Együttműködés a magyar-lengyel kutatásokért

Az eseményre az adott alkalmat, hogy 2022. szeptemberétől az Alapítvány Wacław Felczak Fellowship néven egy oktatói-kutatói pozíciót támogat az Intézet Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékén, illetve támogatást nyújt egy elsősorban magyar-lengyel, illetve lengyel történeti témákkal foglalkozó doktorandusz- és tudományos utánpótláshálózat kiépítéséhez.
A találkozó résztvevőit Prof. Dr. Horn Ildikó köszöntötte mint a Kar általános dékánhelyettese és a Történeti Intézet igazgatója, majd Laurinyecz Imre, a WFA igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mindketten hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy az Alapítvány támogatja a magyar felsőoktatást, azon belül is a legnagyobb múltú magyar egyetemen folyó polonisztikai és közép-európa történeti tanulmányokat.
Utánuk Prof. Dr. Bagi Dániel egyetemi tanár, a KKTR tanszék vezetője számolt be a tanszéken bevezetett új oktatási és kutatási programokról, amelyek a lengyel történelmet, illetve a lengyel és közép-európai népek történetének összefüggéseit érintik. Hangsúlyozta:
az új programok kialakításához, a BA és osztatlan tanárképzésben bevezetendő új tárgyak fejlesztéséhez, az önálló kutatómunka segítéséhez felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott a WFA támogatása.
Végül Szokola László, az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskola hallgatója, a Wacław Felczak Felowship által finanszírozott állás betöltője tájékoztatta a Kar, az Intézet és az Alapítvány képviselőit oktatási és kutatási terveiről. A találkozó ezt követően a megjelentek kérdéseivel, illetve kötetlen beszélgetéssel folytatódott és fejeződött be.