Elhunyt Marosi Ernő
Marosi Ernő halálával a magyar művészettörténet-írás körülbelül az 1840-es évektől számítható történetének egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású életműve zárult le. Több mint öt és fél évtizednyi egyetemi oktatói pályafutásának hatása az újabb és újabb művészettörténész generációk egyetemi képzésében, szemléletformálásában szinte felmérhetetlen. Tudományos és tudományszervező munkássága évtizedekre meghatározta a magyarországi művészettörténet-tudomány alakulását és társadalmi, intézményi pozícióját.
Marosi Ernő 1963-ban végzett az ELTE magyar–művészettörténet szakpárján. 1963-tól tanított gyakornokként a Művészettörténeti Tanszéken (ma Művészettörténeti Intézet). 1982-től docens, 1991-től egyetemi tanár, 2010-től professor emeritus. Egyetemi pályafutásával párhuzamosan 1974-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Művészettörténeti Kutatócsoportjának igazgatóhelyettese. 2001 és 2010 között az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, majd kutatóprofesszora. 1993-tól az MTA levelező, 2001-től rendes tagja. 2002-től 2008-ig az MTA alelnöke. 1991 és 1996 között a Comité International d’Histoire de l’Art (CIHA) vezetőségi tagja.
Több, mint fél évszázados kutatói pályafutása során megjelent könyvei és tanulmányai a középkori Magyarország művészetének minden korszakát átfogják. Munkásságának eredményeként alapvetően változott meg a magyarországi romanikáról és gótikáról korábban alkotott összképünk és módosult a korszak építészeti, szobrászati, festészeti és iparművészeti emlékanyagáról való tudásunk. Az egyes emlékek, emlékcsoportok művészettörténeti helyének kijelölésekor a lokális és regionális kapcsolatok vizsgálatán túl mindig különös figyelmet fordított a tágabb, európai összefüggések értelmezésére, és ennek révén nemzetközi kontextusba helyezte a középkori magyarországi művészet kutatását is. Témáit azonban soha nem tekintette lezártnak, kutatói attitűdjének meghatározó eleme volt az önreflexióra való hajlam. Pályatársai – gyakran tanítványai – eredményei és saját megfontolásai alapján ezért újra és újra összegezte az egyes problémák kutatási helyzetképét.
Művészettörténészi pályakezdését, témaválasztásait egyetemi stúdiumai határozták meg. Tanárai közül Entz Géza és Zádor Anna hatására választotta szakdolgozati témájául a kassai Szent Erzsébet plébániatemplom kutatástörténetének feldolgozását, és ezt a témát folytatta az építéstörténet megírásával doktori disszertációjában (Beiträge zur Baugeschichte der Pfarrkirche St. Elisabeth von Kassa. Acta Historiae Artium, X, 1964, 229–245; Tanulmányok a kassai Szent Erzsébet templom építéstörténetéhez I–III. Művészettörténeti Értesítő, XVIII, 1969, 1–45. és 89–127, Művészettörténeti Értesítő, XX, 1971, 261–291). Másik tanára, Dercsényi Dezső pedig a magyarországi Árpád-kori építészet és szobrászat kutatása felé orientálta, így kezdett foglalkozni az esztergomi Szent Adalbert székesegyház és a királyi (majd érseki) palota fennmaradt emlékeinek stílusproblémáival. A kandidátusi disszertációjából megírt, német nyelven megjelent monográfiájában (Die Anfänge der Gotik in Ungarn. Esztergom in der Kunst des 12–13. Jahrhunderts. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1984) új alapokra helyezte a gótika magyarországi kezdeteinek kutatását.
