Egy polgár életműve – mai olvasatban
Az elmúlt évek alighanem legfontosabb Máraival kapcsolatos eseménye a Teljes Napló megjelenése volt. A jelenlét adománya az írás eseményének tulajdona című előadásában Dobos István ennek a hatalmas terjedelmű, tizennyolc kötetben kiadott szövegfolyamnak az összegző bemutatására vállalkozott, hasznos támpontokat kínálva a mű irodalomtörténeti és eszmetörténeti elhelyezéséhez, Kosztolánczy Tibor pedig e sorozat talán legkülönösebb darabjának, az utolsó naplónak adta involvált olvasatát.
Az első napot a nagyobb prózai művek elemzése dominálta, de Fried István nagyívű nyitó előadásából és Ötvös Anna prezentációjából Márairól, az emberről is sok újat megtudhatott a konferencia közönsége – utóbbi két kevésbé vizsgált forrás, Márai Sándor levelei és Mihályi Ödön naplója alapján igyekezett megrajzolni a fiatal Márai életkörülményeit és világnézetét. A szerdai nap második szekciója azután az irónia kérdésköre köré szerveződött: Lengyel Imre Zsolt arról beszélt, hogy az Egy polgár vallomásainak létezik ironikus olvasata is, amely az elbeszélő-főhős irracionális attitűdjére és a beleértett szerzőtől való lehetséges távolságára koncentrál, Czetter Ibolya pedig A szegények iskolája aprólékos olvasásával rekonstruálta a műben működő humor lehetséges jelentéseit és működésmódját.
A szerda délutáni ülésen előbb Mekis D. János értelmezte az életmű némileg perifériára szorult darabjait, a Négy évszak című kötet „prózai epigrammáit” Baudrillard filozófiájának és a tárgyak problémájának segítségével, utolsóként pedig Szabó Ádám gondolta újra disszertációja Ítélet Canudosban-elemzését egy évtized távlatából. E két előadás között Márai monológtechnikájának alakulásáról a nem természetes narratológia módszertanának távlatából Tóth Csilla beszélt – akinek valamivel később Küzdelem a polgári identitásért, ugyancsak Márai-témájú kötetét is bemutatták a tavalyi MIT-konferencia előadásait tartalmazó, Karinthyról szóló tanulmánykötet kíséretében.
A konferencia – a jelen lévő Márai-kutatók olykor önmagukban is kisebb előadással felérő hozzászólásai miatt némileg hosszúra nyúló – második napja Kulcsár Szabó Ernő előadásával kezdődött, aki egy gyakran felvetett, de máig megoldatlannak tűnő kérdésnek, a Márai-dallam problémakörének kutatásához járult hozzá új szempontokkal. Ezt követően a naplók és regények által némileg háttérbe szorított Márai-műfajok, a novella és a vers tárgyalása következett: előbbit Bengi László a Kosztolányi-novellisztikával összeolvasva igyekezett irodalomtörténeti kontextusba helyezni, utóbbit Sebők Melinda tekintette át, elsősorban a csend motívumára figyelve. Majd ismét a regények kerültek a figyelem középpontjába, összehasonlító távlatból: Kányádi András Thomas Mann és Hermann Hesse műveivel olvasta össze A szigetet, Szabó Tünde Csehovval A sirályt; de ezt a gondolatmenetet folytatta Amedeo Di Francesco is, aki Szophoklész nyomait kutatta Márainál. Az itt felvetődő görög tematikát pedig Gintli Tibor szekciózáró előadása vitte tovább, aki a Béke Ithakában című regényről beszélt.
A rendezvényt a Márai-recepció három aspektusát tárgyaló előadások zárták. Reichert Gábor a kommunista pártsajtó Márai-képét rekonstruálta, visszanyomozva – időnként meglepő eredményekkel – a denunciálások alapjául szolgáló Márai írásokat is; Szávai János magyar írók Máraival kapcsolatos megnyilatkozásait foglalta rendszerbe, különös tekintettel Örley Istvánra, Ottlik Gézára, Tandori Dezsőre és Kertész Imrére; Mészáros Tibor pedig Márai harmincas évek közepi állítólagos politikai fordulatát elemezte korabeli források széles körét bevonva.
A konferencia a kiváló szervezésnek köszönhetően minden Máraival kapcsolatos jelentősebb kérdéskört érintett, és megfontolásra érdemes gondolatok hangzottak el széles körben olvasott és ismeretlenebb művekkel kapcsolatban egyaránt.