Elhunyt Kovács Sándor Iván

Kovács Sándor Iván (1937–2019)

Aki valaha találkozott vagy beszélt vele, emlékezni fog rá és történeteire. Magyar szakos hallgatók generációi tudták, tudják Szegeden és Budapesten álmukból felkeltve azokat a Zrínyi-sorokat, hogy „Vas vármegye füstöt vetett, füstölög”, vagy „ha disznó túrná is ki az embert, csak ember légyen.”

Minden félévben a Pesti Barnabás utca és a Múzeum körút előadóiban mennydörögtek a Vitéz hadnagy szavai, hogy a „Magyar vitézeknek dicsősséggel földben temetett csontjai és azok nagy lelkeinek árnyékjai, az kik egyik világ szegletirül az másikra vitézséggel vezették a magyarokat, és egyik tengertül a másikig sok száz esztendeig csináltak kard élivel békességes megtelepedést nekik, nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem henyélnem, ha akarnám is.” Amíg tehette, egy pillanatra nem alhatott, egy percre nem nyugodott ő sem.

Most az „irigy idő” nem hagyta neki, hogy megérje szeretett Zrínyije születésének négyszázadik évfordulóját. Isten, mikor a szigeti Zrínyi sorsát mérlegeli az eposz elején, azzal vigasztalja a szolgája halála miatt búslakodó angyalokat:

Ostorom szolgámra nem tiltom hogy szállyon,
Melynek nem kel törödny semmit halálon,
Akarom néki könnyebségére szállyon,
Es lelkének hüvösülésére állyon.

A „refrigerium animi”, a „lélek hüvösülése”, amit költője ígért a földi szenvedések után, neki is osztályrésze lesz immár.

Kiss Farkas Gábor

Borítókép: Facebook