Marosi Ernő szerkesztésében jelent meg az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének magyarországi művészetet áttekintő kézikönyv-sorozatából az Anjou- és Zsigmond-kort feldolgozó kötet (Magyarországi művészet 1300–1470 körül. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987), de már ennek előkészítéseként az ő meghatározó közreműködésével valósult meg a székesfehérvári István király Múzeumban, illetve a Budapesti Történeti Múzeumban a korszakot áttekintő két nagyszabású kiállítás és jelentek meg ezek katalógusai és egy tanulmánykötet is (Művészet I. Lajos király korában, 1342–1382. Szerk. Marosi Ernő – Tóth Melinda – Varga Lívia, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1982; Művészet Zsigmond király korában, 1387–1437. I–II. Szerk. Beke László – Marosi Ernő – Wehli Tünde, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Csoport, 1987). A Zsigmond-kor udvari művészetének megítélését lényegileg változtatta meg az a szenzációs szoborlelet, amely a budai várban folytatott munkálatok során került elő a földből 1974-ben. E műegyüttes európai stílusösszefüggéseinek feltárása, keletkezési körülményeinek és idejének meghatározása Marosi Ernő egyik legjelentősebb tudományos teljesítménye (Marosi Ernő – Zolnay László: A budavári szoborlelet. Budapest, Corvina, 1989), de a budavári szoborlelettel összefüggő kérdésekre csakúgy, mint a 12. századi épületplasztika emlékeinek (Pécs, Esztergom, stb.) problematikájára munkássága során újból és újból visszatért.
Akadémiai doktori disszertációját szintén ennek a korszaknak szentelte. Célja nem egy újabb monografikus áttekintés megírása volt, hanem kutatásmódszertani kérdésfeltevésekből kiindulva az elsősorban az udvari reprezentáció körébe utalható, meghatározó jelentőségű emlékek és emlékcsoportok – Képes Krónika, Kolozsvári Márton és György prágai Szent György-szobra, illetve a budavári Zsigmond-kori szoborlelet – művészettörténeti helyének újraértelmezésére vállalkozott (Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. [Művészettörténeti Füzetek, 23.] Budapest, Akadémiai Kiadó, 1995).
Marosi Ernő kutatásai, illetve egyetemi oktatói és kutatásszervezői tevékenysége nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az 1990-es évektől kezdve művészettörténészek új generációi már részben az ő munkásságára alapozva valósítottak meg olyan, a középkori magyarországi művészet egyes korszakainak, illetve részproblémáinak szentelt nagyszabású kiállításokat és nemzetközi konferenciákat, amelyek szakmai koncepciójának kidolgozásában tudományos tanácsadóként, vagy éppen a katalógusokba írt tanulmányok révén maga is aktívan szerepet vállalt.
Egyetemi oktatóként nem csak a jövendőbeli művészettörténészek számára meghatározó, szemléletformáló előadásokat és szemináriumokat tartott, de tankönyvek és összefoglaló kézikönyvek egész sorát is megírta (A középkori művészet világa. [Európai Antológia], Budapest, Gondolat, 1969; A középkori művészet történetének olvasókönyve. Budapest, Balassi, 1997; Bevezetés a művészettörténetbe művészettörténet szakos hallgatók számára. [Egyetemi jegyzet] Budapest, ELTE BTK, 1973; A román kor művészete, Budapest, Corvina, 1976; A középkor művészete I. 1000–1250. Budapest, Corvina, 1996; A középkor művészete II. 1250–1500. Budapest, Corvina, 1997; A honfoglalástól az államalapításig, Preromanika, Román kor, Gótika. In: A művészet története Magyarországon a honfoglalástól napjainkig. Szerk. Aradi Nóra, Budapest, Gondolat, 1983, 7–147; Marosi Ernő – Wehli Tünde: Az Árpád-kor művészeti emlékei – Képes atlasz. Budapest, Balassi, 1997; Gótika. In: Galavics Géza – Marosi Ernő – Mikó Árpád – Wehli Tünde: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig. Budapest, Corvina, 2001, 91–211; A gótika Magyarországon. [Stílusok – korszakok], Budapest, Corvina, 2008; A romanika Magyarországon. [Stílusok – korszakok] Budapest, Corvina, 2013).
A medievista Marosi Ernő gazdag és sokrétű munkásságáról méltó áttekintést nyújt a 80. születésnapja alkalmából „Fénylik a mű nemesen”. Válogatott írások a középkori művészet történetéből címmel (Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2020), a Takács Imre által vezetett MTA–ELTE Thaesaurus Medievalis Kutatócsoport gondozásában megjelent három kötetes tanulmánygyűjtemény.
