Elhunyt Kara György
A magyar és a nemzetközi keletkutatás, azon belül is a belső-ázsiai filológiai tudományok és az altajisztika kiemelkedő szaktekintélye, Ligeti Lajosnak (1902‒1987), a Belső-ázsiai Tanszék megalapítójának egyik kiváló tanítványa és tanszékvezetőként örököse volt. Széleskörű ismeretei és alapos nyelvtudása (Belső-Ázsia élő és holt nyelveinek sokaságát sajátította el magas szinten) méltán vívta ki a kollégák és a tanítványok elismerését, csodálatát. Ligeti szövegfilológiai módszerét folytatva tanított és kutatott, nagy hangsúlyt helyezett az élő nyelvi adatokra is, melyeket például korai terepkutatásai során gyűjtött (először 1957-ben járt hosszabb terepmunkán Mongóliában Kőhalmi Katalinnal és Róna Tas Andrással). Elsődlegesen mongolista volt, de a tibetológiához, az óujgur nyelvi kutatásokhoz és a sinológiához köthető tudományterületeken is fontos kiadványokat jelentetett meg.
Tanulmányait 1958-ban fejezte be a Belső-ázsiai Tanszéken és pályája gyorsan ívelt felfelé; máig sokat idézett műveivel sorra szerezte meg a tudományos fokozatokat. Kandidátusi értekezése a mongol nyelvjárási folklór alapműve lett: Chants d’un barde mongol (Bibliotheca Orientalis Hungarica XII. Budapest, Akadémiai Kiadó 1970). Doktori disszertációja a nemzetközi mongolisztikán kívül is mind módszertanilag, mind tartalmát tekintve példaadó mű az írott források feldolgozására és sokoldalú elemzésére. Eredetileg orosz nyelven írta, s adta ki 1972-ben (Книги монгольских кочевников), 2005-ben jelent meg angol változata, a Books of the Mongolian Nomads. More than Eight Centuries of Writing Mongolian (Bloomington, Indiana University Bloomington, Research Institute for Inner Asian Studies 2005), mely szintén alapmű a mongolisztika bármely területén. Közleményeinek listája megtekinthető az MTMT-ben, és a tiszteltére kiadott cikkgyűjteményekben.
Oktatóként nagy számú órát tartott, a legkülönbözőbb tematikában, gyakran igazodva hallgatói érdeklődéséhez is. 1978-ban lett az ELTE egyetemi tanára és 1992-től a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora. Ez utóbbin már a nyolcvanas évek közepétől tanított, ahogy ő mondta, kétlaki „nomád” életet élt. A Belső-ázsiai Tanszéket három évtizeden át vezette, ez idő alatt magyar és külföldi tanítványok sokasága fordult meg az intézményben. Végletekig segítőkész volt. Közös munkánk azt követően sem szakadt meg, hogy az Indiana Egyetem munkatársa lett. Fizetés nélküli professor emeritusként témavezető, bíráló és tanácsadó is volt.
Munkáját több elismeréssel és kitüntetéssel jutalmazták, megkapta az egyik legmagasabb mongol kitüntetést, a mongol Sarkcsillag Érdemrendet és a német Alexander von Humboldt Forschungspreis jóvoltából több hónapot tölthetett Berlinben, ahol a Turfan-Sammlung óujgur és tibeti kéziratait tanulmányozta.
Sajátos stílusa, fanyar humora, éles kritikai érzéke különleges személyiséggé tették. Tanítványként ‒ személyesebb hangvételű megjegyzésként ‒ felidéznék néhány mozzanatot a vele töltött időszakból. Különösen szerette és őrizte a magyar nyelv tisztaságát, a jelenlétében elhangzó idegen szavakra szinte mindig figyelmeztette beszélgetőtársait. E mellett szeretett nagyon választékosan fogalmazni, olyan rejtett utalásokkal, melyeknek a megértéséhez gyakran széleskörű tájékozottság kellett.
Jelenlegi közös munkánk а mestere, Ligeti Lajos születésének a 120. évfordulójára készülő kötet és az őszre tervezett konferenciák előkészítése és megszervezése, melyhez értékes tudomány- és egyetemtörténeti adatokkal járult hozzá.
A Kara professzorral készült interjún (Birtalan Ágnes és Balogh Mátyás) megtekinthető az alábbi oldalon.
A Tanszék készített egy honlapot is, amelyen megtalálható Kara professzor rövid életrajza, publikációs listája és lehetőség van megosztani rajta vele kapcsolatos emlékeket, gondolatokat.
Birtalan Ágnes
tanszékvezető egyetemi tanár
ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék