, így azok is előkerültek a feltárások során.

Ehhez az épülethez tartozhatott az ásatás egyik legszebb lelete, egy különlegesen épen maradt, női arcot ábrázoló falfestmény-részlet is.

Mint azt Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója elmondta, a most megtalált pince már a negyedik hasonló föld alatti építmény az ókori Brigetióból.  Korábban már 2008-ban és 2014-2015-ben is tártak fel hasonlókat a szőnyi vásártéren Dr. Borhy László professzor vezetésével. A most feltárt építményt az ásatás után gondosan visszatemetik, és az épülő csatornát az építmény falait megóvva vezetik át fölötte.