Marosi Ernő elsősorban középkorász volt, de tudománytörténeti, a magyar művészettörténet-írás múltjával és jelenével kapcsolatos historiográfiai és a diszciplína helyzetét elemző elméleti, módszertani vagy épp aktualitásokra reagáló publikációi is megkerülhetetlenek. Csak néhány példát említve: 1976-ban jelent meg a művészettörténeti gondolkodás előtörténetének és legfontosabb szerzőinek szövegeiből az antikvitástól a 20. század elejéig válogató Emlék márványból vagy homokkőből. Öt évszázad írásai a művészettörténet történetéből című, általa összeállított, fordított, és kismonográfia terjedelmű előszóval ellátott kötete. Marosi Ernő a magyar művészettörténet-írás múltjáról és jelenéről is mindig nemzetközi, a témából adódóan elsősorban közép-európai keretekben gondolkodott. Tudománytörténeti publikációiban a magyar művészettörténet-írás történetét a Bécsi iskolával parallel jelenségként ábrázolta. 1983-ban nyílt meg a bécsi Collegium Hungaricumban a koncepcióját tükröző Die ungarische Kunstgeschichte und die Wiener Schule 1846–1930 című kiállítás, amelynek katalógusa mindmáig gyakran hivatkozott tétele a nemzetközi historiográfiai kutatásoknak. 1999-ben látott napvilágot A magyar művészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból című, Marosi Ernő által szerkesztett tudomány- és intézménytörténeti szöveggyűjtemény a szerkesztő máig alapvető, a magyar művészettörténet-írás teljes történetét áttekintő utószavával. A középkor és a késő középkor művészetére, a művészettörténet-írás történetére, elméleti és módszertani dilemmáira is kiterjedő tudományos elkötelezettségének egyik legfontosabb, szerteágazó érdeklődésének szinte mindegyik irányáról számot adó műve a már említett Kép és hasonmás. Programszerű egyik 2007-ben megjelent rövidebb írásának címe is: A nézőpontok sokféleségének követelménye a művészettörténet módszertanában (Művészettörténeti Értesítő, LVI, 2007, 29–32).
Publikációiban és egyetemi előadásaiban is hangsúlyozta – némiképp a 20. század első felének nagy művészetfilozófus, művészettörténész generációja (pl. Fülep Lajos, Tolnay Károly) szellemében – az ars una eszményét. Történeti kutatásai mellett időnként modern és jelenkori művészetről is publikált, számos kiállítást megnyitott.
Tisztelői, pályatársai, tanítványai három születésnapi kötetben tisztelegtek a munkássága előtt. Hetvenedik születésnapjára két tanulmánykötet jelent meg (Bonum ut pulchrum. Essays in Art History in Honour of Ernő Marosi on his Seventieth Birthday. Eds. Lívia Varga – László Beke – Anna Jávor – Pál Lővei – Imre Takács. Budapest, Argumentum, 2010, valamint: Marosi Ernő. Enigma, XVI, 2009 [2010]/61. szám, szerk. Markója Csilla – Bardoly István). Hetvenedik születésnapján az ELTE Művészettörténeti Intézete kétnapos, Disputatio de quodlibet című konferenciával köszöntötte. 2020-ban, nyolcvanadik születésnapjára az Enigma művészetelméleti folyóirat adott ki újabb tematikus számot, Marosi 80 címmel (Enigma, XXVI, 2019 [2020]/100. szám).
Tudományos hagyatéka és példája a jövő művészettörténész generációit is inspirálni fogja, olyanokat is, akik személyesen már nem ismerhették, akik már nem járhattak az egyetemi óráira. „Fénylik a mű nemesen.”
Az ELTE Művészettörténeti Intézetének munkatársai
Borítókép: Marosi Ernő a kassai Szent Erzsébet-templom előtt az ELTE Művészettörténeti Intézetének kirándulásán, 2018 októberében.